Szöveg Bodnár Zalán Fotó Mravik Gusztáv
Országszerte vannak olyan néhány négyszögöles földdarabok, kopott betonketrecek, iskolaudvarok, lakótelepi játszóterek, amelyeken generációk nevelkedtek, és rúgták sötétedésig (és hányszor még az után is!) a labdát lelkesedve, álmodozva, szárnyalva, szorongva, terveket szőve. Az FFT megkeresi ezeket a legendás grundokat.
A Pest megyei Kakucs nem ismeretlen terep a sportbarátoknak: ott van a Kakucs Ring, az autó-motor sport hazai fellegvárainak egyike. Számunkra azonban fontosabb, hogy a háromezer-nyolcszáz lakosú település válogatott futballistát is adott az országnak. Innen indult ugyanis a pályája Balog Tibornak, aki 37-szer viselte a címeres mezt, idehaza az MTK-ban és a Vácban játszott, pályafutását pedig Belgiumban fejezte be, ahol ma is él és edzősködik.
„Igazából egy helyen volt érdemes akkoriban focizni a faluban, de arra nem lehetett panasz: a megyei másodosztályú csapat pályájára szabad bejárása volt mindenkinek, így mindig ott gyűltek össze a gyerekek – mondja a FourFourTwo-nak az ötvenéves, Róka becenéven ismert egykori labdarúgó. (Róla mint a magyar Bosmanról írtunk az FFT előző számában: perre ment külföldi klubjával szemben, nyert, sokat köszönhetnek neki a kelet-európai labdarúgók.) – Suli után hazaszaladtunk, gyorsan megcsináltuk a leckét, legkésőbb négykor már kinn voltunk, és rúgtuk a labdát, amíg csak bírtuk, télen-nyáron, hétvégén is természetesen. Persze sokszor előfordult, hogy két-három órát is kellett várni, amíg olyan gyerek érkezett, akinek volt labdája. Nagy kincs volt az akkoriban. Én tízéves voltam, amikor a bátyámmal kaptunk egyet közösen a keresztapámtól, nem lehet elmondani, mennyire örültünk neki.”
Teljes hosszában a pálya persze túl nagy lett volna az alkalmanként összegyűlő 15-20 gyereknek, így aztán két kiskaput raktak ki hosszában a pályán. „Sajnos a háló hamar tönkrement rajta, de háló a nagykapun sem volt. Mindig az utcai lámpa alatt voltak a kapuk, hogy sötétedés után is lássunk, általában akkor jöttek értünk a szülők.”
A talajra sem lehetett panasz. Korábban földes pálya volt, de egyszer csak a helyi tsz-vezető segítségével füvesítették, a 2×2 méteres gyeptéglákat traktorok hozták, és a szülők társadalmi munkában „telepítették” a gyepet.
A korosztályok igencsak keveredtek ezen a grundon is, tíz- és tizennyolc éves srácok is kergették együtt a labdát, de sok későbbi labdarúgóval ellentétben Balog Róka ennek nem csak az előnyét látta. „Kialakult az a rossz beidegződésem, hogy mindig beálltam a gyengébbik csapathoz, és vártam, hogy ketten-hárman megtámadjanak, majd szerettem az ilyen helyzetekből kihámozni a labdát. Ehhez viszont mindig a labdát kellett néznem a földön, így nagyon beszűkült a térlátásom. Első felnőttedzésemen Verebes József azonnal odaszólt, hogy emeljem fel a fejemet. Később már csak a mutatóujját az álla alá tette, és ebből is megértettem. Amint erre ráébredtem, óriásit fejlődött a játékom.”
A kakucsi futballpálya azóta is kiválóan szolgálja a helyi megye III-as csapatot, és várja, hogy újra válogatott játékost adjon az országnak. Vagy legalább egy Formula– 1-es pilótát, ha minden kötél szakad.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. januári lapszámában.)
