Szöveg Bodnár Zalán Fotó Mravik Gusztáv
Országszerte vannak olyan néhány négyszögöles földdarabok, kopott betonketrecek, iskolaudvarok, lakótelepi játszóterek, amelyeken generációk nevelkedtek, és rúgták sötétedésig (és hányszor még az után is!) a labdát lelkesedve, álmodozva, szárnyalva, szorongva, terveket szőve. Az FFT megkeresi ezeket a legendás grundokat.
Ki ne tudná Bálint Lászlóról, szinte állandó szókapcsolatként tapad a nevéhez, hogy ő volt az első labdarúgó a Kádár-korszakban, akit engedtek „Nyugatra” szerződni, így 1979-ben az egy évvel korábban BEK-döntős belga FC Bruges játékosa lett (amelyben akkor már ott játszott Kű Lajos is, akit viszont véletlenül sem engedtek ki két évvel korábban, viszont sikeresen kiszökött).
A 77-szeres válogatott, később, 1988-ban szövetségi kapitányként is feltűnő Bálint László Kőbányán született 1948-ban, azon belül is az Óhegy városrészben, és elmondása szerint ez erősen determinálta az egész pályáját. „Míg a Pongrácz- vagy a MÁV-telep inkább MTK-s kötődésű volt, az Óhegy hagyományosan fradista résznek számított, aki ott élt, szinte kötelezően fradistának kellett lennie, és a gyerekek is a Ferencvároshoz mentek próbajátékra – mondja a FourFourTwo-nak a Báró becenévvel illetett korábbi futballcsillag, aki kétszeres magyar, egyszeres belga bajnok, játszott KEK-, VVK- és olimpiai döntőben is, és Eb-elődöntős is volt. – Amint tízéves lettem, én is a zöld-fehéreknél próbáltam szerencsét, édesapám vitt el a kölyöktoborzóra, akkor még két napig tartott a kiválasztás, annyi gyerek jelentkezett. Óriási dolognak számított az is, ha már az első szűrőn átment valaki.”
Az önbizalmat a jelentkezéshez az adta, hogy az iskolában nagyon jól ment neki a játék. „Klasszikus értelemben vett grundra nekem nem is volt szükségem, mert az általános iskolában a testneveléstanárunk nagy futballrajongó volt, és megengedte, hogy tanítás után is ott maradjunk az iskolaudvaron játszani, sokszor sötétedésig is – eleveníti fel hat évtizedre visszanyúló emlékeit Bálint László. – Így aztán éltünk is ezzel a lehetőséggel, mindennap órákig ott játszottunk még. Megtanultunk mindent, amit erről a játékról szükséges.”
A Kada utcában található Kada Mihály Általános Iskoláról van szó, amely még ma is funkcionál. „Az iskolaudvar földes volt, két kézilabdakapuval, háló nélkül. Rendszeresen voltak osztálybajnokságok, amelyet nagyon komolyan vettünk.”
A felnőttként hátvédként remeklő Bálint elárulta, hogy akkoriban még csöppet sem szeretett védekezni, ő is elöl akart állni és gólokat szerezni, mint mindenki más. És azt sem tagadja, hogy az iskolás éveiben még semmi jel nem mutatott arra, hogy belőle híres válogatott játékos lehet. „Egyáltalán nem tűntem ki a többiek közül, nagyon vékonyka, nyüzüge gyerek voltam. A magasságom megvolt, de fizikailag még nem voltam alkalmas arra, hogy nálam két-három évvel idősebbek között is megálljam a helyem. Csak gimnazistaként értem el ebben ugrásszerű fejlődést. És egészen addig támadót játszottam, amíg a Fradi ifi I-ben Csanádi Feri bácsi hátra nem rendelt középhátvédnek.”
Bálint korábbi iskolája tovább őrzi a nagy meccsek emlékeit, a futballpályájaként szolgáló iskolaudvar helyén azonban azóta modern kosárlabdacsarnok épült.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. januári lapszámában.)
Magazinunkat olvassa digitálisan a digitalstand.hu/fourfourtwo oldalon!
