Az FFT kultúrlap! Kételkedsz? Olvasd rendszeresen kritikáinkat, recenzióinkat a műalkotásokról, amelyekben egy a közös: a foci.
Szöveg Bodnár Zalán
Kiadó: a szerző saját kiadása, 2017
Formátum: ragasztott, puhafedeles, 174 oldal
Ára: 3490 forint
Osztályzat: **
Lassan bezárul a kör. Oknyomozó újságíró (Declan Hill), sportújságíró (Benkő Gábor), FBI-nyomozó (Brett Forrest) és bundaszervező (Wilson Raj Perumal) után végre egy volt játékos is könyvet írt arról, hogyan működik a meccsmanipuláció, a bundaszervezés, a fogadási maffia, ez az egész bűzölgő mocsár. Ha úgy tetszik, a bundabotrány nagy kerekasztalánál immár szót kapott egy labdarúgó is, amely karakter egyszerre a bűnös és – sok esetben – az áldozat szerepét is betölti a történetben.
Kóczián Dávid regénye, az Egy játékos naplója, ha nem is túl határozottan, tompítani igyekszik a bűnös bundázó futballista koromfeketén vakító képét. Ha ötven árnyalatot nem is ad ennek a feketének, de néhányat igyekszik. A könnyed, egyéjszakás kalandnak éppen jó, alig 170 oldalas könyvecskében egy volt alacsonyabb osztályú focista meséli el egyes szám első személyben lecsúszásának történetét.
A cizelláltnak nem nevezhető szövegből egy tipikusnak is nevezhető deviáns karrier bontakozik ki. Sokan járták ezt az utat: idealizált kép élt bennük a futballsztárok mesés életéről, ezért lettek ők is labdarúgók, erre tették fel az életüket, de aztán jöttek a csalódások, az egyre alacsonyabb osztályból érkező ajánlatok, az egyre több sérülés, az egyre hosszabb rehabilitáció, az egyre csökkenő fizetés, igazságtalanság, kaotikus viszonyok és korrupció, majd jön egy visszautasíthatatlan ajánlat a fogadási maffiától, a könnyű meggazdagodás ígérete. Kevesen váltják valóra tényleg az álmaikat, sokaknak a (magyar) futball csak zsákutca, és aki egyszer bemegy oda, annak aligha van kiút.
A korábban maga is futballozó szerző egy korábbi interjújában azt mondta: a regény igaz, megtörtént eseteken alapul, a főhősét pedig nem egyetlen játékosról mintázta, hanem tizenegy ismerősének történetét gyúrta egybe – egyikük nevét a regény révén is szeretné tisztára mosni, akinek négy-öt évet elvettek a pályafutásából –, és valamelyest személyes tapasztalatait is felhasználta a könyvben, amelynek az eleje lényegében az ő életéről szól.
„A történet a játékosok védelmében íródott. Meg kell érteni az embereknek, hogy a játékosok pályafutásában elképesztő mennyiségű buktató van. A gyerekkortól kezdve, a kollégista évektől egészen a profi karrierig. Vannak itthon olyan futballisták, akik egy évig nem kaptak fizetést, vagy éppen azért nem fizettek nekik, mert fiatalként vegyék megtiszteltetésnek, hogy az NB I-ben játszhatnak. Volt, hogy ezek a labdarúgók enni nem tudtak” – mondta az Origónak a szerző.
Dicséretes ugyanakkor, hogy miközben a lecsúszástörténet igyekszik a bűn útjára lépő labdarúgók szempontjait ismertetni, a vallomás nem mentes az öniróniától és az önbírálattól sem. A főhős maga sem tagadja, hogy miután a futballpályán elvesztek az illúziói, leginkább azért látta az egyetlen kiútnak a bundázást, mert tanulni buta, dolgozni lusta volt, a drága ruhák, a csillogó autók és a könnyű nők viszont igencsak vonzották.
Nehéz felmenteni azt a karaktert, aki saját elveszett illúzióiért cserében tönkreteszi másik több tíz- vagy százezer ember (az igazi futballszurkolók) illúzióit, sokak életének értelmét. Viszont a történet haszna abból a szempontból tagadhatatlan: talán sok futballistának készülő fiatal vagy pályakezdő játékos figyelmét felhívja arra, hogy B-terv nélkül nem érdemes nekivágni egy pályafutásnak, illetve arra, hogy ha az embert elkapja az örvény, akkor nincs menekvés. Nem ez az első történet, amelyből megtudjuk: a maffia meleg ölelése előbb-utóbb úgyis jéghideg fojtogatássá válik.
A LEGJOBB SZÖVEGEK
„Másnap arra ébredtem, úgy tizenegy óra körül, hogy valaki erőszakosan hívogat, megállás nélkül. Hát persze! Elfelejtettem, hogy én még mindig dolgozok, bassza meg. Egy szabadnapot kaptam tegnapra, de ma tíz órától már megint benn kellett volna lennem. Felvettem! A rabszolgahajcsár főnököm volt!
Nyomdafestéket nem tűrő szavakat használt megállás nélkül, és ez engem borzasztóan zavart. Azt is mondta, hogy már ne is számítsak arra, hogy megkapom a napi háromezer forintomat, csak a felét, és annak is örüljek. Arra gondoltam, mennyi olyan ember van a világon, akinek egy ilyen rohadt büdös senkiházi megkeseríti az életét, és szétterrorizálja nap mint nap, és akkor erőt vettem magamon, és azt mondtam:
– Légy szíves, ne haragudj, azonnal ott vagyok! Csak kicsit lázas voltam az éjjel, és alig aludtam valamit. Beszéltem az egyik barátommal, és ő is besegít ma nekem a szállításba a saját autójával. Nem kell neki fizetni, csak unatkozik, és szívesen segít, majd max. odaadom neki az ebédem. Nyugodtan vegyétek fel a rendeléseket, ott vagyunk, húsz perc. Minden ki lesz szállítva!
Azt felelte: – Jó, rendben van, jó srác vagy te, csak siess – aztán lerakta. Én pedig fogtam, letiltottam, majd visszafeküdtem, és aludtam még vagy két órát. Azóta se hallottam róla, remélem csődbe ment.”
KÓCZIÁN DÁVID
Huszonkilenc éves, egy évtizede foglalkozik írással. Labdarúgóként játszott az Egri FC-nél, az FC Hatvannál, a Gyöngyösi AK-nál, Tiszafüreden, Jászapátiban, Kecskeméten és Ausztriában is. Jelenleg is igazolt játékosa a megyei első osztályú Marshall-ASE-nek, de a könyv megjelenése óta már nem futballozik, mondván: „Alsóbb szinteken könnyen megtalálják az embert. Nem hiányzik, hogy bekiabálják: nézd már, ott a kis Petőfi…”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. októberi számában.)
