Szöveg Bodnár Zalán
Az FFT kultúrlap! Kételkedsz? Olvasd rendszeresen kritikáinkat, recenzióinkat a műalkotásokról, amelyekben egy a közös: a foci.
Mivel a jelenleg a Bayern Münchent irányító (cikkünk még 2017-ben készült – a szerk.) olasz Carlo Ancelotti korunk talán első számú edzőgéniusza, de mindenképpen a legnagyobb mesterek egyike, az egyetlen háromszoros Bajnokok Ligája-győztes tréner, így nem kis öröm, hogy könyvet jelentetett meg 2015-ben. Ennél már csak az nagyobb öröm, hogy nem afféle csacsogó önéletrajzról van szó (olyat is írt korábban, 2010-ben), hanem Az én focim címet és A vezetőedző jegyzetfüzetéből alcímet viselő kötet kimondottan szakmai jellegű dolgozat. Már-már tankönyv a taktika és a futballstratégiák iránt mélyebben érdeklődőknek. Noha az 57 éves szakember nyilván még távolról sem foglalkozik a visszavonulás gondolatával, volna tehát még miért őrizgetnie a titkait, feljegyzéseit, sikerreceptjeit, mégis bepillantást enged a boszorkánykonyhájába, ahol egy-két méretes fakanállal kóstolhatunk a fortyogó üstökből is. Bensőséges az élmény, a beavatás a szent misztériumokba.
Teheti mindezt azért, mert a nyíltságával ő még korántsem teríti ki minden lapját – hiszen míg mondjuk Pep Guardiolát igazi futballforradalmárként tartják számon, aki viszont folyamatosan ugyanabból a kottából játszik, addig Ancelotti sokkal inkább az alkalmazkodás nagymestere. Mindenhol azt nyújtja, amit kell, amire szerződtették. Kezdő edzőként a Reggianánál még nem tehetett mást, mint a 4–4–2-vel stabilizálta a rapszodikus Serie B-s csapatot; legnagyobb sikereinek színhelyén, a Milannál Silvio Berlusconi nem csupán a győzelmeket, de az impulzív játékot is megkövetelte, így fejlesztette ki a híres „karácsonyfa-alakzatot”, a Chelsea-nél is hamar alkalmazkodott ahhoz, hogy a brit közönség a gyors játékot szomjazza, Párizsban fel kellett építenie az alapoktól egy XXI. századi profi klubot – és tudjuk, hogy a Real Madridnál sem könnyű megfelelni a hagyományoknak, valamint Florentino Pérez elnök igényeinek. Ancelotti azonban a kívánalmaknak megfelelően elegánsan játszó és győztes csapattá formálta az akkor a karakterjegyeiben José Mourinho által meglehetősen elmosódott, a tizedik BL-győzelmet, a „Décimát” már tizenkét éve hajkurászó Madridot. Első évében elhódította a trófeát, a másodikban pedig nem volt rest előremenekülni a 4–3–3-as szisztémához, szokásához híven a kerethez alakítva a felállást. Ancelotti könyve lényegében az edző útja is a klasszikus 4–4–2-től a legdivatosabb alakzatok irányába.
Rengeteg ábra teszi teljessé a könyvet, a szerző alaposan elmagyarázza, hogyan kell helyezkedniük, mozogniuk a játékosoknak például három a négy elleni támadás esetén, az öt középpályással alkalmazott presszingnél vagy egy klasszikus kontratámadásnál. De nem szorítkozik a taktikára, hanem pontosan leírja azt is, hogyan kell felépülnie egy tréningnek, sőt heti programokat is elénk tár, hogyan állítja össze az edzésnaplót akkor, ha csak hétvégén játszik a csapat, és mennyire másként, ha hétközi meccs is van. Tagadhatatlan, hogy az inkább sztorikra éhes, „mezei” olvasóknak egy ponton a könyv borzasztóan unalmassá válhat, de nincs kétségünk, hogy sokan látják majd az elolvasása után teljesen másnak szeretett sportágukat. A magyar edzőképzésben pallérozódó szakembereknek kimondottan ajánljuk, aligha kétséges, hogy tudnak belőle tanulni egy s mást.
Ugyanakkor a könyv – jellege folytán – nem mentes a fárasztó bullshitektől sem („ha a játékosok tisztában vannak azzal, mi a dolguk, nyugodtabbak és magabiztosabbak lesznek, aminek főleg a nehéz helyzetekben van jelentősége” és ilyenek tömegével), a pontokba szedett felsorolások olykor idegesítőbbek, mint egy száraz egyetemi jegyzetben lévők, továbbá engem meglehetősen zavar, hogy a fordító rendre focistáknak nevezi a futballistákat, de ennél több rosszat nem tudunk mondani a könyvről, úgyhogy tollat, papírt elő, lehet jegyzetelni és tanulni. Még a kocsmai okoskodásokhoz is jól jöhet.
A LEGJOBB SZÖVEGEK:
„Az 1995–96-os idény végén, miután a Reggianát visszajuttattam a Serie A-ba, így szóltam: »Srácok, ez nekem túl stresszes meló. Három év és nem több. Na jó, legfeljebb négy: 2000-ig folytatom, az úgyis kerek szám.«”
„A négyvédős felállás kőbe vésett volt a klubnál. A négy védő minden taktikai elképzelés kiindulópontja a Milannál, történelmi hagyományai vannak, számos nagyszerű védő forrta ki magát ebben a szisztémában. Ha a Milan edzője leszel, bármin változtathatsz, ha akarod, játszathatod a csapatot egyetlen csatárral – egyvalami viszont tabu: a négyvédős szisztéma érinthetetlen.”
„Kaká úgy szállt le Milánóban, hogy igazából egyikünk sem ismerte a valódi tudását. Nem minden téren voltak ugyanis helytállóak a sejtéseink. Szemüveges, jól fésült és jól nevelt fiúnak tűnt – már csak az hiányzott, hogy könyvek legyenek nála. Remek, igazoltunk egy egyetemi hallgatót […] Nem igazán hasonlított egy brazil labdarúgóra, inkább úgy nézett ki, mint egy Jehova Tanúja. De Ricardo nem volt finom úrifiú: ahogy megérkezett, fenekestül felforgatott mindent, miatta át kellett alakítani a szisztémánkat.”
Carlo Ancelotti: Az én focim – A vezetőedző jegyzetfüzetéből (Giorgio Ciaschini szerkesztésében)
Kiadó: Akadémiai Kiadó, 2015
Formátum: fűzött, keményfedeles, 268 oldal
Ára: 4100 forint
Osztályzat: *****
CARLO ANCELOTTI (Reggiolo, 1959–) játékosként a Romával egy, a Milannal két bajnoki címet nyert, az utóbbival kétszeres BEK-győztes is. A milánói vörös-feketéket edzőként is kétszer vezette az európai klubfutball csúcsára (2003, 2007). Olasz (Milan, 2004), angol (Chelsea, 2010) és francia (PSG, 2013) bajnok is edzőként, a Real Madriddal pedig 2014-ben nyert BL-t. Szerzőtársa, Giorgio Ciaschini (Pesaro, 1947–) játékosként alacsonyabb osztályú csapatokban védett, a kezdetektől Ancelotti segítője minden klubcsapatánál.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. áprilisi számában.)
