A Maracanában 62 ezer néző előtt bombagólt rúgni a Pelével felálló brazil válogatottnak, no ez olyasvalami, amiért önmagában érdemes elkezdeni futballozni, és Tardoskedden napestig célozni tanulni a tetőről vissza-visszaguruló gumilabdával. Aki azonban idáig jut 23 évesen a fociban, és másnap a brazil újságok „fehér Pelének” titulálják, arról méltán gondoljuk azt, hogy még ennél is többre hivatott.
Nos, a riói 2:2-es brazil–csehszlovák meccs után három évvel egy másik, ugyanilyen eredménnyel végződő, ám a főszereplő, Szikora György számára sokkal szomorúbb emlékű mérkőzés volt az, amely döbbenetes fordulatot vitt a kora egyik legjobbjaként berobbanó felvidéki magyar futballista pályafutásába. A történet attól még tragikusabb, hogy a magyarsága miatt meghurcolt fiatalemberrel szemben elkövetett égbekiáltó igazságtalanságról az anyaországi magyarok – beleértve a futballszurkolókat is – szinte semmit sem tudnak. Maga Szikora teljesen ismeretlen nálunk, a mai internetes keresők ilyen vezetéknévvel Róbertet, az énekest, Istvánt, a bunyós-énekest és Jánost, a rendezőt találják meg, pedig tehetsége és érdemei alapján nem lenne túlzás, ha Szikora György lenne ezzel a családnévvel a legismertebb magyar.
A visszaemlékezések szerint bámulatos képességű, elegáns, nagyszerűen lövő és cselező futballista volt, aki már 15 évesen a felnőttek között szerepelt, és hamarosan a legnagyobb csehszlovák, majd a legismertebb külföldi klubok álltak érte sorba. A nálunk a marseille-i végjátékról elhíresült, labdarúgásunk egyik Mohácsának tartott 1969-es magyar–csehszlovák vb-selejtező párharca azonban a tardoskeddi születésű, akkoriban a pozsonyi Interben szereplő Szikora életében is rettenetes fejleményeket tartogatott. Nem szoktak erről beszélni, de Batta György író-újságíró, a történetben rejlő drámára érzékeny szerző könyvében Szikora elmondja, hogy a ’68-as prágai bevonulás utáni futballcsata légköre igen-igen feszült volt. A magyarok ellen bevetett magyar (akit Jozef Marko szövetségi kapitány jó előre stresszelt, ahelyett, hogy nyugtatott volna) a budapesti meccsen nem játszott rosszul, de igazán jól sem a különösen durva meccsen, amely után a banketten a vendégjátékosok némelyike még a felszolgált ételből sem volt hajlandó venni a pártutasítás ellenére sem. A visszavágón aztán sokan megjegyezték, hogy a meccs előtt a gyepen sétálgatva Szikora váltott pár baráti magyar szót Szűcs Lajossal, Mészöly Kálmánnal és a rádiókommentátor Szepesi Györggyel, ahogy azt egyébként az illem és a kapcsolatuk megkívánta.
Az extrém és abszurd viszonyok között ez megbocsáthatatlan bűn volt, Jozef Adamec, a szlovák csatártárs már a szünetben (2:0-s magyar vezetésnél) nekiesett Szikorának, megütve őt és azt kiabálva, hogy szándékosan rosszul játszik, és elárulta az ellenfélnek a taktikát. Közben meg Szepesi dicsérte őt a hazai (és persze Szlovákiában is hallgatott) közvetítésben, hogy milyen jóravaló, tehetséges magyar nemzetiségű fiatalember. Ennek aztán az lett a vége, hogy Szikora kikerült a válogatottból. S nem elég, hogy a 2:2-re végződő meccs, majd a csehszlovákok által 4:1-re megnyert marseille-i pótselejtező után a magyar csapat nemzeti traumát előidézve nem jutott ki a vb-re, de az ellenfél magyar zsenije, Szikora sem lehetett ott álmai világbajnokságán. Prágában a szünet után lecserélték, Marseille-be már el sem vitték, és hiába lógott a szekrényében 2005-ös (gazdag edzői pályafutás után is korai) haláláig a mexikói vb csehszlovák formaöltönye, pályája csúcsán, 26 évesen egyszerűen kimaradt a keretből. Sohasem közölték vele, de mindenki tudta, miért. A kapitány később azt mondta, Szikora sérült volt, ezért nem vitte őt a vb-re…
Ha nincs Batta György saját kiadású vékony kis füzetkéje (amelyből egyik utolsó, önnön jegyzeteivel ellátott ütött-kopott-ragasztott példányát adományozta a szerző az FFT-nek), még ennyit sem tudnánk erről az elképesztő történetről.
Bevallom, évtizedes tapasztalatú futballszakíróként magam is akkor hallottam először Szikora György, „a fehér Pelé” nevét, amikor a FourFourTwo első lapszámát készítve szakértő zsűrink összeállította minden idők legjobb magyar labdarúgóinak listáját, és a tizenhét felkért zsűritag egyikének, a hajdani ügy miatt máig lelkiismeret furdalással küzdő Szepesi Györgynek a listájára Szikora neves is felkerült… S azt vajon tudják önök, hogy Szikora falujából, vele egy időben, egy csatársorból nőtt ki két további magyar nemzetiségű csehszlovák futballsztár, Móder János és Móder László, és az előbbi Európa-bajnok, az utóbbi KEK-győztes lett…?
Szöllősi György
Batta György: Szikora, a fehér Pelé
Kiadó: Révkomárom-Érsekújvár, 1995, magánkiadás (UFO Agency)
A Képes Krónika, a „Teremtő magyarok” sorozat első kiadványaként
Formátum: ragasztott papírkötés, puhafedeles 86 oldal
Osztályzat: ••••
A LEGJOBB SZÖVEGEK
„Jelenet a Palermo elleni KK-mérkőzésről. Már az arckifejezések is sejtetik, hogy valami nincs rendben – összeverekedtünk. Én az engem labda nélkül is csipkedő és rugdaló olasz játékossal a banketten koccintani akartam, de kiverte a kezemből a poharat, és megfenyegetett, hogy a palermói visszavágón elbánik velünk a maffia. Féltünk is Olaszországban, de cselhez folyamodtunk – az én nyolcas mezemet Medvid öltötte magára. Eleinte fütyülte is őt a közönség, de a végén mi lettünk a kupa győztesei” (egy képaláírás)
„Ezek után írták a brazil lapok, hogy a pályán két Pelé volt – egy fekete és egy fehér. Ez a szakvélemény aztán bejárta a világsajtót, akárhová érkeztem, mindenütt sztárnak tekintettek, fényképeztek, nyilatkoznom kellett, és számos kecsegtető ajánlatot kaptam világhírű, gazdag egyesületektől, így például negyedmillió dolláros szerződést kínált fel a New York Cosmos, amelyben akkor a világ leghíresebb játékosai szerepeltek, így Pelé is. Megkeresett a Penarol, a Racing Buenos Aires és az Aranycsapat egykori játékosa, Lóránt Gyula is, aki az NSZK-ban volt edző, a Kaiserslautern együttesénél. Ő két napon át beszélt a lelkemre, de hát mindig visszavárt a család, pedig az sorsdöntő lehetőség volt.”
„Igyekeztem megismerni mindegyik játékosomat, ezért azt csináltam, amit Cruyff a Barcelonánál: mindennap meccseket játszottunk.”
Batta György (Rimaszombat, 1943. január 10.–)
Szlovákiai magyar költő, író, műfordító, újságíró, publicista, színműíró. Az anyanyelv szeretetét az a máig féltve őrzött első olvasókönyve táplálta, amelyet édesanyja Magyarországról az ingébe dugva, a szíve alatt csempészett át. 1966-tól az Új Ifjúság munkatársa. A Kis Építő című gyermeklap és a Tücsök, majd a Hajrá! sportlap főszerkesztője. A Göncölszekér gyermek- és családi magazin alapíró főszerkesztője. Az Itthon főszerkesztője.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2014. szeptemberi számában.)
