A FourFourTwo zsűrijének telitalálata: egy évvel Rudas Ferenc 90. születésnapja előtt (a cikk 2011-ben jelent meg, Rudas Ferenc 2016-ban elhunyt – a szerk.) a magyar labdarúgás legjobb ötven játékosa között ünnepeltük az FTC 23-szoros válogatottját. Azt, hogy a XX. század világnagyságai között szerepelhetett a Fradi kiválósága, pályafutása egyik elismerésének könyvelte el. De nagy örömet keltett az is, hogy az FTC baráti körének megbízásából a Pulitzer-díjas újságíró, Szále László „Nyolc évtized a magyar futballban” címmel folytatott beszélgetést tizenkét estén át a Fradi-legendával.
„Örök fradista” – így kezdődik a bevezető, amelyből idézek: „Tavasszal jó menni Rudasékhoz, amikor minden csupa zöld. A füvek, a százéves hatalmas tulipánfa, a falon a borostyán, s ami nem csak tavasszal zöld: a kerítés, a postaláda és az ereszcsatorna is. Bent sincs másképp. A hall nemcsak átjáró a szobák felé, hanem átjáró a múltba is, az emlékek világába. Könyvtár és múzeum egyben. A falon körben egyesületi és természetesen Fradi-zászlók sokasága, plakátok, fotók, karikatúrák, a szekrény tetején serlegek. A vitrin tele kilencven év megannyi emlékével, vázák, plakettek, emlékérmek, nippek, szobrocskák. Egy herendi porcelánnak támasztva megsárgult grafika, amely két fejet ábrázol: dr. Sárosi Györgyét és a fiatal Rudas Ferencét. Alul érmék sokasága: az FTC kerek évfordulóinak emlékére. Kinek van a legtöbb? A legrégibb fradistának, Rudas Ferencnek.”
Az FFT TOP 50-es listáján Rudas Ferenc lett minden idők 41. legjobb magyar játékosa. Az ezt jelképező mezt Magyar Zoltántól vette át
Pályafutása 1935-ben kezdődött a Törekvésben és a Mester utcai Szent István Felsőkereskedelmi Iskolában. Itt is jó csapat volt, a „Mester” KISOK-bajnokságot játszott nagy sikerrel. A Szent Istvánnak szerződése volt a Fradival: ha olyan képességű játékos bukkan fel, akire az FTC igényt tart, akkor annak a Ferencvárosba kellett mennie. Kellett? Rohant mindenki boldogan, ha hívták. Rudas Feri sem ment, hanem rohant, hiszen a legjobb futó volt. Erről így vall: „Gyerekkoromtól az volt az elképzelésem, hogy nekem azt kell fejlesztenem, amiben a legjobb vagyok. Amit jól tudsz, abban kell a tökéletességre törni. Tehát nem dekázgattam, hanem futottam.”
Nem sokáig kellett várnia a bemutatkozásra. A Ferencváros a Salgótarjánnal játszott 1943-ban, és Rudas első mérkőzésén rúgott egy óriási gólt. Először nem mert lőni, mert ott volt előtte Sárosi Gyurka, Toldi Géza, ők is ellőhették volna a labdát. De Sárosi Béla azt mondta: „Vidd el, gyerek, és lődd már rá!”. Rudas Feri rászúrta jó huszonöt méterről, azt hitte, fölé megy. Mit fog szólni Sárosi Gyurka? Aztán a labda elkezdett lefelé menni, és bevágódott a jobb felső sarokba. „Ez volt a bemutatkozásom” – emlékezik Feri, ahogy arra is, hogy az ötödik bajnoki mérkőzés után Sárosi Gyurka azt mondta a fürdőben: „Mostantól kezdve tegezhetsz”.
Rudas Ferenc, Sárosi III Béla, Lakat Károly és Lelovics Jenő 1947-ben Olaszországban
Vége lett a háborúnak, megindult az élet, megindult a foci is. Híre járt, hogy Gallowich Tibor szövetségi kapitány a válogatott kerethez keresi az embereket. Falragaszok is megjelentek a következő felirattal: „Ferencvárosi labdarúgók! Aki él, jelentkezzen az FTC-ben!” A Sárosi testvérek, Gyetvai, Kéri, Lakat Karcsi mellett tucatnyian álltak a pályán, talán a Pál utcai fiúk érezhettek ilyet, amikor a csata után végignéztek a Füvészkerten. Játékra készen vagyunk!
A háború utáni első válogatott mérkőzése természetesen örökre emlékezetes marad. (1943-ban Rudas három győztes válogatott mérkőzésen jutott túl: Bulgária ellen 4:2, ezen rúgott négy gólt Zsengellér, Stockholmban győztünk 3:2-re, és három nappal később Helsinkiben 3:0-ra.) Ritkaság volt akkoriban Európában a válogatott labdarúgó-mérkőzés. De ritkaság maradt még 1945 augusztusában is, amikor nálunk már magyar–osztrák meccset rendeztek. Hét év háborús szünet után a 83.-at és a 84.-et. Az Üllői úti pálya volt mindkettő színhelye, és a háború utáni első válogatott gólt Rudas Feri lőtte tizenegyesből. Örökké emlékezetes ez a gól Feri számára is, ezt sokan leírták, de azt nem, hogy Feri lövése után megpihent a labda az osztrák háló jobb oldalában, kipukkadt, és percekig állt a játék, míg találtak egy másik labdát a folytatáshoz.
Rudas Feri góljának élményét jómagam is átéltem. Ott álltam a B-tribün tetején a riporter Tabi László társaságában, ő volt a közvetítő, de egy krokijában a humorista később megírta, Zsengelléren kívül egyetlen játékost sem ismert. Szerencsémre, és talán az övére is, ott álltam mellette, és amikor rám nézett: „Ki rúgja a tizenegyest?”, azonnal a fülébe súgtam: „Rudas Feri”. Másnap az osztrákok elleni mérkőzésen már én álltam a mikrofonnál, és ahogy Rudas Ferinek a legszebb emlékei közé tartozik, hogy ő rúghatta a háború utáni első magyar gólt, úgy nekem is örök emlékem, hogy Puskás Öcsi első válogatott gólját én közvetíthettem elsőként a Magyar Rádióban. A 84. magyar–osztrákon 5:2-re győztünk…
Rudas Ferenc utolsó, sorrendben 23. válogatott mérkőzését Svédország ellen játszotta 1949 novemberében. Itthon mérkőztünk az előző évben Londonban olimpiai bajnok kiváló svéd csapattal, tengelyében a mágikus „Gre-No-Li”-vel (Gunnar Gren, Gunnar Nordahl, Nils Liedholm). Simán, 5:0-ra nyertünk. Feri szenzációsan játszott, és arra emlékszem még, hogy aznap adták át az újjáépített Lánchidat az eredeti híd avatásának 100. évfordulóján. A nagy eseményt a svédek is látni akarták, így svéd rádiós kollégám, az akkor már 70 éves Sven Yerring és a csapatkapitány, Nordahl is. Kijött néhány magyar játékos is Sebes Gusztáv kérésére, de hogy Rudas Feri ott volt-e, arra nem esküszöm meg. Akkor már régóta a válogatott oszlopa volt – Európában ő volt a leggyorsabb futballista, 11.2 másodperc alatt futotta a 100 métert –, de fájdalom, nem sokáig tartott válogatott pályafutása. Mert a következő tavaszon jött az a szörnyűség, ami megtörte a karrierjét. Százszor elmondtam már, ott álltam a pálya szélén, de azt a velőt rázó hangot, azt a reccsenést sohasem fogom elfelejteni. Fatális véletlen volt. Óvári, a Postás balszélsője elfutott – állítólag lesről, ezt én a pálya széléről nem láttam –, Feri utána iramodott, Henni Géza, a válogatott kapus, hogy segítségére legyen, kifutott és vetődni akart a labdára. Csakhogy, amíg repült a levegőben, Rudas mégiscsak odaért, és becsúszva szerelt. Feri lába azonban ott maradt a labda helyén, és Henni 90 kilóval ráesett a kinyújtott sípcsontra… Állítom, ez nemcsak Rudas egyéni tragédiája volt, hanem az egyetemes magyar futballnak is hatalmas vesztesége. Akkor ő már évek óta a válogatott egyik legbiztosabb tagja volt, jobbhátvédben a No.1, és az lett volna az ’54-es világbajnokság idején is. És amiről nem szokás beszélni, ez az eset Henni Géza pályafutását is megroppantotta. Az ő ígéretes karrierje is megtört, elment a Fradiból, és a válogatottban már csak alig néhányszor jutott szóhoz. Később emigrált Amerikába.
Hogy milyen nagy játékos volt Rudas Feri, bizonyítja a világhírű edző, Gutmann Bélának a háború utáni évek legjobb játékosaiból összeállított világválogatottja. Pereira (Benfica), Rudas (Ferencváros), Germano (Benfica), De Sordi (Sao Paulo), Bozsik (Kispest), Liedholm (Milan), Augusto (Benfica), Schiaffino (Milan), Zsengellér (Újpest), Puskás (Kispest), Canhoteiro (Sao Paulo).
Nem rossz csapat!
A súlyos sérülés után másfél évvel Rudas Feri megpróbálkozott újra a játékkal. Sajnos késő volt. A pályafutása 1954-ben véget ért. Hogyan? Feri szavait idézem: „Csúnyán. Semmi búcsúmeccs, semmi bankett, még csak egy köszönjük sem volt. 1954-ben az évzáró banketten kihívott az egyik vezető a folyosóra, és kurtán-furcsán közölte, hogy nem tart rám igényt többé a Ferencváros, nem kötnek velem szerződést. Egy világ dőlt össze bennem. Amikor elmentem, úgy éreztem, ide többé nem teszem be a lábam. De aztán találkoztam Lakat Karcsival, akitől a legtöbbet tanultam. Azt például, hogy a futball játék, de komoly játék, a tehetség és a szorgalom mellett nagy fegyelem is kell hozzá a pályán és azon kívül is. A Fradit pedig elfelejteni nem lehet. A Fradi örök.”
Hogy mennyire az, még egy példa Koc
sis Sándor pályafutásából. A Rudas-könyv írója, Szále László ezt így írja le: „Hallottam egy történetet, amit Kű Lajosnak mesélt el a fültanú, Lóránt Gyula. Amikor a szétszedett, meggyengült Fradi 5:3-ra kikapott a Honvédtól, a mérkőzés után Lóránt látja, hogy a fürdőben Kocsisnak potyognak a könnyei. Kérdi: »Miért sírsz?«. Kocsis hüppögve válaszol: »Kikapott a Fradika«. Erre Lóránt: »Édes Kocka, de hiszen te rúgtál a Fradinak hármat«. Mire Kocsis: »Igaz, de vérző szívvel. Bárcsak inkább a Honvédnak rúgtam volna.«”
Hogy mennyire fradista volt… Megkeresték, hogy Henni Gézával együtt költözzön át ő is a Megyeri útra. Ő így válaszolt: „Én zöld-fehérben játszottam, soha többé nem veszek fel másféle mezt, még a lila-fehéret sem. Életem legnagyobb ajándéka, hogy zöld-fehérben játszhattam, és csak a Ferencvárosért szurkoltam.”
Ez volt a 90 éves Rudas Ferenc legszebb vallomása.
Szepesi György
Szále László: Rudas Ferenc – Nyolc évtized a magyar futballban. Beszélgetések egy Fradi-legendával
Kiadó: Építészet Művészet Sport Kiadó
Kiadás éve: 2011
Kötés: Ragasztott papírkötés
Fogyasztói ára: Ingyenes. Ajándék a 90 éves Rudas Ferenc és az FTC Baráti Köre tagjai és szimpatizánsai számára
Osztályzat: *****
A LEGJOBB SZÖVEGEK
„Pontban 10 órakor Lázár, a Tanár úr – akinek különben kitűnő fanyar humora volt – fölállt, pohárral a kezében, és komoly arccal ránk nézett: »Fiúk, Nádas Adolf elnök úr azt mondta, este 10-re mindenki otthon legyen«. Egy pillanatra elhallgatott, majd mosolyogva folytatta: »Hát akkor egészségetekre, és érezzétek otthon magatokat«.”
„Egy válogatott meccs után másnapig »túlóráztunk«, s Deák Bambát ketten vittük haza délután négykor Lakat Karcsival az én régi Mercedesemen. Hogy kijózanodjon, fölfektettük a kocsi elejére a sárvédő és a motorház közötti mélyedésbe, s a lelkére kötöttük, hogy erősen kapaszkodjon a Mercedes-emblémába. […] Biztosak voltunk benne, Bamba nem lesz ott a válogatott bankettjén. De fél óra múlva belépett a terembe egy elegáns úr, öltöny, nyakkendő, fényes cipő. Bamba volt. Elképedtünk, nem tudtuk elképzelni, hogy amilyen állapotban három órával ezelőtt ott hagytuk, hogy’ tud ilyen fitten, vidáman, pirospozsgásan megjelenni. Sebes elégedetten meg is jegyezte: látod, Feri, ha nem iszol, milyen jól tudsz kinézni.”
Szále László (Ráckeve, 1943–)
Publicista, újságíró. 1970–2007: a Népművelés, a Magyar Ifjúság, az Élet és Irodalom és a Magyar Hírlap rovatvezetője, illetve szerzője. 1985–2005: a Magyar Rádió jegyzetírója. 2007–: szabadúszó újságíró. A DigiSport Kibicek című műsorának állandó résztvevője.
Főbb díjai: Táncsics Mihály-díj, Pethő Sándor-díj, Pulitzer-emlékdíj.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2011. novemberi számában.)
