Országszerte vannak olyan néhány négyszögöles földdarabok, kopott betonketrecek, iskolaudvarok, lakótelepi játszóterek, amelyeken generációk nevelkedtek, és rúgták sötétedésig (és hányszor még az után is!) a labdát lelkesedve, álmodozva, szárnyalva, szorongva, terveket szőve. Az FFT megkeresi ezeket a legendás grundokat.
Szöveg Bodnár Zalán Fotó Takács József
A Lakatos utcai lakótelep – közismertebb nevén a Lakatostelep – Budapest XVIII. kerületének legendás szeglete, alig nyolc-tíz percnyire gyalog a kispesti Bozsik-stadiontól. A Pestszentlőrinc-Pestszentimre északnyugati határán fekvő városrészben 1962 és 1967 között épült fel az a négy- és tízemeletes panelházakból álló lakótelep, ahol 1975-ben forgatta Fejér Tamás kultikus ifjúsági filmsorozatát, az Utánam, srácok! című alkotást. Ám nem csupán Andris, Lada és Falrahányt Borsó focizott itt, hanem a valóságban is óriási grundcsaták zajlottak errefelé. Sőt olyan játékos emelkedett ki ebből a közegből, mint a Honvéddal ötszörös magyar bajnok, kétszeres kupagyőztes, 56-szoros magyar válogatott Kovács Kálmán.
„Nagyon szerettem ott lakni, gyerekként egyáltalán nem tűnt fel számomra, mennyire szegényes környezet ez, hiszen az életünk szinte csak a fociról szólt. Minden délutánt és a nyári szünetet ott töltöttünk kinn a téren, csak a sötétedés volt a hármas sípszó, az vetett véget a meccseknek – idézi fel a szép gyermekkori élményeket a később Franciaországban (Auxerre, Valenciennes), Belgiumban (Royal Antwerp), Cipruson (APOEL) és Svájcban (Delémont) is profiskodó Kovács Kálmán. – Nagyon ügyes srácoktól tanulhattam el a játék fogásait, rendkívül sokat fejlődtem ott azáltal, hogy kőkeményen alkalmazkodni kellett. Mindenhol játszottunk, ahol egy »talpalatnyi« üres területet találtunk a panelerdőben, a garázsok mellett, a padok között, bárhol. Ha találtunk négy fát, azokból előbb-utóbb biztos, hogy kapufa lett.”
Nem volt ott tehát kijelölt futballtér, földes, füves, köves, homokos részen is játszottak a lakótelepi gyerekek, akik mindig szép számban gyűltek össze, olykor húsz-harminc ifjú futballrajongó is.
„Ha nagyon sokan voltunk, akkor a Nefelejcs utcába mentünk, a Lakatos út végéhez, ott volt úgymond kijelölt grund, a »görög lejtő«. A legnagyobb rangadókat, az utcák közötti összecsapásokat is ott játszottuk” – mondja Kovács. Ha pedig kevesebben voltak, az Építő utcában, ahol a későbbi Honvéd-gólvágó is lakott. Volt, hogy csak fejelgetések voltak, vagy egy kapus őrzött egy padot, amelyet két csapat támadott – mindegy volt, csak menjen a labda. „Rendszeresen futballozott ott velünk egy idősebb fiú, aki képességeivel kimagaslott közülünk – eleveníti fel Kovács Kálmán. – Mindig olyat játszottunk, hogy ki tudja tőle elvenni a labdát. Egy idő után nekem ez már nagyon sokszor sikerült. Egyszer csak azt mondta: »Belőled még lesz valaki!«. Erre elmondhatatlanul büszke voltam.”
És igaza is lett, játszópajtásai közül – noha sokan lettek később meghatározó NB II-es, NB III-as játékosok – abszolút ő vitte a legtöbbre, nem véletlen, hogy már kilencévesen magához csábította a nyolcvanas évek nagy hazai sikercsapata, a Bp. Honvéd.
Az ifjúkorát meghatározó grundélmények miatt döntött úgy évekkel ezelőtt Kovács Kálmán, hogy kidolgoz egy programot, ami az Öcsi és a grund nevet viselné, és ami a lakótelepi grundélet feltámasztását tűzi ki zászlajára.
„Az elnevezés utal egyrészt Puskás Öcsire, aki maga is a grundokon nevelkedett, és lett a világ egyik legjobb játékosa, másrészt az Öcsi becézés is azt takarja, hogy a gyerekekről szólna a dolog – magyarázza az ötletgazda. – Az volt a cél, hogy legalább a nyári szünet idejére kimozdítsuk a gyerekeket a számítógép elől, és kicsábítsuk őket a térre, a grundra focizni, mozogni. Kimondottan lakótelepi gyerekeknek szólt volna ez a projekt, heti háromszori játékkal. De sajnos elhalt a kezdeményezés, az MLSZ ugyan átvett belőle bizonyos elemeket a Grundfoci Programjához, de ennél valami sokkal többre vágytam.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2014. augusztusi számában.)
