Sáringer Károly könyve Tiber Lászlóról az a mű, ami, ha egy ugyanilyen szintű futballistáról ugyanezekkel a szavakkal íródik Angliában, akkor a szerző és az alany is élete végéig megél a royaltyból. Nálunk sajnos Tiber klasszisával a foci is csak átmeneti jólétet jelentett a hetvenes-nyolcvanas években (meg egy irigyelt hamburgeres bódé beindítását a Balatonon), és egy ilyen, a maga nemében zseniális könyv sem több egy elfeledett vidéki futballistáról szóló provinciális kis könyvecskénél, ami természeténél fogva eleve el sem nagyon jut mindazokhoz, akik igazán értékelhetnék, egy-két megszállott fehérvári sportbaráton, meg az ismerősökön kívül. Pedig ők pontosan tudják, ki volt, mi volt Tiber Laca, ez a szélvészgyors szélső, aki minden adandó alkalommal gólt lőtt a Fradinak, akinek Szepesi György szerint a képességei alapján legalább ötvenszer kellett volna szerepelnie a válogatottban, de aki ivott, csajozott, mulatott, szórakozott ereje teljében, s csak pályafutása vége felé, Kovács Ferenc tudta fegyelemre nevelni és meghívni a nemzeti együttesbe is. „Kivételesen megnyerő, kedves egyénisége miatt mindenki szerette, talán éppen emiatt akadtak gondjaim vele. Ugyanis annyi cimborája és barátnője volt, mint réten a fűszál. Ő pedig csak egynek nem tudott ellenállni: a kísértésnek” – mondta Tiberről a mesteredző.
Nehéz eldönteni, mennyiben a szerző és mennyiben hőse szóhasználata, mondatfűzése köszön vissza a könyvben elmesélt töméntelen sztoriból, de talán Deák Buci szövege és Hámori Tibor által tolmácsolt történetei óta nem bukkant fel ennyire szórakoztató anekdotagyűjtemény a magyar futball irodalmában.
Megtudhatjuk, hogy a sokak által kisajátított, átszínezett sztori a cigányzenekar behajtásáról a Balatonba – sok más hőstett mellett – ugyancsak Tiber nevéhez fűződik, aki 1970 nyarán Révfülöpön, a strandidény kellős közepén, több ezer fürdőző ámulatára csapattársával, Hajdú Lajossal (Hippi) végrehajtotta az azóta a magyar futballfolklór alaptörténetévé nemesült csínyt, nem mellesleg, mint – hivatalosan – sorkatona, a világhírű Budapesti Honvéd fiatal labdarúgója.
„Szóltam a pincér Lacinak, mi lenne, ha kettőkor megjelennétek a strandon? (…) Megjelenik a Laci, a létező legelegánsabb pincérfelszerelésben. Mögötte a cigányzenekar. Teljes népviseletben. Elöl a prímás, mögötte a bőgős, aztán még két hegedűs és így tovább. A lángost a népek félrenyelik, az apukák kiejtik kezükből a sört. Az anyukáktól elszabadul a gyerek. Két perc, és megáll az élet. A szó legszorosabb értelmében. Olyan csend támad, hogy simán hallani lehet, amint a Laci belecsobban a vízbe. És azt is, amikor így szól: »Excellenciás uraim, az ital előállt, fogyasszák egészséggel!«. A tálcán három pohár, nagyvonalúan megkínáljuk a felszolgálót. Nyakig ülünk a vízben, a Hippi haja ide-oda úszkál a környéken.
Ekkor rázendít a zenekar, hogy aszongya: »Házunk előtt vén eperfa áll, engem anyám mindig hazavár«.”
Később a történet folytatásáról is megtudunk annyit, hogy az akkori szövetségi kapitány, Hoffer József azon a nyáron Révfülöpön pihent. „Első útja a Hullám étterembe vezetett, és örömmel hallotta, hogy milyen jó soruk van a Honvéd ifjú tehetségeinek. Ez ám az utánpótlás! – gondolhatta. Másnap a harmadik csapatnál kezdtem, még csak nem is a másodiknál…”
A könyv történetein átsejlik a magyar futball hanyatlása, éveinek teljes szomorúsága, az álszent álamatőr rendszer abszurditása, az értelmetlenül lefojtott, eltorzított, a világtól elzárt hazai futballkultúra gyötrődése abban az időben, amikor még behozható kilométerekre, s nem fényévekre szakadtunk csak le a világelittől. De áttűnik annak a régi kultúrának megannyi szépsége is, a játékosokat önszorgalomból osztályozó, és az év végén bizonyítványt osztó helyi sportújságírótól a régi Vadásztölténygyár-pálya ködbe vesző romantikáján és a Kálvin téri, Máté Péterrel folytatott közös énekléseken át a ferencvárosi vezérszurkoló, Kalap által papírszázasra kért autogramig (a Fradi elleni Tiber-dupla után).
És a sok hülyeség közepette megismerünk nemcsak egy bohém és idétlen alakot, aki egyben vérbeli csatár és nagyszerű futballista volt (akinek még a fia, Krisztián is magyar gólkirály), hanem egy nagyszívű szoknyapecért is, irigyelni való bizarr kalandjaival, családi tragédiáival és mára szeretteivel és önmagával megbékélt, szeretetreméltó egyéniségével.
Szöllősi György
Sáringer Károly: Tiber Laca focija
Megjelenés éve: 2009 (második kiadás)
Kiadó: Lénia 2 Reklám- és Marketingügynökség Kft.
Formátum: Ragasztott papírkötés
Osztályzat: ****
A legjobb szövegek
„Amikor Komár megjelent a büfénknél, édesanyám csak annyit kérdezett: »Kisfiam, hány napig nem látlak?« Mert vele aztán piszkosul beindultunk. Ez nagyjából annyit tett, hogy ő felpattant a zenehajóra és play backről elénekelte a »Mondd, kis kócos« és a »Táncoló fekete lakkcipők« elnevezésű halhatatlanjait. Nekem az volt a feladatom, hogy miközben a hajó megfordul, addigra két bombázóval várjam az énekest a parton. Az egész hadműveletre volt összesen húsz percem, de mindig sikerült teljesítenem a megbízatást. Előfordult, hogy naponta többször is…”
„Ha azt mondom, Nick Árpád, nem biztos, hogy elsőre beugrik. De ha azt mondom, hogy ő az, aki a fogával kamionokat meg uszályokat húzkod, akkor biztos tudják, kiről van szó. Az Árpinak olyan izmai vannak, mintha kőből faragták volna. Jó sok kőből. Úgyhogy piszkosul büszke voltam, amikor odajött hozzám gratulálni. Mondta, milyen jó, hogy feljutottunk az első osztályba, és gratulációra nyújtotta a kezét. Majdnem összeroppant a tenyerem. (…) Ezután megkérdezte az Árpi, hogy »véletlenül« nem töltöttem az elmúlt éjszakát a feleségével?! Azonnali hatállyal kivert a jeges veríték. Merthogy bizonyos értelemben együtt töltöttem… A csinos asszony ugyanis ott volt a banketten a Matróz Csárdában, ahol közösen ünnepeltük a feljutást a Volán kiválóságaival…”
Sáringer Károly író, újságíró 1959-ben született Székesfehérváron. Volt az MTV és a Fejér Megyei Hírlap munkatársa, két évtizede szabadúszó. 2000-ben nívódíjat kapott a Szembesítés című filmjéért. Huszonhárom kötete közül a 22. a Tiber Lászlóról szóló riportkönyv, a kiemelkedően legsikeresebb azonban a Nőt akarok! – Válasz Terézanyunak című munkája, amely a Sorstalansággal felváltva vezette a hazai eladási listákat, a példányszám a százezret is megközelítette.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2010. júliusi számában.)
