Szöveg Bodnár Zalán
Országszerte vannak olyan néhány négyszögöles földdarabok, kopott betonketrecek, iskolaudvarok, lakótelepi játszóterek, amelyeken generációk nevelkedtek, és rúgták sötétedésig (és hányszor még az után is!) a labdát lelkesedve, álmodozva, szárnyalva, szorongva, terveket szőve. Az FFT megkeresi ezeket a legendás grundokat.
Mindenekelőtt tisztázzuk a Könyves Norbert származása körüli félreértéseket: miközben zentaiként tartjuk számon a Zalaegerszeg csatárát, a Wikipédia szerint pedig Topolyán született, a valóságban – amint ezt a legilletékesebbtől megtudtuk – Zentához csak az köti, hogy az ottani kórházban született, Topolyához pedig az, hogy az ottani csapatban kezdett futballozni, ám moholi fiú, ott nőtt fel, ott élnek máig a szülei is.
Mohol (szerbül Mol) mintegy hatezer lakosú, úgy hatvan-hetven százalékban magyarok lakta település a Szerbiához tartozó Vajdaságban, az észak-bánsági körzetben, amely mindenekelőtt egykori híres lakójáról, Moholy-Nagy Lászlóról (született Weisz László), a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem névadójáról ismert. És most már egy kicsit Könyves Norbert miatt is, miután az NB I egyik legjobb formában lévő csatárát Marco Rossi szövetségi kapitány behívta a magyar válogatottba is.
Moholon az Urbán József utcában, a temető és egy kis patak határolta területen ismerkedett meg a játékkal Könyves Norbert. „Ma már le van betonozva, de akkor még földes utca volt, a kapufák kőből voltak, meg ültettünk kis fákat is kapufának – mondja a FourFourTwo-nak a 31 éves csatár, aki 2008 óta él és futballozik Magyarországon, játszott az MTK-ban, a Vasasban, a DVSC-ben, két ízben pedig Pakson, onnan szerződött 2020 nyarán Zalaegerszegre. – Általában öt az öt elleni meccseket játszottunk, de volt, hogy húszan is összegyűltünk focizni, sok gyerek élt a környező utcákban. Mindig feldobtunk valamit, egy karton üdítőt vagy egy doboz fagyit, hogy legyen tétje a meccseknek, és szerveztünk tornákat. Aztán a környékbeli utcák győztese képviselt minket a nagy presztízsű Felvég–Alvég rangadókon. Remek évek voltak, amikor csak tehettük, fociztunk, olykor az ebéd is kimaradt, úgy belefeledkeztünk a játékba. Jórészt magyar gyerekek voltunk, elvétve akadtak közöttünk szerbek, de szerbül épp a futball révén tanultam meg a Topolyában.”
Arra a kérdésünkre, hogy a tehetsége már akkor is szemet szúrt-e, Könyves Norbert sokat sejtetően annyit felelt: „Rugdostam a gólokat szép számmal, a kezdésnél a legtöbben szerettek engem választani a csapatukba, mert az többnyire azt jelentette, hogy a végén fagyizhattak vagy üdítőzhettek”. Egy kukoricaföld is elterült a grund mellett, és emlékezetes történetként eleveníti fel, hogy amíg kicsi volt, a nagyobb fiúk játék közben gyakran szándékosan belökték a kukoricásba, és mai napig emlegetik Moholon, hogy amikor később már topolyai ifijátékosként visszatért, úgy megerősödött, hogy már ő taszította be a többieket a kukorica közé. Hiába, no, a kurázsi mindig megvolt benne…
Nem ezért, hanem egy sapka miatt, amely Edgar Davids-kinézetet kölcsönzött neki, Davidsnak hívták a grundon, rajongott is a csupaizom holland középpályásért. A másik kedvence pedig a félelmetes bombáiról nevezetes brazil védő, Roberto Carlos volt.
Ám példaképeivel ellentétben ő aztán csatárnak állt – amit aligha bánt meg.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. novemberi számában.)
