Az FFT kultúrlap! Kételkedsz? Olvasd rendszeresen kritikáinkat, recenzióinkat a műalkotásokról, amelyekben egy a közös: a foci.
Szöveg Bodnár Zalán
Kiadó: G-ADAM, 2018
Fordította: Balla Judit
Formátum: ragasztott, puhafedeles, 271 oldal
Ára: 3990 forint
Osztályzat: *****
Általában igyekszem tartózkodni az olyan életrajzi könyvektől, amelyek olyan pályafutásokat mutatnak be, amelyek nemhogy nem értek véget, de még csak túl sincsenek a csúcson (például javában tartott még az idei világbajnokság, de már a magyar piacon két életrajzi könyv is megjelent az addig tulajdonképpen még semmit sem nyerő Antoine Griezmannról), hiszen a későbbi évek, évtizedek még nagyban torzíthatják a jelenben kirajzolódó képet. Jürgen Klopp is vélhetően edzői pályája első felében, legalábbis a derekán jár még, és ha azt nem is állíthatjuk, hogy nem nyert még semmit, egészen biztos, hogy ő az első külföldi tréner, akiről úgy jelent meg életrajzi kötet Magyarországon, hogy nem nyert BEK-et vagy BL-t (ráadásul a 2018-as Bajnokok Ligája döntőbe-jutás még benne sincs ebben a könyvben).
Mégsem lehet indokolatlannak nevezni a megjelentetését, hiszen teljesen érthető a kiadói logika is: a Liverpool német szakvezetője manapság talán a futballvilág legfelkapottabb, legkeresettebb és legnépszerűbb edzője. Minden érdekes, ami vele történik – és minden érdekes, ami vele történt még azelőtt, hogy a reflektorfényben tündökölt volna.
Története ráadásul mesébe illő: másfél évtizede még csak a második ligás Mainz jobbhátvédje volt, most pedig olyan hatással van Liverpoolból a világra, mint legutóbb az a négy fickó volt, akik sárga tengeralattjárókról meg Bors őrmesterekről énekelgettek. Nagyon találó az alcím is („Hadd szóljon!”), hiszen Klopp tényleg olyan az edzők között, mint egy rocksztár. És nemcsak az öltönyöktől és formaruháktól idegenkedő öltözködési stílusával, borotválatlanságával és fésületlenségével, hanem azzal a mindent elsöprő szenvedélyével és utánozhatatlan humorával, amely olyan közkedveltté tette előbb televíziós szakkommentátorként, majd dortmundi, jelenleg pedig liverpooli edzőként. Legendás, ahogy angliai munkavállalása legelső sajtótájékoztatóján máris odaszúrt egyet José Mourinhónak, s önmagát Normal One-nak nevezte a Special One mintájára. Talán szimbolikus és korszakhatárt is kijelölő volt az antré, amely úgy is fordítható: meghalt a showman, éljen a showman.
Az is „legitimálja” a könyvet, hogy állati jó. Ez mondjuk sejthető volt, miután ugyanaz a Raphael Honigstein írta, aki az Újra a csúcson – A német futball újjászületése és győzelme a világ felett című kiadványt is jegyezte, amelyben már felettébb színesen és részletgazdagon írt a „kloppizmus” lényegéről és a sváb futballiskoláról, amelyre visszavezeti a 2014-es német világbajnoki elsőséget. (Az a könyv viszont újabb jó érv amellett, miért bánjunk óvatosan a lezáratlan történetekkel: magazinunkban épp az idei vb előtt mutattuk be a kiadványt, de az Újra a csúcson cím hamar anakronisztikussá vált, miután a Nationalelf története leggyalázatosabb vb-szereplését produkálva már a csoportkörben elszállt Oroszországban.)
Tudom, hogy idegesítő szokás, ha valakinek mindenről ugyanaz jut az eszébe, de már csak azért is érdemes volt elolvasni a könyvet, mert bizonyságot nyert, amit régóta sejtek: mégpedig az, hogy Klopp is Arrigo Sacchi köpönyegéből bújt elő. Hosszú fejezet szól ugyanis arról a lényegében alig ismert korábbi mainzi edzőről, Wolfgang Frankról, aki Klopp tanítómestere volt, és a „gegenpressing”, valamint a négyvédős felállás német szellemi atyja, és aki naphosszat a Sacchi-féle Milan játékát elemezve dolgozta ki a saját rendszerét. „Ha Gullit és Van Basten meg tudta tanulni, akkor nekünk is sikerül majd” – mondta a Mainz másodosztályú játékosainak, és ez volt az egyetlen dolog, amiben tévedett. Örökségét azonban Klopp nem hagyta veszni, és évek óta bizonyítja: ha nincsenek is aranylabdás hollandjai, ha a rendszer működik, Schmelzerekkel, Kariusokkal és Hendersonokkal is el lehet jutni a csúcs közelébe. Vagy egy szép napon talán még azon is túl.
A LEGJOBB SZÖVEGEK
„Dominálni akarjuk a játékot. Mindenekelőtt akkor, amikor nincs nálunk a labda. Azt akarjuk, hogy az ellenfél csak oda rúgja a labdát, ahová megengedjük neki. Amit mi csinálunk, az a gól előkészítése még abban a fázisban, amikor az ellenfélnél van a labda. Úgy akarjuk megszerezni a labdát, hogy onnan már csak egy passzra legyen szükség, és valaki már ott álljon a kapu előtt. Nem futunk többet, mint mások, csak mi nem kapcsolunk ki időről időre. Világos rendszerünk van, nem összevissza zsongunk a pályán, mint darazsak a mezőn. Mi először elcsalogatjuk az ellenfelet, és csak a végén csípjük meg.”
Klopp Nápolyban, 1–2-es állásnál közvetlenül a negyedik játékvezető arcába ordítozott, olyan erővel, hogy csaknem sikerült kiugrasztania a saját állkapcsát. „Csak azt akartam megkérdezni, hány hibás döntés számít megengedettnek – idézte fel később. – Mert ha tizenöt, akkor már csak egy lehetősége van.”
(Matthias Sammerről, a Dortmundtól a Bayernhez távozó sportigazgatóról): „Én a helyében minden áldott reggel, mielőtt belépnék a Bayern pályájára, hálát adnék az Istennek, amiért valakinek eszébe jutott, hogy engem idehozzon. Nem hiszem, hogy a Bayern Münchennek akár egyetlen ponttal is kevesebbje lenne Sammer nélkül.”
RAPHAEL HONIGSTEIN (München, 1973–) német sportújságíró, író. Húszévesen Münchenből Londonba költözött, hogy jogot tanuljon, utána lett újságíró. Máig az angol fővárosban él. Az ESPN és a Der Spiegel munkatársa, de gyakran feltűnik az angol BT Sport, a BBC és a német Sky csatornán, valamint a The Totally Football Show podcaston.
Első könyve, Az angol futball nagy sikert aratott hazájában és Angliában is. Magyarul egy műve jelent meg korábban, az Újra a csúcson – A német labdarúgás újjászületése és győzelme a világ felett (2016).
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2018. decemberi számában.)
