1979. május 12.
Bp. Honvéd 1
MÁV Előre 0
Mindössze a negyedik bajnoki mérkőzésemet játszottam a Honvédban, épp elmúltam húszéves, amikor a keserves, nehéz meccs vége előtt kevéssel egy bal oldali beadás végén sikerült fejjel betalálnom. Ezzel a góllal megvertük a MÁV Előrét, Tichy Lajos bácsi pedig, aki akkor az edzőnk volt, engem választott a meccs emberének. Ezzel automatikusan kiemelt prémium járt, akkoriban ezerötszáz forintot kaptunk egy győzelemért, az enyémet ötszázzal megtoldották, a kétezerrel én álltam a kereseti lista élén.
1983. szeptember 28.
Bp. Honvéd 3
AE Lárisza 0
Görög élcsapat volt a Lárisza, amely, ne szépítsük, az UEFA-kupa első fordulójának első meccsén megérdemelten megvert minket kettő nullára. A visszavágón úgy kalkuláltunk, hogy a védelmünk erős, gólt nem kapunk, és ledolgozzuk a hátrányunkat. Így is történt, én fejeltem két gólt, majd a hosszabbításban Gyimesi Laci szabadrúgása után fél méterrel a görög védők fölé emelkedve a harmadikat is, másnap a Népsport Fejelőfenoménnak keresztelt el… Jó generáció volt a miénk a Honvédban, amelyet Komora Imre menedzseri vénája és fanatizmusa, továbbá a válogatottnál dolgozó Mezey György szakmai tudása emelt az átlag fölé.
1985. május 4.
Videoton 1
Bp. Honvéd 2
A legemlékezetesebb NB I-es meccsemet Fehérvárott játszottam, ahol a két ponttal mögöttünk álló, az általam azóta is rendkívül nagyra tartott Kovács Feri bá’ irányította Videoton vendégei voltunk. Tudtuk, ha a Vidi nyer, befog minket, erre Garaba Imrét fél óra játék után kiállították. Végül óriási csatában kettő egyre győztünk, a 83. percben én szereztem a mindent eldöntő gólt, és végül tíz pont előnnyel nyertük meg az 1984–85-ös bajnokságot.
1986. június 9.
Franciaország 3
Magyarország 0
A mexikói vébéről már mindenki mindent elmesélt, leszámítva azt, hogy a szovjetek elleni nulla hatos mérkőzésen miért kerültünk abba a mai napig meg nem határozott állapotba, ráadásul azon a meccsen csereként még egy szerencsétlen öngólt is rúgtam. Kanadát megvertük, Franciaország ellen pedig tudtuk, hogy elég az iksz a továbbjutáshoz. Csakhogy Platinitől Tiganáig tele volt világsztárral az ellenfél, Stopyra fejesével hamar vezetést is szerzett, és hiába hajtottunk, én például a lécet találtam el, nem sikerült egyenlíteni. Három nullára az a meccs és ezzel a vébé is elment.
1987. október 17.
Las Palmas 2
Real Zaragoza 1
Nem volt könnyű a nyolcvanas években külföldre szerződni, de épp előttem adta el a Honvéd egy vagyonért Détárit Frankfurtba, így amikor a Las Palmas bejelentkezett értem, Kozma Misi, az akkori technikai igazgató azt mondta, százötvenezer dollárért mehetek. Csak amire a spanyolok tényleg megérkeztek, hirtelen kétszáz lett a százötvenből, de végül így is sikerült megegyezni. Négy meccset még lejátszottam itthon abból az idényből, így ötszörös bajnoknak mondhatom magam. A közeg teljesen más volt, mint az itthoni, de mindent megtettek azért, hogy könnyedén beilleszkedjek, de ebben, nem vicc, segített a helyiek szerint dél-amerikai külsőm is. Az első meccsen aztán hazai pályán, a Zaragoza ellen adtam egy kapu felé csavarodó gólpasszt, amibe többek szerint a csapattársam bele sem ért, a lényeg, hogy nyertünk kettő egyre. De például azt sem felejtem el soha, hogy a Futre-féle Atlético Madridnak egy Király-kupa-meccsen ollóztam egy gyönyörű gólt.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2011. októberi számában.)
