Természetesen csak azért figyeltünk fel a Fabian Lenk német író által jegyzett Idődetektívek szériára, mert a futószalagon gyártott könyvsorozat egyik darabjának témája az 1954-es labdarúgó-vb. Különben nem tárult volna fel előttünk ez az önálló univerzum, amelyben a jeles szerző ontja magából ezt a gyerekirodalomnak nevezett ostobaságot. (Ideje leszámolnunk azzal az illúzióval, hogy a nagy piacokon, nagy nyelveken alkotó írók hatalmas konkurenciaharcában csak a legjobb művek jutnak el a nyomdagépig. Nem mondom, hogy ifjúsági történelmi regényt mindenkinek Gárdonyi színvonalán kötelező alkotnia, de ha már diákok mókás időutazása ismeretterjesztéssel egybekötve, nos, akkor már sokkal inkább a felnőttnek is élvezetes és intellektuális élményt tartogató Időfutár a Kossuth Rádió elmúlt éveiből, izgalmas történetszövéssel, parádés dialógusokkal.) Soha nem fogjuk megtudni, hogy a sorozat és a szerző többi munkája jobb vagy rosszabb, mint a kreatív, A berni csoda címmel ellátott könyvecske, amelyet elolvastunk Önök helyett, kedves FFT-olvasók, hogy több idejük maradjon kedvenc futballmagazinjukra.
A kerettörténet a szokásos közhely: három kisgyerek egy időgép segítségével különböző történelmi korszakok különböző eseményeinek helyszínére utazik, hogy ott az események részesévé válva nyomozzanak, nyüzsögjenek, involválódjanak. A kötetet végigkísérő logikátlanságok szerintem egy eszesebb kisiskolást is zavarnak (kilencéves kortól ajánlják a sztorit olvasásra), hiszen gyermeki lélekkel egy felnőtt is szívesen elképzeli, hogy mi lenne, ha utazni lehetne az időben. De egy pillanatra sem megyünk bele a játékba, és egy szavát sem hisszük el a könyvnek, ha látjuk, hogy a szerző maga sem hiszi ezt a marhaságot, csak valahogy le akarja tudni a kötelező köröket, és elnagyolt félmondatokkal ugorja át a valószínűtlen következetlenségeket.
No, de sebaj. Ott vagyunk Svájcban, a két fiúval, Juliannal és Leonnal, Kimmel, a kislánnyal és macskájukkal, Kijával (ki látott már olyat, hogy egy macska megvédi a gazdáját, vagy segít a nyomozásban?!), és látjuk a németeket, amint a nagy döntőre készülnek Sepp Herberger és főleg Adi Dassler (!), a szertáros, az Adidas sportszergyár alapítójának vezényletével. Csakhogy a csodatévő stoplikat és cipőket el akarják lopni, le akarják másolni a magyarok, ezért egy magát Szabó Sándor magyar újságírónak (!) kiadó alak (a kiadóknak nyilván fogalmuk sincs arról, hogy létezik ilyen nevű magyar sportújságíró, aki sokáig az MTI-nek, sőt a németországi székhelyű futballstatisztikai cégnek, az IFFHS-nek is dolgozott, ma a Bors munkatársa) megpróbálja ellopni a javítás alatt álló cipőket Dasslernek a németek hotelje melletti edzőpálya melletti műhelyéből, és aztán valószínűleg ugyanez a személy mérget vagy doppingot akar csempészni a csapatorvos – természetesen szigorúan vitaminokkal teli – ampulláiba. Így felelevenítve a döntővel kapcsolatban a kollektív emlékezetben valóban elevenen élő két legendát, amelyek éppen a németek szempontjából veszélyesek, mert kisebbítik a játékosok érdemeit, ráadásul a teljesítménynövelők alkalmazása a nem túl fair német csapat képét erősíti, jóllehet, ha használtak is doppingot a nyugatnémetek, ezzel nem szegtek szabályt, még nem ismerték a „tiltott teljesítménynövelő-szer” fogalmát.
A fejlett orvosi és általános technikai háttér üzenete az, hogy a csapat környezete kilenc évvel a háború után már sokkal profibb, színvonalasabb volt az NSZK-ban, mint az egyébként a világ legjobb futballistáit felvonultató kommunista Magyarországon. Tehát tényleg csapatmunka volt a német arany, de nem olyan gyermeteg módon, ahogy ez az ifjúsági regény sugallja. Werner Liebrich súlyos sérülést okozó szabálytalanságáról Puskás ellen a vb első német–magyar meccsén természetesen szó sem esik, és bár eszünk ágában sincs sportszerűtlenséggel vádolni a sorsfordító győzelmet arató németeket, enyhe túlzás, hogy egy német író csak úgy kitalál mindenféle tolvaj, hotelablakot kővel bedobó, fenyegetőző, kalauzálruhában a Rimet-kupát ellopó csalódott magyar szurkolókat vagy titkosrendőröket. Akik persze érdemben nem befolyásolnak semmit, mert az már közvetlenül a történelmi hitelesség rovására menne, így viszont valószínűtlen az egész huzavona az áskálódó és értelmetlenül titokzatos Szabó Sándor és a német válogatott szállására beköltöző, a csapattal együtt utazó, együtt étkező időutazó gyerekek között. Hogy az illúziórombolás teljes legyen, a kötet végén elolvashatjuk, mi történelmi tény a leírtakból, és mi csupán az írói fantázia szüleménye. Az odáig oké, hogy „a Berni csodával” még mindig minden eladható Németországban, de ne feledjük, ez a történet csak egyike a sorozat több mint harminc, eddig megjelent darabjának, amelyek hol az ókorban, hol a középkorban játszódnak, és elképzelni is nehéz, milyen rossz könyvek lehetnek. De ha nem hiszik, győződjenek meg róla, hiszen a magyar kiadó is ontja a sorozat darabjait, hiába reménykedtünk abban, hogy csak ezt a könyvet adták ki nálunk, magyar vonatkozása révén. De nem, az összeset. Ráadásul keménykötésben.
Szöllősi György
Fabian Lenk: A berni csoda – Krimi az 1954-es foci vb-ről
(Az Idődetektívek sorozat 15. kötete)
Kiadó: Scolar Kiadó, 2014 160 oldal, keménytáblás, 2250 forint
Az eredeti mű: Das Wunder von Bern, Ravensburger Buchverlag, 2014
Fordította: Sárossi Bogáta
Illusztráció: Almud Kunert
Osztályzat: ••
A legjobb szövegek
„Körülöttük német szurkolók sátrai álltak. Csak elvétve hallottak egy-két magyar szót.” (Segítünk: egyet sem hallottak. A Magyarországról érkező, kempingező szurkolók száma 1954-ben pontosan nulla volt.)
„– Ilyen cipői csak a mi játékosainknak vannak – jelentette ki büszkén Adi.
– Hála a mi nagyszerű szertárosunknak, Adi Dasslernek! – jegyezte meg a közelben álldogáló orvos. – Ez a titkos fegyverünk a magyarok ellen!
Dassler szerényen lehajtotta a fejét.
– Ne túlozzon, Loogen doktor!” (Életszerű…)
„Werner Liebrich engedélyt kért Herbergertől, és kijött az orvoshoz a pálya szélére.
– Azt hiszem, szükségem lenne néhány vitaminra – szólt. – Teljesen kimerültem.
– Semmi gond! – felelte Loogen doktor, és kinyitotta az orvosi táskát. Elővett egy ampullát és egy injekciós tűt, és már be is adta a sárgás folyadékot Liebrich combjába.” (Ahogy azt Móricka elképzeli.)
Fabian Lenk (1963–, Salzgitter)
Német író, egyetemi évei után újságíróként dolgozott magazinoknál és napilapoknál, míg végül 1999-ben a Syker Kurier főszerkesztője lett. 1996 óta ír krimiket, ám igazi ismertségre Idődetektívek című gyermekkönyvsorozatával tett szert. Feleségével és fiával Brémában él. (Forrás: libri.hu)
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2015. márciusi számában.)
