Országszerte vannak olyan néhány négyszögöles földdarabok, kopott betonketrecek, iskolaudvarok, lakótelepi játszóterek, amelyeken generációk nevelkedtek, és rúgták sötétedésig (és hányszor még az után is!) a labdát lelkesedve, álmodozva, szárnyalva, szorongva, terveket szőve. Az FFT megkeresi ezeket a legendás grundokat.
Szöveg Bodnár Zalán
Kuriózumként került be sorozatunkba Buzsáky Ákos, hiszen ő is grundon nőtt fel, de nem csak olyanon, mint a többiek: édesapja, idősebb Buzsáky Ákos 1986-ban alapította meg az utánpótlás-neveléssel foglalkozó Grund FC-t, és mivel Ákos akkor négyéves volt, ő már ott ismerkedett meg a futball alapjaival. Onnan igazolt aztán az MTK-hoz, majd került el sok neves külföldi csapathoz, köztük az FC Portóhoz, a Queens Park Rangershez vagy a Portsmouth-hoz. A Kőbányáról induló családi vállalkozás – mivel nem volt önkormányzati vagy szponzori háttértámogatása – szerény körülmények között működött, de miután Ákos angliai profi lett, anyagilag segíteni tudta nevelőegyesületét, amely azóta a XVII. kerületbe költözött, egy immár minden igényt kielégítő sportcentrumot teremtve.
„Természetesen sokkal-sokkal többet futballoztunk, mint amennyire lehetőségünk nyílott a Grund FC edzésein – mondja a FourFourTwo-nak a 20-szoros válogatott, 2015-ben a Ferencvárosból visszavonuló Buzsáky Ákos. – Egész nap a labdát kergettük, az volt a legfőbb és majdhogynem az egyetlen szórakozásunk. Akkoriban nem is nagyon volt más a fiúgyerekeknek, a számítógépek ugyan már kezdtek bejönni, volt Commodore 64, de nem igazán kötött le minket, csak a focival törődtünk.”
A Grund FC edzőpályáin kívül számtalan környékbeli helyen játszott igazi, klasszikus grundcsatákat is Ákos. Mindegyikre szívesen emlékszik vissza. „Fociztunk dühöngőkben is, bitumenes pályán, de földesen is lehetett találni. Volt egy jó pálya egy körbekerített másik mellett, erről hiányzott a drótkerítés, mindig kiment a labda, és valakinek utána kellett szaladnia, de éppen emiatt ott legalább sokszor volt hely. Azt utáltuk a legjobban, ha órákat kellett várni, hogy játszhassunk. Fociztunk a szintén XVII. kerületi Bakancsos utcai pályán is de ott felnőttek is futballoztak, és szinte csak kihalásos alapon lehetett bejutni.”
Segítségükre siettek az égiek. „Eléggé kinn laktunk a város szélén, a családi házakon túl már csak egy erdős rész volt, utána pedig már a repülőtér kerítése – eleveníti fel Ákos. – Egyszer csak véletlenül felfedeztünk az erdő mélyén egy pályát: valaki odahordott homokot, és jó vastagon lerakva alakította ki a játékteret. Rédai Ádám barátommal – aki volt az MTK kapusa is, de aztán korán abbahagyta a futballt – mentünk ki oda mindig, rajtunk kívül alig tudott valaki erről. A nagyjából hússzor tíz méteres területen volt két kapu, ott focizni készségfejlesztőnek kiváló volt. Sohasem tudtuk meg, hogy ki csinálta erdőben ezt a pályát, sosem találkoztunk másokkal, mindenesetre nagyon megörültünk neki.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2016. májusi számában.)
