Országszerte vannak olyan néhány négyszögöles földdarabok, kopott betonketrecek, iskolaudvarok, lakótelepi játszóterek, amelyeken generációk nevelkedtek, és rúgták sötétedésig (és hányszor még az után is!) a labdát lelkesedve, álmodozva, szárnyalva, szorongva, terveket szőve. És az álmok olykor valósággá váltak, néha nagy karrierek indultak el ezekről a kis helyi pályákról, és a folklór részévé vált mesélni, emlegetni, hogy valamikor itt játszott, valamikor innen indult ez vagy az a nagy játékos. Az FFT megkeresi ezeket a legendás grundokat…
A grund mint olyan nem feltétlenül külvárosi képződmény. A ’60-as évekig négy-öt jelentős grund is fungált Budapest
V. kerületében. A Dimitrov tér, a Só tér, a Károlyi-kert, a Petőfi tér és a népnyelvben Lénárd-kertnek hívott gimnáziumudvar, a Veres Pálné Gimnázium hátsó udvara. A Károlyi-kert gondosan nyírt gyepén napjainkban
több példányban is látható a táblácska, a gonoszul kategorikus tiltó felirattal: „Fűre lépni tilos!”. Ha pedig nem lehet fűre lépni, akkor focizni sem lehet – és abban a pillanatban már a grund is megszűnt grundnak lenni.
Az ’50-es években még bátran lehetett fűre lépni a Dimitrov téren (ma és annak előtte: Fővám tér, a Vásárcsarnokkal
szemben), sőt, ha nem volt fű, az sem volt baj, mert volt aszfalt és kockakő, a labda pedig azon is gurult, sőt pattogott.
Olyannyira, hogy csak a legképzettebb lurkók tudták megszelídíteni, például a Gombos testvérek – tizennégyen
voltak, tíz fiú, az apjukkal a kapuban ki is tudtak állítani egy komplett nagypályás futballcsapatot! –, a Kertesék,
a Sentényi Barna, no meg a Zoli.
A Varga Zoli. Igen, az a Varga Zoli. Hatéves volt, amikor 1951-ben felköltöztek Válról, ott laktak a Veres Pálné utca és a
Szerb utca sarkán, a földszinten, a ház kapuja a Veres Pálné utcára nyílt. Varga Zoli, aki akkor még nem volt szemüveges, a Dimitrov téren (meg a Károlyi-kertben, a Lénárd-kertben, a Só téren) rúgta a labdát – az emberek olyankor dupla sorban állták körül a kis alkalmi pályát, mert hozzá hasonló futballistát még nem láttak –, amíg le nem igazolta a Fradi. A legenda úgy tartja, Vilezsál Oszkár, Mátrai Sándor és Dalnoki Jenő csábította le az Üllői útra Gombos Ádámmal együtt, ő később a kosárlabdát választotta. Aztán egyszer csak odaraktak egy benzinkutat a Fővám térre, valamikor az ’50-es évek végén, és azzal be is fellegzett a grundnak. Maradt a Só tér, a Károlyi-kert, meg a VPG udvara, ahova magas kerítésen keresztül kellett bemászni délutánonként.
Ma már nem csak a Károlyi-kertben szüntettek meg minden lehetőséget a focira, de vele szemben az Eötvös Gimnázium udvarát is beépítették (ott még a pincében is volt foci!), a legújabban pedig a Romkert szűnt meg, ott falazni és tengózni lehetett valaha. A Fővám téren régen nincs már meg a benzinkút, a legújabban a 4-es metró állomása miatt építették át, természetesen szigorúan focimentesre.
Szöveg Ch. Gáll András
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2011. júliusi számában.)
