A német futball örök elitcsapata a Hamburg, amely az első világháború vége óta folyamatosan a legfelső ligában játszott 2018-ig, és alapítóként egyedüliként 1963 óta megszakítás nélkül tagja volt a Bundesligának.
Egészen 1887-ig mennek vissza az időben a hamburgiak, pedig ekkor még csak az SC Germaniát alapították, a legrégebbit a három klubból (a másik kettő a Hamburger FC és a Falke 1906), amelyekből 1919-ben HSV lett. De ettől még tény, hogy az utóbbi idők zordabb eredményei ellenére a német futballtörténelem egyik legnagyobb dinoszaurusza a klub, amely nyert bajnokságot a húszas években épp úgy, mint a Bundesliga előtti hőskorban, és persze a hamburgi léptékkel felülmúlhatatlan ’70-es, ’80-as években. De az 1987-es Német Kupa-siker óta semmit.
Jellemző, hogy anno hamburgi játékos, Hans Nobiling volt az egyik első brazil profi klub, az SC Internacional sztárja, és a HSV volt az első német együttes, amely a második vesztes világháború után 1950-ben az Egyesült Államokban turnézott.
1953-ban mutatkozott be a német Oberligában a klubtörténet legnagyobbja, a Hamburgot 19 idényen át (474 mérkőzés, 404 gól!) szolgáló, 72-szeres nyugatnémet válogatott Uwe Seeler.
Az aranykor a hetvenes évek végén köszöntött be Hamburgban, ez csúcsosodott ki az osztrák Ernst Happel vezetésével elért 1983-as BEK-győzelemmel. De 1977-ben KEK-et nyert a HSV, ’80-ban BEK-döntős volt, és még 1982-re is jutott egy UEFA-kupa-döntő. Plusz három elsőség a Bundesligában. Persze ahol olyan klasszisok kergették a labdát, mint az Egyesült Államokból ide hazatérő Franz Beckenbauer, az angol aranylabdás, Kevin Keegan, továbbá a kor (nyugat)német válogatottjának oszlopai, Uli Stein, Manfred Kaltz, Felix Magath vagy Horst Hrubesch, ott semmin sem kell csodálkozni.
A német futball első világbajnoki címéből is részesedtek hamburgi játékosok, hiszen 1954-ben Fritz Laband és Josef Posipal is tagja volt Sepp Herberger keretének – igaz, 1974-ben és 1990-ben senki.
A Hamburg Bahrenfeld városrészében lévő egykori Volksparkstadion előbb 2001-ben AOL Arenává, majd HSH Nordbank Arenává változott, mígnem a harmadik névszponzor révén 2010-től Imtech Arenának hívják. A 2006-os vb előtti teljes ráncfelvarrás eredményeként ma 56 889 néző szurkolhat a lelátóin.
Két vb-n és egy Eb-n volt házigazda, 1974-ben itt játszották a történelem egyetlen nyugatnémet–keletnémet csatáját (az NDK nyert 1–0-ra), 1988-ban pedig itt esett el a Nationalelf a hollandok elleni Eb-elődöntőben – nem véletlen, hogy a németek egyetlen meccsét sem vitték ide a 2006-os világbajnokságon… Viszont 2010-ben az első Európa-liga-döntőt igen: Gera Zoltán Fulhamje hosszabbításban kapott ki az Atlético Madridtól. Egy évvel később pedig a Vladimir Klcsiko–David Haye nehézsúlyú ökölvívó vb-címmeccset látta az Imtech Arenában 52 ezer néző.
A legtöbben a Bayern-féle elitellenfeleken kívül a Werder elleni Nordderbyre és a St. Pauli elleni városi rivalizálásra kíváncsiak, ezek ma is mindent felülírnak az Elba partján. Nem véletlen, hogy némileg meglepő módon a HSV rendre ott van a tizedik hely környékén Európa nézőszámait tekintve, és a tekintélyes Forbes magazin is a húsz legértékesebb között tartja számon a világ klubjai között.
Bunyó után futball
Hamburgban 2014-ig nem játszott magyar labdarúgó, Németország legnagyobb kikötővárosa 1997-től, Kovács István profivá válásától és ökölvívóinktól volt hangos. Kokót 2000-ben Erdei Zsolt, 2004-ben Balzsay Károly, majd a két Bedák testvér követte az Elba partjára, ám az Universum Box-Promotion zuhanórepülésével párhuzamosan bunyósaink is elhagyták Hamburgot. (Magyar vonalnak tekinthetjük a Ferencváros vezetőedzőjét, Thomas Dollt, aki játékosként és Intertotó-kupa-győztes edzőként is a klub alkalmazásában állt, de a szintén exhamburgi Ricardo Moniz hívó szavára Muhamed Besic is innen érkezett a Fradihoz.)
Mígnem a HSV a négy évvel ezelőtti osztályozón szemet vetett a Greuther Fürth remeklő magyar szélsőjére, Stieber Zoltánra, és a sárvári születésű, Újpestről 18 évesen előbb az Aston Villához, majd Németországba költöző szélsője lehet az első fecske a Bundesliga – 2018-ig – örökös tagjának felnőttkeretében.
CÍMEREZÉS
Amikor a Hamburger FC 1919-ben egyesült az FC Germaniával és a Falke 1906-tal, egy csapásra vége lett a gyönyörűen megkomponált archaikus címerek korszakának is – pontosabban a ma is használatos, végletekig letisztult embléma lett a hivatalos. Képzelhetjük, mekkora meglepetést okozva ezzel a századelő népének. A hagyományos kék-fekete színek tökéletes, könnyen beazonosítható és megrajzolható mértani formában jelennek meg, a világfutball kevés, ennyire egyszerű logót ismer.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2014. augusztusi számában.)
