Interjú Ulisses Neto Illusztráció German Aczel
Kitűnő formában játszott a 2002-es világbajnoki cím felé masírozó brazil válogatott. Talán Lúcio volt a legtöbbet futó hátvéd, de ezen az utolsó csoportmérkőzésen Edmílson „lenyúlta” az energiáit, miközben 5–2-re megverték Costa Ricát.
Miután már az ellenfél térfelén járva megszerezte a labdát, kényszerítőzött egyet Rivaldóval. Így jutott el a tizenhatos sarkáig. Onnan kitette a labdát Júniornak, majd benyargalt a tizenhatos mélyére. Végül maga mögé kapta vissza a labdát. Mit tesz ilyenkor egy labdarúgó? Kitekeredik, és ollózik egyet. Nem is olyan rossz egy középhátvédtől, igaz?
„Azt tettem, amit a brazilok a legjobban tudnak: kreatív voltam, improvizáltam – mondja Edmílson nevetve az FFT-nek. – Akár három öt kettőben, akár három hat egyben futballoztunk, Scolari mindig sokat várt az én posztomon játszóktól.”
Edmílson betörései elöl nem sikerültek túl jól a csoport nyitómeccsén a törökök ellen. Scolari gyorsan le is cserélte, de visszatérése elhozta ezt a gólt, aminek következtében a torna hátralévő részében végig pályán maradt.
„Nagyon fontos gólt volt. Az első meccs után kikerültem a csapatból, mert túl sokat tartottam magamnál a labdát, nem mentem bele a kényszerítőkbe, így rendre elveszítettem azokat. Aztán korrigáltam, és újra játszhattam.
Csodás élmény volt a végső győzelem. Így végül a kissrác Taquaritingából nem narancsszedő lett, hanem világbajnok.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. augusztusi lapszámában.)
