Szöveg Bodnár Zalán Fotó Takács József
Országszerte vannak olyan néhány négyszögöles földdarabok, kopott betonketrecek, iskolaudvarok, lakótelepi játszóterek, amelyeken generációk nevelkedtek, és rúgták sötétedésig (és hányszor még azután is!) a labdát lelkesedve, álmodozva, szárnyalva, szorongva, terveket szőve. Az FFT megkeresi ezeket a legendás grundokat.
Lehetett-e inspirálóbb futballközeg a negyvenes évek végén, ötvenes évek elején, mint az épülő Népstadion helyén és mellett futballozni, pihenésképpen pedig az Aranycsapat edzéseit nézni? Aligha, így nem is csoda, hogy olyan későbbi klasszisok nőttek fel a Stefánia úton, illetve a Posta járműtelepén, mint a Vasas olimpiai bajnok legendája, Ihász Kálmán és a Fradi-ikon Rákosi Gyula.
„Mi a mai Puskás Ferenc Stadion helyén futballoztunk, a negyvenes évek végén azon a területen nem volt semmi, mert a háború végén találat érte a Keleti pályaudvar bombázásakor, úgyhogy tökéletesen megfelelt a játékra – mondja a FourFourTwo-nak az 1941-ben született, 27-szeres válogatott, négyszeres magyar bajnok Ihász Kálmán. – Egyszerűen csak Stefánia grundnak hívtuk, mert a későbbi stadion Stefánia úti oldalán volt, pedig akkoriban már Vorosilov útnak nevezték hivatalosan. Amikor elhatározták, hogy oda építik a Népstadiont, a területet szépen lesimították, akkor volt igazán jó a játékra, és még akkor is ott futballoztunk, amikor a stadionnak már elkezdték építeni az alsó körívét. Emlékszem, hogy a füves pálya már meglepően hamar elkészült, és ott edzett az Aranycsapat, nekünk pedig abban az örömben volt részünk, hogy labdát szedhettünk a világ legjobb csapatának, mert nem volt kerítés. Sosem feledem, hogy Puskás Öcsi, aki az én legnagyobb példaképem volt, az edzések után gyakran meghívott minket a Katica eszpresszóba, az Egressy út és a Stefánia sarkán egy kétforintos fagyira, ami óriási dolog volt akkoriban, mi csak ötvenfilléres fagyit láttunk addig.”
Amikor a stadion építése már gőzerővel folyt, és műveleti területté alakult, a Posta közeli járműtelepén csináltak egy homokos pályát, oda mentek át a srácok játszani. „Összegyűltek a csibészek, és ott labdáztunk egész nap – veszi át a szót a 41-szeres válogatott, négyszeres magyar bajnok Rákosi Gyula, aki a közelben, az Eleonóra utca 3. szám alatt lakott. – Nem véletlen, hogy nagyon sokan befutottak onnan más sportágakban is. Édesapám a postán dolgozott, úgyhogy nekem mindig jutott hely a Postás-pályán.”
A Stefánia út 29. szám alatt lakó Ihász Kálmán pedig – a játéktudása mellett – azzal is jogot nyert az állandó játékra, hogy mindig vitt labdát. „Apám játékvezető volt, és jóban volt a Honvéd szertárosával, onnan szerzett igazi fűzős bőrlabdát, ami felbecsülhetetlen kincs volt akkoriban. Emiatt játszhattam az idősebbekkel is, nem kis kiváltság volt ez, így barátkoztunk össze Rákosi Gyuszival is, aki két évvel idősebb nálam” – mondja Ihász.
A Stefánia grund helyén ma tehát a nemzeti stadion áll, a Katica eszpresszó pedig, ahol a gyerekeknek életre szóló élményt szerzett Puskás, egészen az elmúlt napokig üzemelt, ám információink szerint nem nyit ki többé.
Épp erről a grundról szól a talán legszebb futball témájú magyar dal, az Ihász Kálmán öccse, az 1989-ben elhunyt Gábor által írt és énekelt Elszáll a gondom. Ugye, emlékszünk?
„Kiskoromnak nagy szerelmét, a labdát ma is úgy szeretem / féltve őrzöm, de lenn a téren boldogan kergetem. / Olyankor elszáll a gondom, és újra érzem a régi grundok hangulatát…”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2013. októberi lapszámában.)
