Szöveg: Bodnár Zalán Fotók: FFT
Ha egy 16.8 milliós országban 1.2 millióan futballoznak szervezett formában, egyesületi keretek között, ott meghatározó jelentőségű, más nációk fiataljai számára is követendő példát jelentő társadalomformáló erőnek kell lennie a futballnak – és az is. Így aztán nem is csoda, hogy egy adott nemzedéket – a mai ötvenesek, hatvanasok, tehát e sorok, továbbá a recenzens által olvasásra ajánlott könyv írója generációját – ellenállhatatlanul beszippantotta a holland foci.
Pedig a németalföldi országban a sajátos társadalomfejlődés következtében a hetvenes évek elejéig nem is volt profi labdarúgás, sőt, még igazából akkoriban sem. Ha belegondolunk, hogy a kor monumentális, háromszoros BEK-győztes Ajaxában, illetve az ugyanabban az évtizedben kétszeres vb-ezüstérmes holland válogatottban is akadtak olyan játékosok, mint például a kapus Jongbloed vagy a jobbhátvéd Suurbier, akiknek a megélhetését alapvetően nem a futball, hanem a polgári foglalkozásuk biztosította, és Sjaak Swart, minden idők legtöbb meccset játszó Ajax-futballistája, akit el is neveztek Mr. Ajaxnak, még akkor sem adta fel trafikját, amikor a hatvanas évek második felében akkora népszerűségnek örvendett, mint kicsit később Johan Cruyff vagy még később Marco van Basten, nos, akkor rá kell döbbennünk, hogy ebben az alapvetően kereskedő szemléletű, merkantilista hagyományokkal rendelkező országban nem a pénz irányította és irányítja valamelyest még ma is a futballt – hanem annál sokkal több, valami más. Az alig 17 milliós országban az Ajax átlagos nézőszáma 48 000! Több, mint a Chelsea-é a hatvanmilliós Britanniában!
Szóval, a futball Hollandiában maga az élet. Mintha egy külön bolygó lenne, amelyen a futball az univerzális rendező elv.
Ebbe a mesevilágba kalauzol el bennünket Bérczes Tibor irigylésre méltó tárgy- és nyelvismerettel megírt könyve, A holland foci.
És igen, mint minden mesevilágnak, ennek is vannak magyar szereplői. Kezdjük a Feyenoorddal, amelynek legendáriumában a mai napig „magyar csodadoktorként” emlegetik Richard Dombit, vagyis Dombi Richárdot, aki – nem is volt magyar! 1888-ban Bécsben Richard Kohnként látta meg a napvilágot, de 1914 és 1917 között az MTK-ban játszott, ott ragasztották rá a Dombi becenevet. „Dombiból” kiváló edző lett, 1932-ben az ő keze alatt nyerte meg a Bayern München első bajnoki címét, a Feyenoordot 1936-ban és 1938-ban vezette bajnoki aranyéremre. A városban utca őrzi a „magyar csodadoktor” nevét.
Mi, itthoniak sokkal többet tudunk a Feyenoord magyar játékosairól: Ladinszky Attiláról, Róth Antalról, Petry Zsoltról, Babos Gáborról, Simon Krisztiánról és a mai napig klubikonnak számító Kiprich Józsefről. Bérczes az utóbbiról idézi Michel van Egmond sajátos portréját, amelyet érdemes elolvasni. Annak ellenére, hogy kissé mítoszromboló. „Kinézete alapján nincs ember, aki akár csak feltételezné, hogy rendszeres és komoly erőkifejtést igénylő testmozgást végez” – írja Kipuról Van Egmond…
Az Ajax történetének két magyarja – Varga Zoltán és Fischer Pál – közül az előbbi tragikus hős, a könyvben is ilyen értelemben olvasunk róla. Kovács István, a temesvári edzőóriás két BEK-győzelemre vezette az amszterdamiakat, és ő volt az, aki – ha igaz az anekdota – úgy gyógyította Johan Cruyff térdfájását, hogy egy ezerguldenessel dörzsölgette a sajgó ízületet… Ha pedig PSV, akkor természetesen Dzsudzsák Balázs neve ugrik be. És Fehér Csabáé, akivel szenzációs interjút készített Bérczes. (Csak ne írta volna Cristiano Ronaldo keresztnevét Ch-val!)
Summa summarum, A holland foci egyszerre korrajz, szociográfia és szakkönyv, azt is mondhatnám, ilyen az, amikor egy kvázi laikus ír könyvet szeretett sportágunkról.
Aki látja is a fától az erdőt.
A legjobb szövegek:
„1964-ben Rinus Michels még úgy lett az Ajax edzője, hogy közben iskolai tornatanárként is dolgozott. Csak egy év elteltével lett főállású edző, és csupán a harmadik évtől kapott igazán szabad kezet – addig ugyanis az úgynevezett játékosbizottság állította össze a csapatot.”
„Művész módjára játszotta a focit. Technikás volt. Gyorsan gondolkodott. De Varga Zoltán egy utólag beillesztett mozaikdarab lett. (…) Halványkék szemével csak bámulta az általa választott világ padlólapjait. És sehogy sem találta a válaszokat.”
„Míg annak idején Cruyff, aki a maga korában külön kategóriának számított, mai értékén 130 000 eurós éves fizetésével az akkori átlagbér hétszeresét vitte haza, napjainkban az Ajax legjobban fizetett játékosai a maguk egymillió euró körüli éves fizetésével az átlagbér harmincszorosát keresik.”
Angol-magyar szakon végzett bölcsész, műfordító, korábban a Magyar Narancs és az Élet és Irodalom törzsszerzője, „főállásban” lelkes nederlandista, azaz minden olyasminek a szerelmese, ami holland. Így a holland focinak is. Ma már a Feyenoordnak szurkol, azért az érzelmi töltetért és többletért, amit a rotterdami munkáscsapat az amszterdami kereskedőklubbal, az Ajaxszal szemben képvisel. Érdekli az eutanázia kérdése, a kegyes halál elősegítésének hollandiai gyakorlatáról is írt egy könyvet, ennek azonban az égvilágon semmilyen kapcsolódási pontja nincs a futballal.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. júniusi lapszámában.)
A FourFourTwo magazint olvassa digitálisan a digitalstand.hu/fourfourtwo oldalon!
