Szöveg Bodnár Zalán
Az FFT kultúrlap! Kételkedsz? Olvasd rendszeresen kritikáinkat, recenzióinkat a műalkotásokról, amelyekben egy a közös: a foci.
Lássuk csak, kik azok az olasz futballisták, akikről vagy akiktől az elmúlt években könyv jelent meg a magyar könyvpiacon: Alessandro Del Piero, Andrea Pirlo, Carlo Ancelotti, Gianluigi Buffon – és most már Marco Rossi.
Az utóbbinak jóval kevesebb Bajnokok Ligája-serleg vagy világbajnoki trófea van otthon a vitrinjében, mint a többieknek, mégsem lepődnénk meg, ha a Rossi-kötetből fogyna el a legtöbb, sőt még azon sem, ha több, mint a másik négyből összesen. Egyrészt, mert nagyon időszerű, és olyan kiváló ütemben érkezett, mint Fabio Cannavaro fénykorában. A rendszerváltás óta eltelt három évtizedben talán csak Dárdai Pál szövetségi kapitányi kinevezését fogadta hasonló szimpátiával a szurkolótábor és a sajtó is, az esélytelennek tartott Honvéddal 2017-ben bajnoki címet nyerő olasz szakember a Nemzetek Ligája-csoportkör után is élvezi a magyar futballért szorítók bizalmát és szeretetét. Másrészt az is a Rossi-könyvet erősíti Buffonéékkal szemben, hogy a tar tréner félig-meddig már magyar. Talán azon sem sértődne meg, ha már Márknak szólítanánk, hiszen könyvében jelentős terjedelmet szentel annak bizonyítására – nem mintha igény lenne ez –, hogy mennyire megszerette Magyarországot, és milyen fontos számára, hogy szövetségi kapitánnyá nevezték ki nálunk, amit álma beteljesülésének nevez. Sőt, arra utal, mintha eleve elrendeltetett volna, hogy Magyarországon fusson be edzőként, hiszen imádott Gino nagypapája, aki először vitte meccsre, két klub bűvöletében nőtt fel: a magyar Egri-Erbstein Ernő irányította, tragikus sorsú „Grande” Torinón és Puskás Ferenc Honvédján. Dunaszerdahelyen pedig végképp tiszteletbeli magyarrá vált, miután befogadta az a közeg, amely révén testközelből láthatta, mit is jelent a szétszabdalt magyarság határokon átívelő összetartása.
Az olvasóhoz egyes szám első személyben szóló írás – amelyben magazinunk rendszeres szerzője, Ch. Gáll András vezeti szerzőtársként az itáliai szakember kezét és virtuális tollát – alcíme az, hogy Olasz meló Magyarországon, és ezt nem az indokolja, hogy el lehessen sütni a híres 2003-as filmcímet, hanem az, hogy ez a könyv ténylegesen leginkább Rossi magyarországi munkavállalásáról szól, azon belül is a kispesti „arany évre”, a dunaszerdahelyi kitérőre és a szövetségi kapitányként lejátszott első két Nemzetek Ligája-mérkőzésre helyezve a hangsúlyt.
Nem önéletrajzi könyv tehát ez, szinte semmit nem tudunk meg Rossi gyerekkoráról, arról, hogy milyen futballista volt a Torinóból induló, a többek között a Brescián, a Sampdorián vagy az Eintracht Frankfurton át az AC Salóig ívelő játékos-pályafutása során, milyen volt pályára lépni a világ akkori legerősebb bajnokságában Maradona, Van Basten vagy Baggio ellen, milyen edző volt a Lumezzanénál, a Pro Patriánál, a Speziánál, a Scafatesénél és a Cavesénél, vagyis a Honvéd előtti állomáshelyein. Sokkal inkább riportkönyvre hasonlít, amelyben Rossi leginkább csak felvezeti azokat az interjúkat, amelyeket Ch. Gáll András készített a főszereplőt jól ismerőkkel, köztük George F. Hemingway Honvéd-tulajdonossal, Gróf Dáviddal, a bajnokcsapat kapusával, Kovács „Kiskokó” Istvánnal, az utána következő bajnokcsapat, a Videoton játékmesterével vagy Pippo Giambertonéval, az Andrássy úti olasz étterem tulajdonosával, Rossi „országos” barátjával.
A 256 oldal és a remek képmelléklet után tehát kiváló közelképet kapunk arról, milyen ember és milyen edző a nemrégiben kinevezett szövetségi kapitányunk. Ám a magyar válogatott szurkolóiként abban bízunk – és ezzel persze nem a kiadónak és a szerzőpárosnak akarunk rosszat –, hogy az igazán nagy történet még csak most kezdődik.
Marco Rossi–Ch. Gáll András: Marco Rossi – Olasz meló Magyarországon
Kiadó: Alexandra, 2018
Formátum: ragasztott, puhafedeles, 256 oldal
Ára: 3999 forint
Osztályzat: •••••
A legjobb szövegek:
„A médiában nevetséges, megalapozatlan hírek láttak napvilágot, hogy Lanzafaméért komoly pénzt fizetett a tulajdonosunk. Pedig tudniuk kellett volna az újságíróknak, hogy Hemingway úr – amióta a Honvéd tulajdonosa – egyetlen fillért vagy eurócentet sem fizetett senkiért.”
Pippo Giambertone: „Magam is délolasz vagyok, Szicíliából, Siracusa városából, tudod, sokan lenézik a délieket, főleg az északiak, de én nekik csak annyit mondok, hogy nálatok még a dinoszauruszok bömböltek Róma és Milánó utcáin, nálunk már Arkhimédesz rajzolta a köreit a porba…”
George F. Hemingway: „2015-ig az NB I-es bizottság vezetője voltam, de utána már nem engedtem magam jelöltetni. Akkoriban az MLSZ úgy érezte, hogy elég izmos, és magához vonta az NB I-es bizottság minden jogosítványát. Ezáltal a bizottság egy gittegylet lett, ahol az agyi maszturbáláson kívül semmi mást nem lehetett csinálni, és ebből kiléptem, mert nem akartam a drága időmet pocsékolni.”
Marco Rossi gondolatainak lejegyzője a Közgáz elvégzése után 1981-ben került az MTI-be, majd 1990-től az Esti Hírlap munkatársa, 1995–1996-ban a Sportissimo főszerkesztője volt, a SztárSport, a Vasárnapi Hírek, külsősként a Sport Plusz és az origo.hu munkatársa. Később az nb1.hu főszerkesztője, majd a FourFourTwo nyomtatott és online változatának munkatársa, a Magyar Nemzet, és a Magyar Idők sportrovatának újságírója. Egy Fernando Alonsóról írt „zsenge” után S. Tóth Jánossal a Tarics 100, valamint a Haraszthy Ágoston életét feldolgozó Kalifornia magyar grófja című könyvek társszerzője.
