Szöveg Bodnár Zalán Fotó Takács József
Országszerte vannak olyan néhány négyszögöles földdarabok, kopott betonketrecek, iskolaudvarok, lakótelepi játszóterek, amelyeken generációk nevelkedtek, és rúgták sötétedésig (és hányszor még az után is!) a labdát lelkesedve, álmodozva, szárnyalva, szorongva, terveket szőve. Az FFT megkeresi ezeket a legendás grundokat.
A kertvárosi Pécsnek is nagyban köszönhető, hogy ma a magyar válogatottnak évek óta a világ legerősebb bajnokságában, az angol Premier League-ben vitézkedő, Európa-liga-döntős csapatkapitánya van. Gera Zoltánt, a West Bromwich Albion 75-szörös válogatott játékmesterét a baranyai megyeszékhely grundjai készítették fel a profi futballra.
„Több grund is volt a pécsi új kertvárosban, a Fülep Lajos utca környékén – eleveníti fel a múltat a FourFourTwo kérésére a Pécsi MFC, a Ferencváros, a WBA, a Fulham és most újra a WBA játékosa. – Lényegében, amióta az eszemet tudom, ott fociztunk. Kétéves voltam, amikor a környékre költöztünk, és tizenkét éves koromig laktunk ott. Tulajdonképpen ott ismerkedtem meg a futballal, ott találkoztam először a labdával, ott sajátítottam el mindent, ami ahhoz kellett, hogy később NB I-es játékos, válogatott futballista, majd angliai légiós lehessek. Leggyakrabban a Fülep Lajos utca és a Csontváry utca között található grundon játszottam, de mindig oda mentem, ahol éppen volt labda, és ment a foci.”
Füves, betonos, homokos részek is tarkítják ma ezt a területet, így volt ez akkoriban is, nyugtat meg minket Gera, ott minden „borításon” meg lehetett tanulni futballozni, mindenhez meg kellett tanulni alkalmazkodni.
„Sosem lehetett tudni, hányan leszünk kinn aznap a téren, volt, hogy harmincan voltunk egyszerre, máskor csak öten. Ha nem voltunk elegen a kétkapus focihoz, akkor lábtengóztunk, de nagyon gyakran játszottunk kiskapura is, ehhez a padokat használtuk kapunak, amikre így nem tudtak leülni az emberek. Nagyon népszerű volt akkoriban nálunk a homokfoci is. Ott rengeteg trükköt, technikai elemet tanultam meg, nagyon sokat finomodott a technikám, és mindent ki akartam próbálni. Igen, természetesen ott tanultam meg ollózni és szaltózni is” – értesültünk a West Brom légiósától a már legendássá vált mozdulatsor eredetéről.
Tudjuk, Gera kamaszkora nem volt éppen ideális, különösen egy profi futballista számára, de ez az időszak még a gondtalan játéké, a felhőtlen szórakozásé volt. „A nyári szünetet elejétől a végéig ott töltöttük, kinn a grundon, reggeltől estig csak a focival foglalkoztunk, de tanév közben is ott kötöttünk ki a kicsengetés után. Eső, sár, vihar, hó nem nagyon számított, boldogok voltunk, hogy játszhattunk, hogy együtt lehettünk.”
Alapjaiban mára sem változott meg a környék képe, nincs már meg ugyan a buszmegálló, ami a nyolcvanas években meghatározta a táj képét, de megvan a tér, ami városi park, játszótér, elhanyagolt parkoló és kutyafuttató bizarr keveréke, mindenesetre örömteli, hogy futballozni van hely bőven. És ott van a közelben a 2. számú Általános Iskola is, amelybe a „Mágikus Magyar” járt, és amelyről a minap is az első leszólított megmondta fotósunknak, hogy oda járt Gera. Innen indult hát az út, amely előbb a Pécsi Bőrgyárhoz, aztán a Pécsi Zsolnayhoz, majd a Pécsi Kinizsihez, onnan pedig első felnőtt csapataként a PMFC-hez vezetett. Majd tovább – ha nem is egyenes, ám annál izgalmasabb vonalon – az Európa-liga 2010-es hamburgi döntőjéig.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2012. novemberi lapszámában.)
