Országszerte vannak olyan néhány négyszögöles földdarabok, kopott betonketrecek, iskolaudvarok, lakótelepi játszóterek, amelyeken generációk nevelkedtek, és rúgták sötétedésig (és hányszor még az után is!) a labdát lelkesedve, álmodozva, szárnyalva, szorongva, terveket szőve. Az FFT megkeresi ezeket a legendás grundokat.
Budapest VII. kerületében, a Kazinczy utca és a Király utca (hőseink idejében még Majakovszkij utca) sarkán, közel a Klauzál térhez volt egy kis tér. Minő találó a pesti köznyelv, a neve is ez volt: Kis tér. Senki sem tudja, hogy a keresztségben milyen névvel illették, talán nem is volt neki soha becsületes elnevezése, mindenki csak Kis térnek hívta, mert a Klauzál volt a „Nagy tér”.
Ragyogó futballisták tanulták itt is a játékot, többek között a későbbi világválogatott Détári Lajos, aki nem itt találkozott először a labdával, de nem volt még tízéves, amikor ideköltöztek; aztán ott voltak az „őslakosok”, az Újpest későbbi sztárja, Horváth Károly, a Csepel leendő NB I-es játékosai, Kóczián György és Kökény Miklós, és sorolhatnánk a fradistákat, Vépi Pétertől a fájóan fiatalon elhunyt Fodor Imréig. A kis Dömére már akkor felnéztek társai a játéktudása miatt, de azt mindannyian vallják, hogy a náluk néhány évvel idősebb Kökény Miki még nála is nagyobb tehetség volt, 1979-ben Japánban azon az ifi-vb-n is játszott, ahol Maradona feltűnt.
Détári Lajos
Akkoriban azonban még nem Maradonáék ellen kellett helytállni, hanem a Klauzál térről és a Hajós utcából érkező „nagyfiúk” ellen, akik gyakran kinézték magunknak a grundot, és azt sokszor csak egy kiskapus meccs megnyerésével lehetett megvédeni. Többnyire ugyanis kiskapus meccseket játszottak itt a gyerekek, hiszen meglehetősen szűk tér volt, afféle K1-es harcosoknak való ketrec, amelyet két oldalról L alakban a tűzfalak határoltak, talaja is barátságtalan betonaszfalt.
Hinták le, háló fel!
„A Klauzál térre mi nem mehettünk, onnan kinéztek minket, de a Klauzál tériek és köztünk rendszeresek voltak az összecsapások, olykor pénzdíjas valódi tétmeccsek voltak ezek, a nagyobb fiúk pedig gyakran egy láda sörért játszottak. Aztán a nagyok a végén mindig összeverekedtek, én meg ültem a pálya szélén a földön, és vártam, hogy vége legyen. A sörből sajnos nem ihattam, még kicsi voltam” – idézte fel emlékeit az FFT megkeresésére Vépi Péter. Azt pedig már Horváth Károlytól tudjuk, mi volt a teendő rossz idő esetén. „Olyankor felmentünk Kóczián Gyuriék házába, nekik volt egy meglehetősen nagy szobájuk, beállítottuk a székeket kapunak, és ott fociztunk. Az apja nem haragudott érte, szerette ő is a futballt.”
Kis tér, nagy játék
A Kis téren ma is állnak a tűzfalak, igaz, színes mesefigurák díszítik, az egykori grund helyén pedig steril, EU-konform játszótér van. Olykor labda is pattan rajta. „Sokan NB I-es, országosan ismert futballisták lettünk – mondja Horváth Károly. – De az az érdekes, hogy ha találkozunk, a mai napig nem az NB I-es nagy meccsekről sztorizgatunk, hanem mindig a grundról, a gyerekkori élményekről, a Kis térről.”
Pontosan erről van szó.
Szöveg Bodnár Zalán Fotó Takács József
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2012. márciusi számában.)
