Akit csak imádni lehet: Jürgen Klopp

Szöveg Oliver Kay Portrék Paul Ripke|11FREUNDE Fordítás Kovács Gergely

Jürgen Klopp nem veti meg a bulikat. Ezt a Liverpool játékosai is tapasztalhatták, amikor a klub busza hazatérőben volt Watfordból 2015. december 20-án. Mindannyian kíváncsiak voltak, hogy a 3–0-s idegenbeli vereség kedvét szegi-e Kloppnak, és lefújja-e az aznap esti karácsonyi bulit. A többség arra számított – sőt remélte –, hogy igen. Senki sem került igazán hangulatba.

Nagy meglepetésükre azonban Klopp deklarálta, hogy a parti nem maradhat el. Sőt egyértelműen világossá tette, hogy a részvétel kötelező. Játékosai, a klub dolgozói és ezek partnerei fejlógatva vonultak be a Formby szálló különtermébe, miközben az járt a fejükben, hogy szívesen lennének máshol. Amikor mindenki elhelyezkedett, Klopp magához ragadta a mikrofont. „Mindannyian csalódottak vagyunk, de a mérkőzésnek vége – kezdte. – Most itt van dolgunk. Nem érdekel, isztok-e, vagy sem, de senki sem távozik hajnali egy óra előtt. Bármit is csinálunk, abba mindig mindent beleteszünk, és ma az a dolgunk, hogy bulizzunk.”

Eleget tettek a felhívásnak. És a jelenlévők egybehangzó véleménye szerint Klopp volt a hangulatfelelős, az idő nagy részét a táncparketten töltötte a feleségével, Ullával, és meglepően jól mozogtak puskalábai, csak az volt kicsit elkeserítő, hogy túl sokat tapsikolt. Egész éjjel vigyorgott, és ez hamarosan a játékosokra is átterjedt. Amikor egy óra lett, már senki sem nézte az óráját. Még jó, hogy nem, hiszen mindenki táncolt. A watfordi kudarcot addigra már mindenki mélyen elásta magában.

Néhány nappal korábban a Manchester United játékosai kérték, hogy a klub fújja le a karácsonyi bulit. Úgy érezhették – és egyáltalán nem alaptalanul –, hogy sem a szurkolók, sem Louis van Gaal nem kíváncsi az örömünnepre nem sokkal azt követően, hogy a csapat kiesett a Bajnokok Ligájából, és sorozatban szenvedett el vereséget a Bournemouth-tól, a Norwichtól és a Stoke-tól.

Az, hogy a Premier League-ben sorra törlik el a karácsonyi ünnepségeket, szinte már megszokott. Harry Redknapp és Alan Pardew is részese volt hasonlónak korábban. Klopp viszont, érkezése után mindössze két hónappal, pont a visszájáról fogta meg a dolgot. Az a bizonyos buli még sokkal fontosabb volt annak tükrében, ami Watfordban történt.

Ha a Liverpool játékosai kellően felkészültek volna a német edzőből, egyáltalán nem érte volna őket meglepetésként, ami történt. Pontosan ugyanez esett meg Németországban is tizenkét hónappal korábban. Élete legrosszabb időszakát élte akkor, nem ment jól a Borussiának, amely mindössze egy ponttal ugrotta meg a tabella kiesővonalát, de Klopp elhatározta, hogy jó lélekkel vágnak neki a téli szünetnek. Ezért sms-t küldött a játékosainak, ezzel a szöveggel: „Ne gondoljátok, hogy ez a program szabadon választható. Nincs kifogás. Mindenki eljön.”

Az egyetlen választás, amit engedett nekik, hogy esetleg külön és duzzogva mennek haza. Ám ő maga nem hisz a duzzogásban. Ő abban hisz, hogy egy csapat úgy működik, akár egy testvéri közösség, együtt nyer, együtt veszít, és ha kell, akkor együtt is mulat. Az „együtt” szó kiemelt helyen szerepel a szótárában. „Ha együtt maradunk, és ebbe az irányba megyünk tovább együtt, akkor fényes jövő vár ránk a Liverpoollal” – nyilatkozta az idény vége felé, amely végül szomorú Európa-liga-döntős vereséggel zárult a Sevilla ellen Bázelben.

És hogy mi követte a bázeli vereséget? Talán már ki is találták. A játékosok többsége elkenődött, bizonytalan volt a jövőt illetően, ahogy kezdetét vette a nyári szünet. Majd a hangulat oldódni kezdett az első néhány ital után, és egyenesen berobbant, amikor Klopp a táncparkettre rángatta futballistáit. „Két órával ez előtt még pocsékul érezhettétek magatokat. Remélem, most már jobban vagytok. Ez még csak a kezdet. Nagyon sok döntőben játszunk majd még – mondta nekik, majd énekelni kezdett. – Mi vagyunk a Liverpool, tra la la la la.” Játékosai is beszálltak, és máris feloldódott mindenki. Ő a vezér. A többiek meg mennek utána.

Az első munkanapján, a 2015. október 9-én Jürgen Klopp rögtön megosztotta csapatával azokat a meglátásait, amelyeket a kinevezése előtti hetekben figyelt meg, miközben egyfolytában a csapat játékát leste. „Nem kétséges, hogy a Liverpool FC nagy családja egy kicsit ideges, egy kicsit pesszimista, egy kicsit sokat aggodalmaskodik – mondta ekkor. – A stadionban jó a hangulat, mégsem élvezi eléggé senki a játékot. E pillanatban hiányzik a hit. A szurkolók most csak az öt évvel, tíz évvel, húsz évvel ezelőttöt emlegetik. Nyer a csapat, majd mindenki azt mondogatja, hogy gyenge volt a védelem. Mindent újra kell kezdenünk. Nagyon fontos, hogy a csapat minden egyes tagja érezze: ez egy új kezdet. A kétkedésünket hitté kell transzformálnunk.”

Kétkedés? Az első másodperctől kezdve az összes szurkoló vakon bízott Kloppban. A menedzser kultusza sehol sem erősebb, mint a Liverpoolnál. Gérard Houlier-t és Rafael Benítezt már akkor istenítették, amikor még meg sem érkezett a klubhoz, és persze azt követően is: Benítez úgy fejezte be első idényét, hogy mesteri módon nyerte meg csapatával a Bajnokok Ligáját. Ugyanakkor három hónappal a sikert megelőzően mindössze 17 mérkőzést nyert meg a 27-ből, amelyet a kispadon töltött, és nem sokkal előtte szenvedett csapatával fájó vereséget a nem is élvonalbeli Burnley ellen az FA-kupában. Ennek ellenére már Cardiff utcáin is körbehurcolták aranykeretbe foglalt képét a 2005-ös Ligakupa-döntő napján. Kenny Dalglish és Brendan Rodgers már vegyesen kapott ebből a kultuszból, mielőtt végleg kiderült, hogy nem képesek betölteni a küldetésüket, és hozni, amit elvártak tőlük. Roy Hodgsont leszámítva, aki a rossz ember volt rosszkor és rossz helyen, a Liverpool elmúlt nehéz évtizedeiben nem volt olyan menedzser, akit ellenérzésekkel fogadtak volna. Klopp hétévnyi, a Borussia Dortmundnál töltött év után felfrissülve került a Liverpoolhoz, és ő lett a legújabb „új menedzser”, akitől azt várták, hogy visszavezesse a csapatot az ígéret földjére.

Azonban könnyebb ezt mondani, mint csinálni. Egy új menedzser feladatainak csak egy része az, hogy javítsa a lelátók vagy az edzőpályák hangulatát, Klopp viszont egy eléggé vegyesen funkcionáló csapatot örökölt, amikor érkezett, már nem lehetett játékosokat adni és venni, robogott a bajnokság, így a keze meg volt kötve. A védjegyévé vált gegenpressing taktika jól működött a Dortmundnál, de ez nem a Football Manager számítógépes játék, ahol váltasz egyet, és új játékosokkal kezded el a régi, bevált módszert. Voltak olyan BL-mérkőzések, ahol a Dortmund játékosai együttesen több mint 120 kilométert futottak, ezzel a náluk nagyobb ellenfeleket is felülmúlva, de szó sem lehetett hasonló a 2015 októberében átvett, igencsak leromlott állapotú Liverpoollal. Az ilyesmihez idő kell, de ebben az esetben szó sem lehetett időről, hiszen a csapat négy versenysorozat kellős közepén küzdött éppen, 63 mérkőzés várt rá, köztük az Európa-liga és a Ligakupa meccsei. Ilyen körülmények között nem válhatott varázsütésre Dortmund az angol csapatból, és nem volt más választása Kloppnak sem, mint kivárni a nyarat, addig pedig főzni abból, amije van.

Az első perctől fogva érezte, hogy a csapatnál nem stimmel valami. Az ő megközelítése szerint egy futballcsapat a pozitív energiákból, a szívből és a lélekből táplálkozik, ám ezekből mit sem érzékelt a Melwoodon vagy az Anfielden. Akadtak olyan alkalmak, amikor a Liverpool még így is figyelemreméltó magaslatokat járt meg: a Premier League-ben 3–1-re megverte a Chelsea-t, 4–1-re és 3–0-ra a Manchester Cityt, 4–0-ra az Evertont, a Ligakupában 6–1-re zúzta le a Southamptont, valamint az Európa-ligában 2–0-t játszottak a United, 3–0-t a Villarreal és 4–3-at a Dortmund ellen (ez utóbbi mérkőzésen hihetetlenül jöttek vissza a mérkőzésbe). De a látványos csúcsokat érthetetlen mélységek kontrasztozták, nem magyarázható vereségekkel, amelyek láttán Klopp téphette a haját.

Az edzőbe vetett hitt megkérdőjelezhetetlen a közönség, a játékosok és a klub munkatársai részéről azóta, hogy 2010-ben a Fenway Sports Group megvette a klubot. Ennek ellenére Klopp kevéssé volt elégedett első idénye végén Angliában. A gyönyörű Európa-liga-menetelést számos kudarc szegélyezte. Ha nyernek Bázelben, ezek a problémák még inkább a szőnyeg alá kerültek volna. De a Sevilla nem hagyta, hogy így legyen, és a Liverpool megtört a második félidő nyomásában. A csapat még nem viselte magán Klopp teljes keze nyomát. Tudtuk, hogy hosszú nyár következik.

Ha lehetett valami, amin a klub munkatársai és a labdarúgók elégedetlenkedhettek, az az edzések időbeosztása.

Az elmúlt években a Premier League játékosai hozzászokhattak már a napi két edzéshez, de Klopp gyakran háromszor is behívta játékosait: egyszer reggelre, kétszer délutánra, vagy ami még rosszabb: kétszer délutánra és egyszer estére. A Liverpool játékosainak egyik pillanatról a másikra kellett új munkarendhez igazodniuk. Az esti mérkőzésekre este készülnek, hogy szervezetük ezekben az órákban legyen a csúcson. Ez a fajta edzésmódszer rendkívül hasznos, a játékosok azonban sokkal jobban szeretik, ha a munkarendjük kiszámítható. Senki sem bolygatja meg az ilyesmit, ha nem biztos benne, hogy ennek meglesz az eredménye, amit az érintettek is éreznek.

Klopp első októberi edzése úgy ért véget, hogy a portugál Joao Teixeira belebetegedett (azóta már el is hagyta a klubot), és további két játékos panaszkodott fájdalmakra. Többen is úgy látták ekkor, hogy túl keményen megdolgoztatja őket. A szókimondó holland erőnléti edző, Raymond Verheijen nemrégiben jelezte is a Twitteren, hogy az elmúlt idény sok sérülése a menedzser kemény edzésmódszerének köszönhető. Szerinte ez „klasszikus hiba” eredménye, túl hirtelen kezdtek el túl sokat követelni tőlük. Még az elmúlt hetekben is ment erről a polémia, Frank de Boer szerint Kloppnak lassabban kellett volna bevezetnie a nyomásra építő játékát.

Amikor Klopp elutazott a csapatával Kaliforniába júliusban, fontosnak tartotta leszögezni, hogy az ott tartózkodásuk nem túra. Játszottak mérkőzéseket Los Angelesben, San Franciscóban és St. Louisban, de folyton azt ismételgette, hogy amin részt vesznek, az edzőtábor. Épp ezért intenzív. Az erőnléti edzőt Andreas Kornmayerre cserélte, aki dolgozott korábban Louis van Gaallal, Jupp Heynckesszel és Pep Guardiolával a Bayern Münchenben. Klopp csak nevetett, amikor Kornmayer bejelentette a csapatnak, hogy sokkal keményebben fognak készülni, mint bármikor korábban.

A Stanford Egyetem bázisán tartott edzőtábort követően a játékosok és a klub dolgozói egyöntetűen úgy nyilatkoztak, hogy soha ilyen megterhelő edzéssorozatuk nem volt még, beleértve korábbi munkahelyeiket is. A hangsúlyt azonban nem csak az erőnlétre fektették. Kornmayer mellett Klopp is munkába lendült, és elkezdte csiszolgatni játékosai elméjét. Segédeivel, Zseljko Buvaccsal, Peter Krawietzcel és Pepijn Lijndersszel dolgozott azon, hogy kimozdítsa őket komfortzónájukból. Mielőtt elindultak volna az Egyesült Államokba, négy mérkőzést játszottak le a Tranmere, a Fleetwood, a Wigan és a Huddersfield ellen. Mindegyiket idegenben, és egyiken sem kaptak gólt.

Az edzőpályákon kívül a hangulat sokkal nyugodtabb. Klopp nyilvánvalóvá tette, hogy mosolyt akar látni futballistái arcán, és nevetést kíván hallani, amikor csak lehet.

Első edzése után egy ember távozott, további két játékos panaszkodott fájdalmakra

Tűnjenek bármilyen kegyetlennek edzésmódszerei, és akármilyen keményre sikerült is a felkészülés, az egészet áthatja valami vajszívűség. Játékos biccentései mára már közismertek Liverpoolban, és mindenki nagyon élvezi ezt. „Az edzőpályán is gyengéd, sokat viccel, eleget nevetünk – mondta Adam Lallana májusban. – Az emberek az öleléseiről beszélnek, olyan, mintha mindenkinek járna belőle, és egy-egy ilyen, nagyon sokat jelent az adott játékosnak. Azt az érzést kelti benned, hogy fontos vagy, és a kemény munkát is elismeri vele, amit beletettél a felkészülésbe. Megköveteli a komoly erőfeszítéseket. Száz százalékot követel. Épp ezért küldte haza Mamadou Sakhót az edzőtáborból. Klopp gyakran emlegeti „Mamát” a lelkesedés hangján, de az nála is kiverte a biztosítékot, hogy a játékos késve érkezett a repülőtérre, amikor a csapat San Francisóba készült, majd kihagyott egy rehabilitációs alkalmat, végül egy vacsoráról is elkésett. Sakhó azt a hibát is elkövette, hogy megzavart egy interjút, amikor a csapat ellátogatott az Alcatrazba. Ez sem tett jót az ügyének, de Klopp elsősorban az időkezelésére hivatkozva zavarta el. Így magyarázta döntését: „Vannak szabályok, amelyeket tiszteletben kell tartani. Ha valaki mégsem teszi ezt, vagy azt az érzetet kelti bennem, hogy nem tiszteli őket, akkor reagálnom kell. Ez minden.”

A Stanford Egyetem területén a csapat elsősorban a gegenpressinget gyakorolta, ami Klopp saját, védjegyévé vált változata a nyomásgyakorlásra építő játéknak. Röviden az a lényege, hogy az ellenfél térfelén kell megszerezni a labdát, de rendkívül szervezetten, koncepció alapján, el kell csípni a labdás embert, hatástalanítani, közben lezárni a labda minden lehetséges útját, majd megindítani a koncentrált, intenzív támadást, és ott megverni az ellenfelet, ahol a legsebezhetőbb. Ezeket a mozdulatokat vették át újra meg újra, részletesen kigyakorolták, hogyan kell labdát szerezni, ellentámadást indítani, majd bevágni a gólt. Mire véget ért a tábor, ezek a mozdulatok egyre gyorsabbak, precízebbek lettek. Klopp csak állt a pálya szélén összefont karral, és nagyon tetszett neki, amit látott. Nem kellett túl sokszor közbeszólnia. A parancsokat inkább Pepijn Lijnders osztogatta. Leginkább ezt mantrázta: „Ha megnyerjük az edzést, megnyerünk mindent”.

A Liverpool tulajdonosai, a Fenway Sports Group vezetői azt a benyomást keltik, hogy szeretnék csökkenteni az edzők befolyását az ügyek szervezésében. A Boston Red Sox amerikai baseballcsapat befektetőiként már komoly tapasztalatra tettek szert, és valószínűleg ennek köszönhető, hogy olyan modellben gondolkoznak, ahol az edző rakja össze a csapatot, ő vezényli az edzéseket, de a hosszú távú stratégiát már egy bizottság határozza meg.

Brendan Rodgersnek sok gondot okozott ez a mentalitás. Még a lenyűgöző 2013–14-es idényben, amikor a Liverpool közel került ahhoz, hogy újra bajnok legyen, miközben vibráló játékot mutatott, sokan érezték úgy az Anfielden, hogy az edző és a klubtulajdonosok különböző irányba húznak. Még akkor is voltak súrlódások, amikor 2014-ben új szerződést kötöttek.

A következő idényben, miután eladták Luis Suárezt a Barcelonának, és meg kellett küzdeniük az új igazolások beilleszkedésével, akik sokkal inkább keltették azt a benyomást, hogy a bizottság szerzeményei, és nem Rodgerséi, a viszony megromlott, és végül szakításig jutott.

2015 őszén nem volt mindenki biztos benne, hogy Jürgen Klopp megfelel a Fenway támasztotta struktúrának. De New York-i állásinterjúján, nem kis mértékben köszönhetően korábbi tapasztalatának, a Fenway irányítói úgy ítélték meg, hogy a társaság modellje megfelel Klopp attitűdjének. A német edző teljes mértékben elfogadta a klub igazolási stratégiáját, és már az első meghallgatása alkalmával lelkesen ecsetelte, hogyan hozhatná ki a legtöbbet Emre Canból és Roberto Firminóból. A két játékos esetében a Fenway tulajdonosai már Rodgerstől is azt várták, hogy integrálja őket a csapatba.

Klopp gyorsan alakított ki szoros munkakapcsolatot Mike Gordonnal, a Fenway elnökével, aki talán a legnagyobb hatással van a bizottságra. Korábban teljhatalmú úrnak tartották, és szívesen élt a lehetőséggel, hogy hatalmából átadjon egy kicsit Kloppnak. Hirtelen elkezdtek úgy tekinteni a 49 éves szakemberre mint aki edző, menedzser és futballigazgató egyben.

Az idei nyár söprögetései a háttérszemélyzet körében, a színfalak mögötti átrendeződés a Melwoodon, az igazolások, de még a mez külleme is állítólag mind Klopp műve. Júliusban, mindössze kilenc hónapnyi munka és 13 megnyert Premier League-mérkőzés után hatéves szerződést írtak vele alá. Nem is gondolkodott rajta, hogy szignózza-e. Pedig Klopp nagyon ügyelt arra, hogy hét boldog dortmundi évet követően a számára legmegfelelőbb klubnál horgonyozzon le. Biztos volt benne, hogy ezt megtalálta, munkaadói pedig még bizonyosabbak abban, hogy a tökéletes menedzser vette át a csapat irányítását.

Klopp minden bizonnyal unja már azt az érvelést, amely szerint neki csak bizonyos klubok fekszenek, méghozzá egy bizonyos fajta városban, úgyhogy közelítsük meg másképp: a Borussia Dortmund nagyon feküdt neki, és emiatt valószínűleg a Liverpool is, hiszen két történelmi munkáscsapatról beszélünk, amelyeknél nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a klub és a szurkolók közötti kapcsolatra, és amelyek felveszik a versenyt a sokkal arisztokratikusabb társakkal.

Amikor bejelentette, hogy elhagyja a Dortmundot, senki sem tippelt volna arra, hogy mondjuk a Bayern Münchenben vagy a Real Madridban folytatja. „Semmi értelme nem lett volna, hogy egy hatalmas klub csapatának az edzője legyen – így Neil Atkinson, az Anfield Wrap munkatársa. – Neki a Liverpooléhoz hasonló kihívás kell. Nem tudnám elképzelni a Barcelona vagy a Real Madrid, de még az Arsenal kispadján sem. Olyan klubokat vonz magához, amelyek esetében a labdarúgás a város éltető ereje. Dortmund és Liverpool ilyen, talán Manchester is. Más településeknek más a dinamikája.”

„Érzem az erőt a klubban, hogy trófeákat nyerjünk, és szerintem a szurkolók is”

A Liverpoolnak pontos elképzelése van arról, milyen legyen a főnök, és a válasz nagyjából Bill Shankly 21. századi reinkarnációja. Houllier, Benítez, Dalglish és Rodgers is megpróbált felnőni ehhez a várakozáshoz – mindegyikük másként –, de a „nép gyermeke” szerep leginkább Kloppnak felel meg, aki nyugodtan felvehet egy Beatles-pólót a sajtótájékoztatóra anélkül, hogy az egésznek izzadságszaga lenne. „Nagyon tetszik, ahogy a liverpooliak átélik a futballtörténelmet” – magyarázta, és érezzük, hogy ezt komolyan is gondolja.

„Szerintem tényleg hisz ebben a »nép« fedőnevű koncepcióban – folyatja Atkinson. – Hisz a tömeg erejében, a játékosok és a szurkolók közötti szoros kapcsolatban. Ezt már nagyon hamar megtapasztalhattuk a West Brom elleni kettő kettes döntetlen alkalmával az Anfielden. Itt megkérte a játékosokat, hogy álljanak össze, és együtt örüljenek az eredménynek, szinte ünnepeljék meg azt. A szurkolók pedig jól reagáltak erre.”

„Érzem az erőt a klubban – mondta Klopp egy sajtótájékoztatón az 2015-ös idény végéhez közeledve. – Már akkor is éreztem, amikor a Dortmunddal játszottunk az Anfielden. Szerintem vannak olyan klubok, amelyek nagyobb eséllyel nyernek trófeákat, mint mások. Dortmundban ezt már az első pillanatban éreztem. Michael Zorc (a Dortmund sportigazgatója – a szerk.) azt tanácsolta, ne aggódjak, amikor a Bayer Leverkusen a nyakunkra lépett az egyik idény vége felé. Azt mondta, a Bayer Leverkusen sosem nyer, a Dortmund pedig rendszeresen nyer címeket. Ugyanezt érzem a Liverpoolnál is, és szerintem a szurkolók is így látják.”

Van olyan, hogy nem dolgozik? Gyakran teszik fel ezt a kérdést Klopp-pal kapcsolatban. Nagyon sok munkamániás edző tevékenykedik manapság, de ki ezt, ki azt a részét nyomja meg inkább a munkának, míg Jürgen Klopp igyekszik mindenben a topon lenni. Elkötelezett a taktika iránt, de ugyanúgy odafigyel a körülötte dolgozók hangulatára és minden egyes apró részletre. Ha mindehhez még hozzátesszük a Liverpool különleges céljait, azt, hogy itt még inkább figyelni kell a szurkolók akaratát, akár fent, akár lent van épp a csapat, akkor a munka igazán kimerítő lehet. Klopp szakadatlanul dolgozik. És – ahogy azt a játékosai tavaly decemberben felfedezték – játszani is keményen szeret.

Minden erővel próbálja magától távol tartani a fáradtságot. Minden egyes este, amikor hazatér a Melwood edzőközpontból, ledől egy órára, de ügyel, hogy ez sose érje el a kettőt. Ezt követően felfrissülve ébred, majd ha teheti, feleségével és szeretett kutyájukkal, Emmával sétálni indulnak a Formby-partra vagy a környező erdőkbe. A skótjuhász-retriever keverék a már elhunyt Dortmund-csatár, Lothar Emmerich után kapta a nevét. Ő maga és stábja tagjai is szívesen esznek a város kocsmáiban, éttermeiben. A helyiek olykor pingpongozni vagy dartsozni látják. Soha sincs híján az energiának.

A Liverpool kispadja híresen kimeríti a menedzsereket. Kenny Dalglish kivétel, az ő lemondása 1991-ben a Hillsborough-katasztrófa szörnyű érzelmi nyomása után következett be, de Graeme Souness és Gérard Houllier szívproblémákkal küzdött, miközben arra törekedtek, hogy a magas elvárásoknak megfelelően előkelő helyen tartsák a klubot. Benítez az őrület határára jutott a hatalmas belső nyomás következtében, Hodgson pedig úgy nyilatkozott, hogy ez a munka sokkal megterhelőbb, mint a válogatott irányítása. Dalglish tele energiával és reményekkel tért vissza 2011-ben, de szemmel láthatóan nagyon belefáradt a Luis Suárez-ügybe, és a következő idény vége előtt távozott. Brendan Rodgers is nagyon optimistán vágott neki harmadik küldetésének, majd letörve hagyta ott a klubot.

Klopp abban hasonlít az elődeire, hogy örömmel veti bele magát a munkába, és ehhez az összes mozdítható energiáját felhasználja, de vannak olyan dolgok is, amelyekre nem szívesen pazarolja az erejét. Az egyik ilyen a „médiajáték”, az, hogy nyilvános vitákba bonyolódjon a rivális klubok menedzsereivel. Kloppot az ilyesmi egyáltalán nem érdekli. Amikor például megjegyzést tett az átigazolási időszak kapcsán, és elmagyarázta, miért nem fog soha fontszázmilliókat költeni egy játékosra („a játék arról szól, hogy közösen érjünk el eredményeket”), többen arra gondoltak, hogy a Manchester Unitednak és José Mourinhónak üzent. Maga a portugál is magára vette, elsősorban feltehetőleg Paul Pogba igazolása miatt, és nem is tétovázott üzenni. Azt vetette fel, hogy más kollégáinak azért nincsenek ilyen dilemmái, mert még sosem irányították a világ egyik legnagyobb klubját. Mindenki Klopp válaszára várt. Az pedig ennyi volt: „Egyáltalán nem érdekel, melyik klub mennyit költ. Ehhez semmi közöm, nincs semmi jelentősége.”

A Liverpool menedzseri posztja van annyira kimerítő, hogy az ember ne a más kluboknál dolgozó kollégáival vitatkozzon. Ahogy a főnökeivel sem kell, ezt elődei igen keservesen tanulták meg. Klopp is hajlamos néha egy kis őrjöngésre, de pontosan tudja, miként lehet az energiákat jól és rosszul használni. A munka nehéz, ezért ha belemegy csatákba a Liverpoolnál, azok csak olyanok lesznek, amelyekbe érdemes.

2016. augusztus 14., Emirates-stadion, vendégöltöző. A Liverpool megszenvedett az első félidőben az Arsenal vendégeként az új idény nyitómérkőzésén, de végül Philippe Coutinho 1–1-re módosította az eredményt egy szépen kivitelezett szabadrúgásból. Amikor a játékosok összegyűlnek az öltözőben, és italukból kortyolgatnak, Klopp beszél hozzájuk, és sajátos üzenetet közvetít: „Fittebbek vagyunk, mint az Arsenal. Bizonyítsuk is be.”

Tizennyolc perc telik el a második játékrészből, és az eredmény 4–1 a vendégek javára. A csapat gördülékeny, gyors játéka mindenkit elvarázsol, különösen Lallana első és Coutinho második gólja. A játékban minden benne van, amit Klopp gyakoroltatott a játékosaival. A végeredmény 4–3, ami túl szoros ahhoz, hogy bárki is nyugodtan hátradőlhessen, de a Liverpool szurkolói azért örülnek, hogy korán megkeseríthették Arséne Wenger életét.

Elérkezett az új kezdet? Vagy csak ismét egy hamisan kecsegtető kezdet egy olyan klub életében, amelyik 26 éve nem tudott bajnokságot nyerni? Klopp csak nevetett azon a felvetésen, hogy a Liverpool egyetlen délután alatt bármit is bebizonyított.

Egy statisztika azonban sokat elmond. Az Emiratesben 90 perc alatt 117.6 kilométert futottak a Liverpool játékosai, és ez abszolút rekord, amióta a Premier League-ben ezeket az adatokat mérik. A bajnokság első fordulójában, amikor a Premier League menedzsereinek tucatjai visszhangzották, amit Wenger is szajkózott, hogy még nem állnak készen az idényre, ez a teljesítmény rendkívüli.

Még egy csapat sem lett bajnok a futóteljesítménye miatt, de ez az az adat, amelyet Klopp elsőként ellenőriz egy mérkőzést követően. Az energia és az állóképesség, a vágy, hogy hozzátegyenek néhány plusz kilométert a mérkőzéshez, és hogy ez a futás jó helyre kerüljön, nagyon sokat emel a teljesítményen, és ez érvényesült az Arsenal elleni találkozón is. A Watford elleni kudarc után nyolc hónappal a Liverpool büszkén indulhatott haza. Már az első játéknapon felállították a mércét, amelyhez tartani fogják magukat. Keményen fognak játszani az utolsó fordulóig, de Jürgen Klopp a garancia arra, hogy dolgozni is. A mester szerint, ha ezt teszik, a határ a csillagos ég.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2016. októberi lapszámában.)