Szöveg Bodnár Zalán Fotó FFT
Országszerte vannak olyan néhány négyszögöles földdarabok, kopott betonketrecek, iskolaudvarok, lakótelepi játszóterek, amelyeken generációk nevelkedtek, és rúgták sötétedésig (és hányszor még az után is!) a labdát lelkesedve, álmodozva, szárnyalva, szorongva, terveket szőve. Az FFT megkeresi ezeket a legendás grundokat.
A „bor és bőr városának” is nevezett Tolna megyei Simontornya is adott labdarúgót a magyar válogatottnak. Ha kvízjátékban kérdeznék, kit, talán kevesen tudnák a választ, hiszen a szóban forgó futballista már Győrben volt ifista, a Veszprém színeiben mutatkozott be az NB I-ben, a belga Germinal Ekerenben légióskodott, a legszebb éveit pedig a Vasasban töltötte. Így már azért nem olyan nehéz ráismerni Mónos Tamásra.
„Gyerekkoromban Simontornya még csak falu volt, 1995-ben kapott városi rangot – mondja a FourFourTwo-nak az 1968-as születésű Mónos Tamás, aki 21-szer viselte a címeres mezt, jelenleg pedig a Puskás Akadémia U19-es csapatának edzője, és nemrégiben együttesét győzelemre vezette Madridban a Real korosztályos csapata ellen. – Nem is volt kérdés, hogy futballozni fogok, éjjel-nappal a labda körül járt az eszem, szinte mindenhová magammal is vittem. A faluban a helyi közösségi élet fő színtere is a focipálya volt, mi, gyerekek is mindig ott játszottunk, ha éppen nem volt meccs. Természetesen keresztben használtuk a pályát. Akkoriban még nem voltak olyan mobil kiskapuk, mint manapság, de valahogy mindig megoldottuk, hogy legyenek kapuk, leszúrtunk valami faágat a földbe, vagy hasonlót. Olyan csodás gyerekkorom volt, hogy senkiével nem cserélném el, pedig nem voltunk valami gazdagok. De ott volt nekünk a foci, amelyben kiteljesedhettünk.”
A kis Tamás tehetsége hamar szemet szúrt a szakavatottaknak, 11 évesen igazolt játékosa is lett szülőfalujának, de természetesen a korosztályos edzések mellett is kijárt futballozni a „grundra” – ami persze ugyanaz a pálya volt, amelyen szervezett és rendszeres edzéseken vett részt. A falu apraja-nagyja ott futballozott, keveredtek a különböző korosztályok, olykor felnőttek is beálltak játszani a fiatalok közé. Ám Mónos a fejlődése érdekében aztán Győrbe költözött, egy olyan középiskolában tanult tovább, amelyben sportosztály volt. Sokakkal ellentétben őt támogatták a szülei, hogy a labdarúgást helyezze előtérbe, főleg úgy, hogy a játék sohasem ment nála a tanulás rovására.
A felnőttként leggyakrabban jobbhátvédet játszó Mónos a grundon még a góllövést kedvelte, mint mondja, nem is gondolta volna, hogy valaha hátvéd lesz belőle. „A játékszervezésben voltam a legjobb, középen elkértem sokszor a labdát, ami jó helyen volt nálam – idézi fel emlékeit. – Bár profi pályafutásomat középpályásként kezdtem, később felfutó szélső védőként is jól tudtam kamatoztatni az itt szerzett tapasztalataimat.”
A simontornyai futballpálya máig a helyén van, hűen szolgálja a Tolna megyei másodosztályban vitézkedő csapatot. Elmondások szerint a gyerekek is csaknem hasonló lelkesedéssel látogatják, mint Mónos Tamás fiatalkorában. Kivételes lenne ezzel a hazai grundok között – de őszintén bízunk benne, hogy tényleg így van.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. májusi lapszámában.)
