Szöveg Bodnár Zalán Fotó Mravik Gusztáv, ifj. Thaly Zoltán
Országszerte vannak olyan néhány négyszögöles földdarabok, kopott betonketrecek, iskolaudvarok, lakótelepi játszóterek, amelyeken generációk nevelkedtek, és rúgták sötétedésig (és hányszor még az után is!) a labdát lelkesedve, álmodozva, szárnyalva, szorongva, terveket szőve. Az FFT megkeresi ezeket a legendás grundokat.
Az 1994-es váci bajnokcsapat talán legnagyobb ásza, a félelmetesen technikás Nagy Tibor pesti gyerek volt, tehát nagy sikereitől néhány kilométerrel délebbre, de ugyancsak a Duna partján ismerkedett meg a focival. A Róbert Károly körúti nyolcemeletes házak alkotta lakótelepen nőtt fel a hatvanas évek közepén, és az Árpád híd lábánál bőven volt hol játszani.
„Amerre néztünk, mindenhol grund volt, néhány száz méteren belül négy-öt játszótér is akadt – mondta a FourFourTwo-nak a 17-szeres válogatott korábbi védő, aki most az NB III-as Balassagyarmat vezetőedzője. – Klasszikus dühöngők voltak ezek, három méter magas vaskerítéssel, bitumenes talajjal, kiskapuval. De persze nemcsak a játszótereken lehetett focizni, tele volt ligetes résszel a környék, ott üldögéltek és táblajátékoztak a görögök, akik nagyon sokan éltek a lakótelepen. Aztán néhány percre volt a Margitsziget, ahol szintén bőven lehetett szabad területeket találni, és a Dagály strand is. Sokszor foci után bemásztunk oda, fürödtünk egy jót, aztán mentünk megint vissza focizni. Ha tehettük, mindig kinn voltunk, és rengeteg gyerek volt minden pályán.”
A régi grundokon egyébként is nehéz volt pályára kerülni a sok gyerek között, de Nagy Tibor emlékezete szerint ott aztán különösen ez volt a helyzet.
„Szó szerint verekedni kellett azért, hogy játéklehetőséghez jussunk – idézi fel. – A korosztályok persze keveredtek, a nagyok pedig előjogokat élveztek, de néha sikerült öt-hat évvel idősebbekkel is játszani. Meg kellett állni a helyünket, de csak így lehetett fejlődni. Az, hogy a beton leszedte a bőrt a térdünkről, mindennapos volt, lemostuk, és mentünk is tovább. De nemcsak fociztunk, hanem játszottunk mindent, pingpongoztunk, kosaraztunk vagy bármit. Télen megnyitottuk a telepi csapokat, fellocsoltuk a talajt, és már lehetett is korcsolyázni vagy jégkorongozni. Ott nőtt fel Ganxsta Zolee is, aki akkor már az újpesti ifiben hokizott, edzésről hazafelé tartva mindig beállt közénk, de focizni is imádott.”
Ganxsta „Döglégy” Zolee aztán a zeneiparban futott be nagy pályát, de voltak ott olyanok is, akik Nagy Tiborhoz hasonlóan a profi futballban érvényesültek. Ehhez a korosztályhoz tartozott és ugyanitt nőtt fel Kosztolnyik Tamás vagy Stefanov István is, az előbbi ugyancsak a Vác, az utóbbi a Csepel, a Honvéd és a Békéscsaba NB I-es játékosa volt. Ganxsta Zolee meg is énekelte Angyalföld a hely című számában: „Egész nap csak lógtunk lenn a téren, ment a foci / Romák és fehérek együtt, nem érdekelt, kicsoda ki / Közülük került ki a Stefanov meg a Nagy Tibi / Angyalföldi gyerekek, haver, ez csak ennyi.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. decemberi lapszámában.)
