Különleges, felkavaró könyv Wilson Raj Perumal önéletírása, amelyben a hivatásos csaló visszaemlékezéseit két profi olasz újságíró öntötte formába. Az írók ügyeltek arra, hogy hiteles, kellően közvetlen és primitív legyen a szóhasználat, mintha valóban magát Wilsont hallgatnánk, és ez a hangulat jobbára a többszörös közvetítés után is „átjön”, amiért a magyar fordítóknak is dicséret jár. Hiszen nem pusztán arról van szó, hogy Perumal írásban is kellően közönséges, hanem időnként tényleg megérzünk valamit abból a nyers, ám a fotel melegében olvasva már-már bájos gengsztervilágból, ahonnan ez a valószerűtlen, rossz arcú tahó a könyvespolcunkra érkezett.
De épp itt a bökkenő. Ez a gengszterromantika, amely megbocsáthatóvá teszi milliók átb…ását (hogy a könyv szóhasználatánál maradjunk). A sokadik bundatörténet után már akarva-akaratlanul azért szurkolunk, hogy sikerüljön, hogy az idióta finnországi afrikai légiósok képesek legyenek már egyszer négy gólt rúgni, vagy legalább beszedni, hogy Wilsonunk kicsit lefaraghasson az adósságából. Csak úgy röpködnek a százezer és egymillió dollárok, ahogyan a futárok a pénzzel Bolíviából Helsinkibe, Szingapúrból Atlantába. Perumal rendszeresen a „munkájának” nevezi a csalást, amelyhez hivatástudattal kötődik, és lassanként velünk is megszeretteti ezt a különös szakmát.
Ha valakinek voltak még illúziói a magyarhoz hasonlóan szegény és korrupt bajnokságok és válogatottak meccseiről, abban egy világ omolhat össze, ám a téma ismerőit a megbundázott meccsek mennyisége, jellege nem lepi meg a Bundakirályt (The Kelong Kings) olvasva. A csúcson persze beleborzonghatunk, hogy Wilson megjegyzi, két csapat, Nigéria és Honduras dél-afrikai vb-kijutásában is nagy része volt, és az sem semmi, hogy a kezdőrúgás jogának eldöntését is megbundázta a barátaival a 2008-as pekingi olimpiai döntőn (miután Kínából kitiltották, a tévében nézte izgatottan, hogy Kassai Viktor pénzfeldobása után a megbeszéltek szerint járnak-e el a csapatkapitányok), de minimum ilyen befolyást eddig is tulajdonítottunk a nemzetközi bundamaffiának. Mi több, a félelmetes kínai triádok mindenható gonoszságát és kegyetlenségét megkérdőjelezi a könyvben leírt számos esetleges bénázás, hogy dollármilliók befektetése ellenére is rendszeresen elszúrják a játékosok az ígért eredményt, hogy a futárok olykor egyszerűen megpattannak a pénzzel, de egy részét biztosan ellopják, hogy mindenki becsap és meglop mindenkit az első adandó alkalommal, a csalással szerzett milliókat pedig simán eljátsszák maguk is. Maga Wilson is, pedig biztosan szépíti a rá vonatkozó ügyeket (mégiscsak többször ült börtönben erőszakos cselekmények és csalás miatt, és Szingapúrban most is körözik). Az az érzésünk, hogy Perumal ezzel a könyvvel is taktikázik, azt mondja el, amit feltételezésünk szerint a magyar hatóságoknak is elmondhatott (hiszen Finnországban leülte a büntetését egy luxusbörtönben az ottani bűncselekményekért, nehogy visszatoloncolják Szingapúrba), hozzánk pedig azért jött, hogy vádalkut kössön a hatóságokkal, és élhesse az életét a budapesti, majd a debreceni éjszakában. Arról persze nem szól, hogy még innen is, még az idén is manipulált például ausztráliai mérkőzéseket, igaz, nem is ígérte, hogy megjavul (megint csak rejtői fordulat, hogy a már ötvenéves örök agglegény állítólag beleszeretett a vele dolgozó budapesti ügyészségi tolmácsnőbe, akit közben el is vett feleségül).
Megérthető a könyvből, hogy mit kereshetnek a rejtélyes külföldi szponzorok, tulajdonosok és afrikai játékosok a magyar bajnokságban (is), hogy játékvezetőink egy része mi mindennel foglalkozhat, hogy milyen szerepet tölt(ött) be a könyvben ZeeKayként, Lecsóként és Gáborként emlegetett néhány magyar a nemzetközi hálózatban, amely a börtönbe került maffiatagok pénzét is kezeli, családjukat eltartja, és amikor szabadulnak, „újrakezdési” pénzt ad nekik. Azért van mégis hiányérzetünk (miközben minden dicséret megilleti az FFT kiadóját, hogy Wilson Raj Perumal önéletírását elsőként merte megjelentetni nyomtatásban a világon!), mert úgy érezzük, a magyar szálról (talán tisztelve új hazáját, talán tartva valakiktől) keveset beszél a főhős. Jóllehet mi éppen a könyve olvastán jutunk arra a következtetésre, hogy amit láttat, az csak a jéghegy csúcsa, hasonló kaliberű és hátterű bundaszervezők tucatjai dolgozhatnak a meccsek manipulálásán, és bizonyára vannak nagyobb menők is, hiszen – tegyük a szívünkre a kezünket – Wilson fizimiskájával csoda, ha egyáltalán szóba állt vele valaki Európában. (Ahogy Angliában kinevették, és rögtön feljelentéssel fenyegették, ha meghallották az ajánlatait, ami nem jelenti azt, hogy a Premier League-ben ne lennének manipulált meccsek.) A másik: a könyv kerül vagy elhallgat mindenfajta erőszakot, ami egyszerűen hiteltelen, hiszen ezt a bizniszt is, mint minden bűnszervezetet, a pénz mellett az erőszak és a félelem működteti. Ha annyira ártatlan és romantikus világ lenne ez, ahogyan Wilson leírja, akkor vajon miért kellett meghalnia a toronyház tetejéről magát a mélybe vető Kutasi Róbertnek, hogy a hazai bundaügyeknek csak egy rejtélyes szálán induljunk el a sok közül.
Szöllősi György
A bundakirály – Wilson Raj Perumal
Alessandro Righi–Emanuele Piano
Kiadó: Twister Média Kft.
Kiadás éve: 2014
Formátum: cérnafűzött kötött
Ára: 3490 forint
Osztályzat: •••••
A legjobb szövegek
„Kosztának remek kapcsolatai voltak Törökországban és Görögországban, így mindig a klubok elnökeit kérte meg, hogy végezzék el helyette a piszkos munkát. Szalonikiben lévő főhadiszállásáról nagyban játszva b…ta szét a görög bajnokságot néhány klubelnök segítségével.”
„Látom, a TPM (Tout Puissant Mazambe, egy kongói csapat) pályára lép a klubvilágbajnokságon – írtam. – Van értelme próbálkozni náluk?
– Meccsenként hatvanezer dollárért – biztosított válaszában – simán eladják az összes mérkőzésüket.”
„Fel tudok ajánlani nektek 80 ezer dollárt, fejenként 15 ezret, ha elveszítitek ezt a meccset. […] Úgy ért véget az este, hogy a játékosok a táncparketten skandálták a nevemet. – Wilson! Wilson!”
„Sohasem szerettem igazán Európában üzletelni, mert már nélkülem is elég sok nagy hal úszkált a tóban. […] Én pedig egyrészt nem szerettem volna Európában is bepiszkolni a kezem, másrészt el akartam kerülni, hogy kereszttűzbe kerüljek. A kelet-európaiak velejükig romlottak, ráadásul veszélyesek is tudnak lenni, úgyhogy jobb, ha az ember nem szarakodik velük a saját területükön.”
Wilson Raj Perumal (Szingapúr,1965. július 31.)
Bundavezér, a nemzetközi fogadási csalások főszereplője. A finn hatóságok 2011-ben letartóztatták, és később két év börtönre ítélték. A büntetéséből egy évet töltött le, 2012-ben gyanúsítottként Magyarországra érkezett. Az itthoni ügyészekkel vádalkut kötött, a magyar hatóságok felügyelete alá került, a börtönbe azonban nem kellett bevonulnia. Jelenleg is ő a bundabotrány nemzetközi szálának koronatanúja, elmondása szerint nem áll tanúvédelmi program alatt. Perumal után évekig nyomozott az Interpol, Afrikában, Kelet-Európában és Közép-Amerikában is bundázott meg meccseket. Egy korábbi vallomása szerint most Debrecenben él, magyar jogosítvánnyal igazolja magát.
Alessandro Righi (1975. április 11.) és Emanuele Piano (1977. május 9.)
Két díjnyertes olasz oknyomozó újságíró. Alessandro a New York-i Egyetem újságírói iskolájában szerzett diplomát, majd egy évtizedet dolgozott Rómában mint a japán Yomiuri Shimbun újság vezető tudósítója. Emanuele a római LUISS-on diplomázott közgazdaságtanból és gazdaságfejlesztésből. Szabadúszó újságíróként tudósította a legnagyobb olasz és nemzetközi hírügynökségeket Afrika és a Közel-Kelet konfliktuszónáiból. Alessandro és Emanuele egyre inkább a tényfeltáró anyagaikkal hívták fel magukra a figyelmet, majd megalapították az Invisible Dog (Láthatatlan Kutya) nevű római székhelyű független újságírókat tömörítő weboldalt, produkciós irodát és kiadót.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2015. februári számában.)
