Vincent van Gogh egyetlen képet adott el egész életében. Néhány hónappal az után, hogy a belga gyűjtő, Anna Boch 400 frankot fizetett a Vörös szőlőhegy című festményért, az elszegényedett, alkoholista művész mellkason lőtte magát. Impresszionista mesterműveiért később milliók rajongtak, és többek között ő inspirálta Picassót, Matisse-t és Munchot, hogy újragondolják a művészet jelentőségét a 20. században.
„ISZOM, DOHÁNYZOM, GONDOLKODOM… AKI FUT, NEM GONDOLKODIK, ÉS AKI GONDOLKODIK, AZ NEM FUT”
A láncdohányos, sörivó Sócrates sosem jutott magasabbra a világbajnoki negyeddöntőnél. Ő volt a kapitánya a ’82-es spanyol vb-n annak a brazil csapatnak, amelyik az olaszoktól elszenvedett vereség következtében a középdöntőnél nem jutott tovább.
Sócratesnak három példaképe volt, akik közül egy sem focista. Che Guevara, Fidel Castro és John Lennon, mindhárman forradalmárok, akik meg akarták változtatni a világot. Ez olyan, mint ha Keith Richards rajongása nem Chuck Berryre irányulna, hanem mondjuk a magyarok legendás Aranycsapatára.
„Dohányzom, iszom, gondolkodom” – ez nem igazán hangzik úgy, mintha egy átlagos labdarúgó hitvallása lenne, de Sócratesban nem is volt semmi átlagos. A szélsőbalos agitátor minden erejével azon dolgozott, hogy a katonai diktatúra által irányított hazájában demokráciát teremtsen.
Adóellenőr édesapja legidősebb fiaként csak 1974-ben, húszévesen kezdte profi labdarúgó-pályafutását, majd orvosi diplomát szerzett. Tanulmányai során ugyanannyi erőfeszítést tanúsított, mint a pályán: szinte semennyit. Minden sikerét kivételes tehetségének köszönheti.
„Aki fut, az nem gondolkodik – mondta egyszer. – És aki gondolkodik, az nem fut.” Az első számú indok, ami miatt a labdarúgást választotta az orvosi pálya helyett, a világbajnokságon szerepelés vágya volt. Ez volt az egyetlen időszak az életében, amikor letette a cigit, és csökkentette az italozást, azaz lemondott arról a két szokásáról, amiért 57 éves korában az életével fizetett. A felkészülés alatti öt hónapos kemény edzéseknek köszönhetően 12 kilót adott le.
Az első közös edzésen Sócrates csapattársai nem hittek a szemüknek: ő volt a leggyorsabb, legerősebb játékos a legkeményebb lövésekkel. „Ez meg mi? – hangzott Zico nevetése a háttérből. – Mi folyik itt?”
Zico évekkel később így emlékezett arra az időszakra: „Sokat mesélt róla, mennyire nehezére esett, hogy odafigyeljen magára, fegyelmezett legyen, és jó formában maradjon. Folyamatosan edzett, amivel nagyon jó példát mutatott mindenkinek. A világbajnokságon csak arra ügyelt, hogy mindig csúcsformában legyen. Bebizonyította, hogy egy vérbeli atléta szellemisége is rejtőzött benne.”
Ez volt a jogo bonito, azaz a szinte posztok nélkül működő rendszer születése, amit Sócrates csak rendezett káosznak hívott. Ezzel a taktikával kellett volna felülemelkedni a hollandok totális futballján.
„Mindenki szabadon futballozhat úgy, ahogy csak akar, amennyiben néhány alapvető funkciót képes ellátni a csapaton belül – mondta nem sokkal a vb előtt. – Amennyire különösnek tűnik, olyan jól működik. Én is játszom szélsőként, középcsatárként, söprögetőként és középpályásként attól függően, hogyan alakul éppen a meccs. Ha a bajnoki címet nem is nyerjük meg, de megváltoztatjuk a hagyományos négy kettő négyes és négy három hármas vagy bármilyen hollandok által kitalált felállást.”
Nem indult jól: 15 perccel a brazilok nyitó meccsének kezdete után már egygólos hátrányba kerültek a Szovjetunió ellen. Egyszer a pálya szélén Sócrates elé pattant a labda. „Vörös ruhások hada termett előttem, akik a vérüket adták volna, hogy megállítsanak.” Kettőt fordult, és bődületes lövéssel a felső sarokba talált.
„És akkor jött az ordítás, hogy gól! – idézte fel később. – Nem, nem is gól, hanem végtelen orgazmus volt!” Sócrates nem játszott rosszabbul a Skócia, az Új-Zéland és az Argentína elleni meccseken sem, majd következett Olaszország és az elődöntő reménye. Öt meccs során a harmadik alkalommal kezdte hátrányban a mérkőzést Brazília, de Zico passza és Sócrates gólja a 12. percben ismét tökéletesen sikerült. Minden erőfeszítés ellenére Brazília 3–2-re elvesztette a mérkőzést, a védelem gyengeségei és két egyéni hiba miatt.
Sokak szerint ezen a napon veszett ki a lélek a labdarúgásból. A mesterhármast szerző Paolo Rossi olyan gyilkos erőnek számított, amivel Brazília nem bírt. „A győzelem nem a legfontosabb – mondta Sócrates. – A labdarúgás művészet, amiben kreativitásnak kell tükröződnie. Ha Van Gogh vagy Edgar Degas tudták volna, hogy később milyen lesz a fogadtatásuk, akkor nem ugyanúgy festettek volna. A művészetet élvezni kell, nem pedig azon gondolkodni, hogy nyerek-e vele.”
Íme, egy sorozatvesztes. Kísértetiesen hasonlít az egyfülű festőre.
EUSÉBIO, 1966
Albert Einstein, Barack Obama, Vera Duckworth – valami nagyot kell letenned az asztalra ahhoz, hogy viaszszobrod legyen Madame Tussaud panoptikumában. 1966-ban nem sokan tudtak nagyobb hírnevet szerezni, mint az egykori csavargó, aki nem a mozambiki iskolapadot koptatta, hanem mezítláb focizott az utcákon. Eusébio, a korát megelőző univerzális középcsatár, addigra már a magasba emelhette a BEK-trófeát a Benficával. Az angliai vb-n szerzett kilenc gólja mintha csak egy másik univerzumból származott volna.
Az Észak-Korea elleni mérkőzésen 3:0-s hátrányból, 32 perc alatt négy gólt elérve fordította meg 5:3-ra a mérkőzést. Az elődöntőben a házigazdák ellen elszenvedett 2:1-es vereség után vigasztalhatatlan zokogásban tört ki, talán megérezve, hogy az elkövetkező 40 év során Portugália nem fog eljutni a vb-k kieséses szakaszáig. „Számomra ő marad minden idők legjobb játékosa” – mondta róla a nagyszerű Alfredo Di Stéfano.
BOBBY MOORE, 1966
„Nemzetközi szinten tapasztalatlan, sétálgat, a levegőben esélytelen, nincs állóképessége” – írta róla Ken Jones a Daily Mirrorban, megkérdőjelezve a 21 éves játékos beválogatásának értelmét az 1962-es vb-keretbe. Négy évvel később kapitányként Bobby Moore emelte a magasba Anglia egyetlen vb-trófeáját.
Bobby Charlton volt a ’66-os angol csapat aranylabdás sztárja, és Geoff Hurst mesterhármasa volt a legnagyobb esemény, de a csapat szíve, központi figurája mégis Bobby Moore volt. „Kapitányom, vezérem, jobb kezem – mondta róla Alf Ramsey szövetségi kapitány. – Higgadt, taktikus játékos, akire az életemet is rábíznám.” Anglia a masszív védelemnek köszönhetően úgy jutott a legjobb négy csapat közé, hogy Eusébio gólja volt az első, amit csaknem 700 percnyi játék után kapott.
„Törvényt kellene hozni ellene – mondta róla a Celtic-edző és skót kapitány, Jock Stein. – Bárki másnál húsz perccel hamarabb megjósolja, hogy mi történik majd a pályán.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2018. májusi számában.)
