Szöveg Bodnár Zalán Fotó Róth Tamás
Országszerte vannak olyan néhány négyszögöles földdarabok, kopott betonketrecek, iskolaudvarok, lakótelepi játszóterek, amelyeken generációk nevelkedtek, és rúgták sötétedésig (és hányszor még az után is!) a labdát lelkesedve, álmodozva, szárnyalva, szorongva, terveket szőve. Az FFT megkeresi ezeket a legendás grundokat.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, a magyar–szlovák határral kettévágott Sátoraljaújhelyen mindenki tudja, hol van a Lidl, de azt kevesen, hogy a szupermarket mögötti-fölötti, kaptatós utcácskában olyan futballista nevelkedett, aki közeli barátságban állt és együtt edzősködött Puskás Ferenccel, szerepelt a spanyol bajnokság több csapatában, majd játékos-pályafutása után gyógyította mások mellett Marco van Bastent is. A Honvéd utca 18. szám alatt nőtt fel az immár 87 éves, hosszú évtizedek óta a kanadai Vancouverben élő világvándor Csabai József, ’56-os menekült, a helyi STK, a Ferencváros, az Atlético Madrid, a Recreativo Huelva, a Real Zaragoza (amelynek futballistájaként 1959 karácsonyán gólt szerzett a Barcelona ellen) korábbi labdarúgója, a Vancouver Whitecaps volt edzője és játékosmegfigyelője.
Az emelkedős Honvéd utcában nem volt könnyű focizni, de olykor ott is előkerült a rongylabda a harmincas évek végén, az utcában sok fiúgyermek volt, minden talpalatnyi üres területet kihasználtak a játékra, tudjuk meg Csabai Józseftől. „A legtöbbször viszont lementünk a Pataki út túloldalára, és a dohánygyár, vasútállomás, MÁV-pálya háromszögében futballoztunk – eleveníti fel kérésünkre emlékeit az 1932-ben született Józsi bácsi, alias José, ahogy Spanyolországban szólították, avagy Joe, ahogy Kanadában. – Ez néhány száz méterre van csak a Honvéd utcától, a legtöbb fiú ott gyűlt össze.
Édesanyám a dohánygyárban dolgozott, örült, ha ott vagyunk a közelben, a Dohány utca végén pedig ott van a vasútállomás, akkoriban rengeteg szabad terület volt a környékén. Reggeltől estig rúgtuk a labdát, a háborús évek alatt is, nem is nagyon volt más szórakozásunk. Az sem igazán zavart minket, ha egész nap alig ettünk valamit.”
A dohánygyár és a vasútállomás a helyi futballcsapat pályájával alkot háromszöget néhány száz méteren belül, a salakos pálya is gyakran szolgált afféle grundként a század közepén az újhelyi gyerekeknek. „A bátyám, Gyuszi már futballozott az újhelyi csapatban, én is mindig mentem vele, szinte minden edzésén ott voltam, aztán én is be-beálltam játszani, majd be is kerültem a csapatba balösszekötőként.
Ezerkilencszáznegyvennyolcban volt egy meccsünk a formálódó nagy Honvéddal, amelyet akkor még Kispestnek hívtak, Bozsik Józseffel találtam magam szemben, utána megdicsért, hogy nagyon meggyűlt velem a baja. Hívott a Kispest, de a szüleim tizenhat évesen még nem engedtek el a fővárosba, amit akkor eléggé bántam, de később szerencsére a Fradiba kerültem, ahol szintén óriási klasszisokkal futballozhattam” – emlékezik Csabai József, aki a külföldi focikalandok után orvosi pályára lépett, ledoktorált kiropraktorként, de továbbra is ezer szállal kötődött a futballhoz, Joao Havelange elnöksége idején a FIFA orvosi csoportjába is beajánlották, majd a nyolcvanas években előbb Daniele Massaro személyi orvosa lett a Milannál, később ő kezelte a fénykorát élő vörös-feketék valamennyi sztárját.
A dohánygyár és a vasútállomás továbbra is működik a zempléni városban, a futballpályából viszont már csak a futókör maradt meg, a közte lévő rész immár játszótérként a kisgyermekeket szolgálja.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. februári számában.)
