Szöveg Varró Krisztián
Mi lehetne hitelesebb forrás a magyar labdarúgás első 35 évéről, mint annak a futballistának a visszaemlékezése, aki a korszak legmeghatározóbb alakja volt!? Slózi – a BTC játékosa, Késmárky Dudus ragasztotta rá az elhíresült becenevet – önéletrajzi könyvecskéjének a legnagyobb erénye egyben a legnagyobb hibája. Az nevezetesen, hogy az idén 125 éve született szerző valójában a főhős, csupán a két előszót jegyzi más, a kiadásban közreműködő városvezetőség és az MLSZ akkori elnöke, Usetty Béla. Egyébként teljes egészében maga Schlosser Imre írta és szerkesztette ezt a kiadványt. Ő pedig sokkal több méltatást érdemel annál, mint ahogyan karrierjének történetét képes elmesélni. (A legnagyobb hiányérzetet az adja, hogy soraiban egyetlen tisztességes gólleírás sem szerepel.)
Persze így is szórakoztató az a nagyapáink korában is régiesnek számító stílus, ahogyan fogalmaz. Az összesen 23 fejezet címei semmiféle meglepetést nem okoznak, már-már gépiesen jutunk el „a rongylabdától”, „a grundtól”, majd „az első bőrtől” „az F.T.C.”-ig, majd „az M.T.K.”-ig. Talán a bevezetés gyanánt papírra vetett „az amatőrizmustól a professzionalizmusig” értekezés az, amely unikális, és Schlosser Imre 1915–16 fordulóján történt viharos klubváltása kapcsán különösen érdekes a mai olvasó számára.
Köztudomású, hogy Slózi a zöld-fehéreknél lett ismert játékos, ötszörös bajnok és sorozatban hatszoros gólkirály, csaknem félezer góllal, miközben ő számított a fradizmus szimbólumának. Hogy mást ne mondjak, róla nevezték el a franzstadtiak az új, Soroksári úti pályát leváltó Üllői úti stadion melletti Hét vezér utcát, mellszobrát az MLSZ dísztermében állították ki, 30 koronáért árultak róla mintázott bronzplakettet, de ő lőtte az új pálya első gólját is, éppen egy MTK elleni örökrangadón. Ezek után meglepő fordulat, hogy 27 évesen, azaz pályafutása csúcsán éppen a legnagyobb rivális (a valóságos háborús ellenségnek tekintett) MTK-hoz szerződött. Mielőtt azonban még realizálódott volna az üzlet, ellene (és a játékoscsábítással vádolt Brüll Alfréd ellen) megindult az első hazai profivádper. Slózi sajnos szűkszavúan és olyan módon mesél minderről, hogy annak teljes valóságtartalmában nehéz hinni.
Az ő verziója szerint azért hagyta el hőn szeretett klubját, mert egy osztrák–magyar válogatott meccs előtt hiába kért plusz tiszteletjegyet a zöld-fehérek funkcionáriusától (nem nevezi néven Malaky Mihályt), amelyet a mérkőzések és túrák idején való távollétét mindig nagy türelemmel viselő hivatali főnökének, a Vízművek vezetőjének ígért, kérése nem teljesült. A vita hevében pedig úgy megsértették, hogy kijelentette, ha nem kap megfelelő elégtételt, kilép a klubból. (Hogy mi lett volna az elégtétel, arról nem tesz említést.) Válaszra sem méltatták. A gyerekként a Petőfi téri csősz bácsival és a rendőrrel szemben is az igazát mindig bátran vállaló Slózi pedig büszkébb volt annál, hogy visszakozzon. Nem jelent meg a hadibajnokság mérkőzésein, de az egyesület erre sem reagált. (Érthetetlen momentum.) Így érkezett el 1915. december 15., a dátum, ameddig a klubváltoztatási szándékokat a szövetségnél be lehetett jelenteni. Először a BSE csapatánál jelentkezett, de ők a Fradival való jó viszonyukra hivatkozással elutasították. Csak ezek után kezdett az MTK-nál edzeni, és állapodott meg velük, hogy a féléves kötelező kihagyás után, 1916. június 15-től náluk folytatja. A Ferencváros ekkor már mindent megtett azért, hogy megakadályozza legjobbja elvesztését, de az abban az időben legsúlyosabbnak számító vádat, amely szerint játékosuk anyagi juttatásért cserébe hagyná el őket, az erre összehívott fegyelmi tárgyalás előtt egy nappal visszavonták.

Schlosser Imre
A feldühödött Slózi pedig három góllal vett maga elégtételt a következő MTK–FTC bajnokin…
Ez hát a Schlosser-féle történet, saját tálalásban. Egy másik verzió talán úgy szólna, hogy a tízes évek közepére nagyszerű csapat állt össze az MTK-nál, a ferencvárosiak Slóziját pedig megigézte a jövőbeli sikerek reménye. Ráadásul Brüll zokszó nélkül vállalta, hogy a Remény FC-t, amelyet egykor maga Slózi alapított, a kék-fehérek fiókcsapatává teszi. Ha esetleg így is volt, nem hozott rossz döntést, hiszen új klubjával sorozatban hat bajnoki címet nyert, a Futballkirály Schaffer Spéci mellett pedig csakhamar megszerezték a Reményben nevelődött Orth Gyurit is. A Jimmy Hogan edzette Schaffer, Schlosser duó vezette alakulat 1917–18-ban szemet gyönyörködtető rövid passzos játékkal, 147:10-es gólaránnyal zárta a bajnoki szezont!
Mielőtt visszavonult volna, a külföldről hazatérő Slózi egyetlen szezonra, az 1926–27-es évadra visszatért a zöldekhez. A Tóth-Potya által vezetett, immár profi együttessel nyert utolsó bajnoki címével együtt, egyedülálló módon, összesen 13-szor lett bajnok. Ezzel pedig itthon valószínűleg örökre ő, a hétszeres gólkirály marad minden idők legjobbja, az utána következő Mándi és Kertész II (a ’20-as évek MTK-jából), valamint Fazekas, Dunai III, Zámbó, Nagy László és Tóth András (a ’60-as, ’70-es évek Dózsájából) kilenc aranyéremig jutott.
Varró Krisztián
Schlosser Imre és a magyar futball
35 esztendeje
Kiadó: az MLSZ és a szerző, 1938
Formátum: ragasztott, puhafedeles kötés, 190 oldal
Osztályzat: •••••
A gólkirály Manno Miltiades ajánlotta be a Fradihoz. 1906 és 1927 között (legtöbbször balösszekötőként) 68 hivatalos válogatottságán 58 gólt ért el, mindkét tekintetben hosszú évtizedekig volt csúcstartó, a gólok számában csak Puskás és Kocsis előzte meg. Egy Svájc elleni meccsen egymaga hatszor volt eredményes, kifogták konflisából a lovakat, és az ujjongó szurkolók húzták tovább a kocsiban ülő sztárt. Ezrek kísérték el utolsó útjára, a Farkasréti temetőbe. Sírkövére futball-labdát helyeztek.
A legjobb szövegek
„Ez a szeretet, melyet a grunddal szemben éreztem, olyan mély gyökereket hajtott bennem, hogy amikor később, sok-sok év múlva férfikoromban odatévedtem, a visszaemlékezés fájdalmas könnyei ragyogtak a szememben, és valamilyen megmagyarázhatatlan ellenséges tekintettel néztem a grund helyén álló hatalmas modern bérpalotákra, amelyek megölték, elvették a grundot. Mintha ezek a házak okozói lennének annak, hogy a grunddal együtt a fiatalság is elmúlt…”
„Abban az időben, talán azért, mert ez megközelítette az akkori futballista dressz divatját, egy borvörös bársony sapkát kaptak az először válogatott játékosok a Labdarúgó Szövetségtől, amelybe arany betűkkel a válogatott meccs dátuma és az MLSZ monogramja volt belehímezve. Ez a sapka, melyet én 1906-ban kaptam meg, ma is legkedvesebb ereklyém.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2014. áprilisi lapszámában.)