Országszerte vannak olyan néhány négyszögöles földdarabok, kopott betonketrecek, iskolaudvarok, lakótelepi játszóterek, amelyeken generációk nevelkedtek, és rúgták sötétedésig (és hányszor még azután is!) a labdát lelkesedve, álmodozva, szárnyalva, szorongva, terveket szőve. Az FFT megkeresi ezeket a legendás grundokat.
Ahol ma szupermarket áll, évtizedekkel ezelőtt a labda pattogott
Az Aranycsapat legendás középcsatárának, a Wembleyben triplázó Hidegkuti Nándornak a pályafutása is a női harisnyákkal kezdődött, miként sok híres futballista édesanyja, az övé is hiába kutatott a harisnyái után, amelyekből a kis Nándi rongylabdát készített. Igaz, ő később legalább lerótta adósságát a futballvilág névtelen női hőseinek, ifjú korában tanoncnak állt az óbudai harisnyagyárban…
A Hidegkuthy család sarja (a polgári származásra utaló nevet később igazították a rendszerhez, és változtatták Hidegkutira) az óbudai Margit Kórház melletti, Bécsi út feletti (néhány száz méterre a mai Puskás Pub!) grundokon kezdte el a futballt. „A grund ott terült el az Újlaki téglagyár környékén, földrajzilag valahol a Föld utca és a Zápor utca között. Nekünk a húszas évek vége felé valóságos tündérvilágot, mindent felülmúló örömöt jelentett a grundbeli labdázás, a hazulról szerzett használt vagy kevésbé használt anyagból összegyúrt és szakszerűen átzsinegelt kis kerek labda” – írta életrajzi könyve, az Óbudától Firenzéig lapjain Hidegkuti Nándor.
A Kiscelli-kastély
De ő azon kevesek közé tartozik, akiket két grund is nevelt. Noha az első nem is nevezhető grundnak igazán, ha pedig az, aligha van annál előkelőbb: „Újlak fölött a dombon egy Schmidt nevű bútorgyáros pompás palotát rendezett be magának. A Schmidt-kastélyt valóságos legenda fonta körül. A kastély bejáratát zord kapus őrizte. A kőből épített kerítés rácsos kapuján messziről látható felirat hirdette: »A parkba belépni szigorúan tilos!!!«. Talán a titokzatosság keltette fel bennünk a kíváncsiságot. Három felkiáltójel ide, tilalom oda – átmásztunk a kőkerítésen. Először rabló-pandúrt játszottunk. Aztán meguntuk. […] Egyszer előkerült a rongylabda. Az itteni játéknak az volt a hátránya, hogy csak rugdalhattuk a labdát, aránylag csendesen kellett viselkednünk, hogy a hangos beszéd, veszekedés vagy kiáltozás a kastélybeliek figyelmét ne terelje ránk. A fák is zavartak bennünket a játékban. […] Így kerültünk lejjebb, a domb alá, a Margit Kórház mögötti grundra – a Bajzámra. Már csapatokat alkottunk. Többnyire 7-8 tagja volt egy-egy csapatnak, és kapitánya” – emlékszik vissza az említett könyvben a grundbéli kalandokra Hidegkuti.
Grund sehol, de sör legalább kapható
Az óbudai „tájszólás” szerint akkoriban „Gaceknek” – girnyónak – becézett Hidegkutit magassága miatt leginkább a kapuban foglalkoztatták társai, de nem igazán szeretett védeni. „A bajzámi grund gödrös volt. Eső után sártócsák éktelenkedtek a kapuk körül. Védés közben mi, kapusok, Seszták módra vetődtünk tócsába, sárba, száraz időben kavicsokra.”
Hidegkuti (jobbra) lépéselőnyben
És amikor nem a kapuban volt, a mezőnyben is kimagaslott ügyességével a hórihorgas, vékony fiú, mindig őt választották elsőként a kapitányok, ő volt a grund Puskása (mint ahogy később Keleti Márton A csodacsatár című filmjében ténylegesen alakította is aranycsapatbeli csatártársát a mozivásznon).
A Schmidt-kastélyt manapság Kiscelli Kastélyként ismeri mindenki, a bajzámi grund pedig beépült azóta. Persze ha nagyon akarna futballozni ott a gyerekhad, meg tudná oldani. Még a Schmidt-kastély kősárkányai sem harapnák le senkinek a fejét.
Szöveg Bodnár Zalán Fotó Hagymási Bence
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2012. szeptemberi számában.)
