Országszerte vannak olyan néhány négyszögöles földdarabok, kopott betonketrecek, iskolaudvarok, lakótelepi játszóterek, amelyeken generációk nevelkedtek, és rúgták sötétedésig (és hányszor még az után is!) a labdát lelkesedve, álmodozva, szárnyalva, szorongva, terveket szőve. Az FFT megkeresi ezeket a legendás grundokat.
Szöveg Bodnár Zalán Fotó Kristóf Lajos, Takács József
Ha valakinek az édesapja NB I-es játékos volt az ötvenes években, nem csoda, hogy hamar megismerkedett a futballal. Így volt ezzel a legutóbb a Zalaegerszeg vezetőedzőjeként dolgozó Lőrincz Emil is, akinek édesapja, idősebb Lőrincz Emil a Vasasban futballozott 1948 és 1954 között. A család azonban nem Angyalföldön, hanem a IX. kerületben lakott, és amint a kis Emil járni tudott, már nagy barátságba került a labdával, és rövidesen a házuk előtti grund lett a fő tartózkodási helye.
„Amióta az eszemet tudom, ott játszottam mindig, amikor csak tehettem, és időm engedte – mondja a FourFourTwo-nak az MTK és a belga Molenbeek korábbi játékosa, a 37-szeres válogatott Lőrincz Emil.
– Akkoriban a gyerekeknek nem sok más szórakozásuk volt, de valójában nem is nagyon érdekelt minket semmi más, csak a futball. Épphogy járni tudtam, amikor először vitt le oda apa, és folyton tanítgatott, biztatott, hogy rúgjak ballal is, fejlődjön az a lábam is. Nem számított, milyen idő van, mentünk és játszottunk. A grund olyan közel volt a lakásunkhoz, hogy amikor este be kellett már mennem, apám csak kiment a folyosóra, füttyentett egyet, és azt én bárhonnan meghallottam, és indultam haza. Vagy nem…”
A Lőrincz család a Gyáli út 21–23. számban lakott, ami egy nyolc, régi építésű, körfolyosós lakóházból álló tömb. „Mindenki úgy hívta, hogy »nyolcház«, és ezek között a házak között terült el egy meglehetősen nagy szabad terület, amelyen volt egy nagyobb, többnyire homokos rész, valamint egy klasszikus, bitumenes dühöngő is. Hogy épp mikor melyiken fociztunk, attól is függött, hogy hányan gyűltünk össze, vagy melyik volt szabad. A futballpálya méretű területen jól elfértünk” – idézi fel az emlékeket a 49 éves edző.
Egy ekkora „pálya” nem mindig telt meg ahhoz, hogy meccseket lehessen játszani, a gyerekek azonban ilyenkor sem estek kétségbe, mindig lehetett egyérintőzni, három a három, négy a négy elleni meccseket vívni, vagy csak fejelgetni.
„Felejthetetlen emlék életem ezen időszakából, amikor egyszer az elkerített dühöngőben egyérintőztünk, miközben úgy szakadt az eső, hogy bokáig ért a víz. Mai eszemmel visszagondolva, felfoghatatlan látvány lehetett: két »hülyegyerek« a vízben rugdossa a labdát.”
Futballista édesapja révén Lőrincz Emil számára sohasem jelentett gondot labdához jutni, ahogy az a hatvanas évek végi Magyarországon azért nem volt mindenkiről elmondható. Emiatt – meg persze kimagasló játéktudása miatt is – nagy becsben tartották a többiek a grundon. „Elég fiatalon, tizenegy éves koromban kerültem egyesülethez, az Építőkhöz, de a grundnak köszönhetően már olyan alapokkal érkeztem oda, hogy nem ott kellett megtanítani nekem a labdakezelést meg a szereléseket. Felbecsülhetetlen, hogy milyen sokat számított a fejlődésemben a grund.”
A Gyáli úti nyolc ház ma is megtalálható a Ferencvárosban, az egykori grund helyén, az épületek között ma is meglehetősen nagy szabad terület található, persze ma már az EU-kompatibilitás jegyében rendezett kialakított térrel, biztonságos(nak mondott) játszótérrel, futballozó lurkóhad nélkül.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2015. februári számában.)
