Szöveg Szöllősi György
Az FFT kultúrlap! Kételkedsz? Olvasd rendszeresen kritikáinkat, recenzióinkat a műalkotásokról, amelyekben egy a közös: a foci.
Benedek Szabolcs: Ballada egy csapatról. A ’86-os válogatott története
Kiadó: Szenzár, Budapest, 2020
Formátum: ragasztott, puhafedeles, 360 oldal
Ára: 3999 forint
Osztályzat: •••
Benedek Szabolcs eddig szépíróként, főleg történelmi események köré kerekített, az ellenőrizhető tényekhez ragaszkodó, de fikciós történeteket, regényeket írt. Még futballtémában is, hiszen a Focialista forradalom című regénye a Rákosi-kor jellegzetes karakterein keresztül, egyetlen józsefvárosi bérház lakóinak életén keresztül mutatja be az 1954-es elveszített vb-döntő történetét és az azt követő pesti forrongást, azt kell mondanom, hogy élvezetes, hiteles, megindító módon, legalábbis annak – magamat ide sorolom –, akit érdekel a téma, a kor, a sztori.
És rögtön itt vagyunk a legnagyobb problémánál, a műfaj kérdésénél. „Ballada egy csapatról”, hirdeti a közhelyes, de sokat ígérő cím, némi elrugaszkodást, rejtélyt, mesét, borzongást, az ígéretnek megfelelően balladát remélünk, ami – meggyőződésem – ott is van ebben a valóban generációs élményt jelentő, mélyen drámai történetben. Ehelyett sem balladát, sem regényt, sem oknyomozást nem kapunk, helyette a magyar válogatott ’86-os vb-szereplésének a korrekt, nagyívű, részletes kulturális, történelmi, politikai kontextusba ágyazott történetét, a futballról szóló részeknél időnként már-már parodisztikus sportújságírói sablonokkal megírva azt a sztorit, amit az érdeklődő olvasó nagyjából már ismer, a nem annyira érdeklődő viszont el sem kezd olvasni.
Az író szubjektuma a kínosan az objektivitásra törekvő, kimunkált fejezetekben csak annyiban jelenik meg, hogy érezzük, ő rajongója ennek a csapatnak, különösen is a szövetségi kapitánynak, Mezey Györgynek, akinek karizmatikus egyénisége egykor tényleg egy országot varázsolt el. És bár az egész történet valóban kulcsszereplőjének számító Mezey varázsa éppen Irapuato poklában tört négy rövid perc alatt darabokra, semmisült meg, Benedek Szabolcs könyve a rajongó végtelen empátiájáról, megbocsátásáról és tapintatáról tanúskodik. Akik tehát a titkok megfejtését, leleplezést, feltárást várnak, csalódni fognak.
De azok is, akik csak azt remélik, hogy a szerző következetesen és szigorúan utánamegy mindannak, amit azért ma már lehet tudni vagy a résztvevőkkel beszélgetve meg lehet ismerni Mexikóról. Csak a saját, a témára ugyancsak érzékeny újságírói praxisom során felvetődött egy sor kérdés, amelyekre nem kapunk választ a könyvből. Hogyha az egyévesnél is hosszabbra nyúlt felkészülés során az addig kivívott eredmények jogán Mezey minden jogkört magának vindikált, mindenről ő döntött, az MLSZ elnöksége és a politikai vezetőség is csak az ő óhajait leste, akkor hogyan lehetséges, hogy a felelősség mégsem az övé?
Ha Mezey kitilthatta már a hazai edzőmeccsekről is az újságírókat, még az MLSZ-elnök barátját, a Népszabadság nagytekintélyű rovatvezetőjét, Lukács Lászlót is, ha letiltathatta Koltay Gábor dokumentumfilm-sorozatát, ha saját, állandó rovata lehetett a Magyar Televízióban és a Képes Sportban, ha megfélemlíthette a játékvezetőket, akik sárga lapot merészeltek adni a válogatott játékosoknak, az újságírókat, akik nem elég magas osztályzattal értékelték a futballistáit, a labdarúgókat, akik bajnoki mérkőzésen szabálytalankodni mertek a mexikói kerettagok ellen, ha kimenthette a bundázások több szereplőjét a rendőrségi eljárásokból, ha ledobhatta Nyilasi Tibort, az addigi csapatkapitányt a csapatbuszról, ha nyugdíjba küldhette az edzőbizottságból Sebes Gusztávot, ha minden télen az NSZK-ba és Spanyolországba vihette edzőtáborozni a válogatottat, ha bármilyen kívánságának megkérdőjelezése esetén lemondásával zsarolta az MLSZ elnökét és az MSZMP Központi Bizottságát is, ha megtilthatta a teljes keretnek, hogy édességre vagy húsra csak rápillantsanak heteken át, vagyis ha teljhatalmat élvezett az együttes körül, akkor miként mondhatta később, egy-egy interjúban cinikusan, hogy tulajdonképpen ez már nem is az ő csapata volt, a játékosok csak italoztak és zsíros külföldi szerződésekről tárgyaltak?
Vajon miért mondta később Szepesi György akkori MLSZ-elnök, hogy élete legnagyobb tévedése Mezey kinevezése volt szövetségi kapitánynak? Mert noha kivezette a válogatottat Mexikóba, egyben le is rombolt mindent maga körül, amire vége lett a vb-nek (ha nincs a kudarc, a magyar futball edzőközpontja, amely csak húsz évvel később épült meg Telkiben, már akkor megvalósult volna például).
Ha már a könyv többször hasonlítja a Mezey-válogatottat az Aranycsapathoz, miért intézi el a szerző egy-két mondattal a két kulcsszereplőt, a Puskás-korszak két meghatározó személyiségét, a magyar futballba 1978-tól visszatérő Szepesi György MLSZ-elnököt és jó barátját, Östreicher Emil csapatmenedzsert, akik már a ’82-es vb-re is kivezették az akkor még Mészöly Kálmán által irányított együttest (Mezey pályaedző volt), és akik a menedzsmentben az igazi nagymenők voltak a körülmények megteremtésében. (Östreicher benidormi szállodáit és félelmetes kapcsolatrendszerét, nyelvtudását állította a válogatott szolgálatába, Szepesi pedig olyasmiket intézett el, hogy a kijutásért járó FIFA-prémiumot dollárban kapják meg a játékosok, hogy játszhassunk az NSZK-val, Brazíliával felkészülési meccseket, kiengedjék külföldre a legjobb játékosokat, és így tovább…)
További kérdés, hogy nem lett volna-e mégis okosabb elfogadni Franz Beckenbauer 1970-es tapasztalataiból táplálkozó, Szepesivel megüzent vagy a helyi magyar edzőlegenda, Fazekas Árpád tanácsait a déli edzésekre, edzőmeccsekre vonatkozóan, amelyeket Mezey kevélyen söpört félre, ám amelyek utólag mégis helytállóknak bizonyultak?
A mexikói (le)szerepléssel kapcsolatos összeesküvés-elméleteket általában fél szóval leszereli, megkérdőjelezi a szerző, jóllehet illett volna jobban utánamenni néhány, nem feltétlenül légből kapott információnak. Ha például ma már tudjuk, hogy a nyolcvanas években fénykorát élte az állami dopping a keleti blokkban, Magyarországon különösen is (elég csak a szöuli olimpián két évvel később lebukó súlyemelőkre gondolni), akkor azért nem elég egy kézlegyintéssel elintézni azt a magát makacsul tartó pletykát, hogy a brazil meccsen pazar teszteredményt hozó speciális doppingszer a magaslaton aztán rosszul funkcionált. Fontos, bennfentes szereplőktől hallottam azt is (a könyvben fel sem vetődik), hogy a sorsolás ismeretében először a szovjetek jelentkeztek be az OTSH-nál a döntetlenért, ám az akkor mindenható és magabiztos Mezey hallani sem akart az egyezkedésről.
Ami önmagában dicséretes, az már kevésbé, hogy – erről több sajtónyilatkozat is tanúskodik – kint, a vb-n már a magyarok puhatolóztak a szovjeteknél és a franciáknál is, hogy nem lehetne-e esetleg x-re játszani. Nem lehetett. (Sőt, képzelhetjük, a könyvben nagyon helyesen részletezett csernobili trauma után lévő KGB miként reagálhatott a magyar elvtársak esetleges visszautasítására.) A szovjetek és a franciák elleni meccsen kilenc gólt kapott és egyet sem rúgott a magyar válogatott, amelynek tagjai – erre ez a munka is részletesen kitér – akkoriban már évek óta rendszeresen, előzetes megállapodással döntöttek el bajnoki eredményeket idehaza. És igen, itt a szerző is ráérez arra, hogy ebből a belterjes, erkölcsi fertőből aligha sarjadhatott világraszóló siker.
De előkelő idegennek tekinteni az akkoriban egyébként lelkes MSZMP-tag és a legfelső politikai körökben is jól fekvő kapitányt, aki a megalázó módon száműzött Nyilasi helyett a bundaügyek egyik vezéralakját, Nagy Antalt tette meg csapatkapitánynak, finoman fogalmazva is nagyvonalú túlzás Benedek Szabolcstól, akit sajnos kellemetlen helyzetbe hozott a kiadója, amikor egy sor tárgyi tévedés maradhatott benne a kéziratban. Olyan fajsúlyosak is, mint például az, hogy a szöveg szerint az 1964-es Eb-n mindkét elődöntő vesztese automatikusan bronzérmet kapott (valójában a Camp Nouban győzték le a mieink a dánokat az Eb-bronzért), vagy hogy Kubala László Csehországból disszidált volna. Elmondhatatlanul bántó, hogy a magyar Bölöni László és Rácz László „magyar származásúként”, meg „magyar születésűként” szerepel a könyvben, amelynek szerzője talán Puskást sem tartja magyarnak, hiszen azt írja, hogy „Kovács Ferenc az egyetlen magyar”, aki játékosként és edzőként is európai kupadöntőbe jutott.
Dicséretes ugyanakkor, hogy a könyv nem ismétli meg Végh Antal népszerű sületlenségeit és hazugságait a Gyógyít6atlan című könyvből, amely persze kéjes kárörömmel és hatalmas példányszámban zúdította egykor a fekáliát a Kádár-rendszer internacionalista kulturális elitje által mindig megvetett magyar futballra és a korábban ideig-óráig mindenható kapitányra, aki jó néhány ellenséget szerzett magának.
Mindazonáltal a Mezey-csapat, és ami itt szőrmentén szintén szóba kerül, a magyar futball évszázados balladájának szomorú, mégis felemelő dallamai sokunk lelkében visszhangoznak, ennek a kötetnek azonban nemigen sikerül megszólaltatni ezeket a hangokat.
A LEGJOBB SZÖVEG
„A magyarokon különben az se segített, hogy a mérkőzésen az első félidőben konkrétan Disztl Péter kapuja mögött fölbukkant az amerikai Rollen Stewart, a legalábbis a nyugatiak számára jól ismert »János 3:16« és »Jézus üdvözít« feliratú táblájával. A színesre festett haja nyomán szivárványemberként is emlegetett önkéntes hittérítő az 1970-es és az 1980-as években sporteseményeken hirdette az igét. Főként kosárlabda- és amerikaifutball-meccseken jelent meg, de ott volt például az 1980-as moszkvai olimpián is, lényegében egyedüli amerikaiként, aminek köszönhetően rövid időre le is tartóztatták. A szomszédos Mexikóba egyszerűen átruccant, és a szervezés furcsaságának köszönhetően egy helyre került az amúgy is egyazon szektorba sorolt magyar és szovjet szurkolókkal. Akik föltehetően a játékosokhoz hasonlóan semmit sem tudtak róla. János evangéliuma 3. szakaszának 16. verse egyébként az egyik legtöbbet hivatkozott idézet a Bibliából, és így szól: »Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.« Nehezen hihető, hogy amikor a 4. percben Alejnyikov lövése nyomán már másodjára kellett kikotorni a kapuból a labdát, a magyar játékosok közül – már ha egyáltalán észrevették ezt a táblát – bárkinek is eszébe jutott volna ez a mondat és a mögötte lévő metafizikai tartalom. Különben is, örök élet helyett akkor még a mérkőzésből hátralévő 86 perc is örökkévalóságnak tűnt.”
BENEDEK SZABOLCS (Budapest, 1973–). Szolnokon nevelkedett, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát 1996-ban. Első novellája 1990-ben jelent meg, országos orgánumokban 1994 óta publikál. Prózai szövegei rendszeresen olvashatók napi- és hetilapokban, irodalmi folyóiratokban. Ez a 23. könyve, a második futball témájú. Szépirodalmi alkotásaiért 2010-ben József Attila-díjat kapott.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. májusi lapszámában.)
Magazinunkat olvassa digitálisan a digitalstand.hu/fourfourtwo oldalon!
