A Torino FC és az A.S.G. Nocerina két halmazának jóformán nincs közös része. Az egyik az olasz futball óriása, hét scudettóval, a gazdag Piemontból, a másik az olasz Dél, a Mezzogiorno kiscsapata a harmadik ligából (ma már), néhány kilométerre Nápolytól.
Van azonban egy férfi, akinek a személye összeköti a két klubot: Egri-Erbstein Ernőé. És amikor 2011 szeptemberében a Serie B-ben fennállása során először találkozott a két együttes, és a Granata szurkolói a nocerai vasútállomásról a Via Egri-Erbsteinen vonultak végig a Stadio San Francesco d’Assisiig, még a kevéssé felvilágosult Toro-drukkerek számára is világossá vált, hogy valaha egy legenda léptei koptatták ezeket a macskaköveket.
Amikor elkezdődött a mérkőzés, a Nocerina kemény magja kibontott egy transzparenst: „Ma a futballtörténelem egy darabja jött el a San Francesco Stadionba”. Erre a torinóiak is kifeszítették a maguk molinóját: „E. Erbstein 1929–1930. A ti legendátok, a mi történelmünk”.
Valentino Mazzola és Egri-Erbstein Ernő
Erről a zseniális szakemberről, Egri-Erbstein Ernőről (1898–1949), akire Itáliában Ernesto Egri-Erbsteinként emlékeznek, írt könyvet egy fiatal angol bölcsész, bizonyos Dominic Bliss, a következő, kissé körülményes címmel: Erbstein: The triumph and tragedy of football’s forgotten pioneer, magyarul: Erbstein: A futball elfeledett úttörőjének diadala és tragédiája.
Egri-Erbstein Ernő nem tartozik az idehaza ismert labdarúgóedzők közé, pedig a labdarúgás történetének egyik legnagyobb hatású klubcsapata, a Grande Torino neki köszönhette kialakulását és virágzását. Egri-Erbstein 1938-ban látott hozzá a szupercsapat toborzásához, illetve a már meglévő „alkatrészek” Itália-verő gépezetté formálásához. Többek között a későbbi filmsztárt, Raf Vallonét (Keresztapa III, Lamberto bíboros) is beépítette a csapatba – Huizinga és Spinoza filozófiai tanítását alkalmazva, amelynek középpontjában a Homo ludens, a játékos ember állt –, amikor félévi munka után a faji törvények szigorodása miatt 1938. december 3-án a La Stampa sportrovata a következő főcímmel jelent meg: Erbstein elment.
No, nem az élők sorából, hanem csak Olaszországból, hogy szülőhazájában, Magyarországon kössön ki. Hamarosan kiderült, cseberből vederbe esett, 1944–45 fordulóján feleségével, Jolánnal és két lányával, Mártával és Zsuzsannával bujkálnia kellett, illetve kényszermunkát végzett a porig bombázott Budapest romjai között, de csodával határos módon, Raoul Wallenberg, a zsidómentő svéd diplomata segítségével túlélte a vészkorszakot.
Erbstein a háború után, immár Egri néven ismét belevetette magát a futball forgatagába. A Corriere dello Sport 1946. szeptember 26-i száma arról tudósított, hogy visszatért a Torinóhoz. Ferruccio Novo, a legendás klubelnök, aki 1938-ban szerződtette Erbsteint, még élt, és még mindig ő volt a főnök. Ez már a Grande Torino volt, amely sorrendben ötször (1943, 1946, 1947, 1948, 1949) nyerte el a Scudettót.
Az 1947–1948-as idényben 125 gólt rúgott, és 16 pont előnnyel nyerte meg a bajnokságot, az olasz klubfutball valaha volt legnagyobb teljesítményeként. Az idény hajrájában Novo elnök kölcsönadta Erbsteint a kiesés rémétől fenyegetett Alessandriának, és ő benn is tartotta a piemonti kiscsapatot!
Ezzel elérkeztünk a Grande Torino és Erbstein utolsó idényéhez, az 1948-1949-eshez, amelynek végén a csapat elrepült Lisszabonba. Ebben a szezonban Erbsteinnel négy pont előnnyel vezette a tabellát a Torino, amikor május 2-án elutazott a csapat Lisszabonba, hogy barátságos mérkőzést vívjon a Benficával búcsúzó sztárja, a paraguayi Francisco Ferreira tiszteletére. Erbstein csodacsapata 4:3-ra győzött, majd másnap elindult a 31 tagú küldöttség hazafelé. A repülőgép percekkel a leszállás előtt a torinói Superga-bazilika egyik tornyának ütközött, és lezuhant – valamennyi utas életét vesztette.
Bliss könyve – eredetiben olvastuk – méltó emléket állít ennek a rendkívüli embernek, nagy mértékben támaszkodva Erbstein két lánya, a nyolcvanas éveit taposó, Torinóban élő Márta és Zsuzsanna visszaemlékezéseire, és ha figyelembe vesszük, hogy elsőkönyves íróról beszélünk, akkor jogos a jeles érdemjegy.
Ch. Gáll András
Dominic Bliss: Erbstein: The triumph and tragedy of football’s forgatten pioneer
Kiadó: The Blizzard (azóta már Magyarországon is kiadták, az Akadémiai Kiadó gondozásában, Erbstein Ernő, az elfeledett futballhős címmel)
Formátum: ragasztott, puhafedeles kötés, 336 oldal. Ára: 10 font
Osztályzat: •••••
A legjobb szövegek
„Erbstein régi barátjánál, Hegyi Gyulánál, az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnökénél eszközölte ki 1948-ban, hogy felesége, Jolán, és a két lányuk, Zsuzsanna és Márta útlevelet kaphassanak, és kiutazhassanak Olaszországba, ahol Erbstein 1946 óta ismét dolgozott. Csakhogy Erbsteint a magyar kommunista vezetőkhöz fűződő jó viszonya miatt Olaszországban egy ideig kémnek tartották…”
„Több mint félmillió ember árasztotta el Torino utcáit, hogy megnézhessék a Palazzo Madamában felravatalozott holttesteket. A gyászolók valósággal megostromolták a székesegyházat, hogy utolsó pillantást vethessenek a város hőseire. A Juventus csapata már félúton volt vonattal Szicília felé a következő bajnokijára, amikor az egyik állomáson távirat várta őket. Azonnal visszafordultak, hogy részt vegyenek a búcsúszertartáson.”
Dominic Bliss (London, 1985–)
Szabadúszó újságíró, akinek több mint 25 könyve jelent meg (magyarul egyik sem), és köztük nem az Erbsteinről szóló az első sporttémájú. Közülük több a tenisz és a fallabda körül forog. És újságíróként is rendszeresen publikál sporttal kapcsolatos cikkeket.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2015. májusi számában.)
