Tizenkét belga (pontosabban flamand) futballrajongó 1908. május 27-én a brüsszeli Anderlecht kerület Concordia kávéházában döntött úgy, hogy megalapítja a Sporting Club Anderlechtois-t. A belga labdarúgás legalacsonyabb osztályából 1921-re sikerrel felküzdötte magát a legjobbak közé, mára pedig a maga 30 bajnoki és kilenc kupaaranyával a belga futball legeredményesebbje.
Nevébe az „R”, azaz a Royal 1933-ban került, címerére is ekkor a korona, viszont kezdettől ott virít rajta a felirat: Mens sana in corpore sano, azaz Ép testben ép lélek. Első osztályú tagsága 1936 nyara óta folyamatos, első aranyérmét a II. világháború után, 1947-ben nyerte meg, azóta egyszer sem végzett a hatodik helynél hátrébb. Az európai klubfutballnak a ’70-es évek közepére lett meghatározó eleme, 1986-ban a Juventusszal holtversenyben az UEFA klubrangsorát is vezette. Avagy a belgák is okkal sóhajtozhatnak, hogy hol van már a tavalyi hó…
Az európai kupák indulásakor, 1956-ban a magyar Vörös Lobogóval találta magát szembe, és Hidegkutiék 6:3-mal, illetve 4:1-gyel intézték el az akkor sehol sem jegyzett, szegény belgákat. (Először 1962-ben élte túl a BEK-ben az első kört, miután általános elképedésre 4:3-mal búcsúztatta az akkor már ötszörös győztes, Puskással felálló Realt!) Ezen kívül mindössze egyszer sodort az útjába magyar klubot a sors – erre a randevúra viszont alighanem mindenki emlékszik, hiszen Kuntics brüsszeli és Kopunovics Üllői úti góljával a Ferencváros kiejtette az Anderlechtet a Bajnokok Ligája 1995-ös selejtezőjéből, és első magyar csapatként feljutott a főtáblára.
Az RSC-t persze nem kell lesajnálni, színeiben futballozott például a belga futball történetének legnagyobbja, Paul Van Himst. A ’70-es évek hőskorában kétszer is megnyerte a Kupagyőztesek Európa-kupáját, a két vb-ezüstérmes holland, Rob Rensenbrink és Arie Haan, továbbá a nagyszerű belga Franky Van Der Elst által vezérelt brüsszeliek mindkétszer (1976, 1978) elhódították az UEFA Szuperkupáját is, méghozzá a kor olyan nagyságai ellen, mint a Bayern München és a Liverpool.
A következő évtizedből még beesett egy UEFA-kupa-győzelem, a ’80-as években egyebek mellett Enzo Scifo, Franky Vercauteren vagy Morten Olsen fémjelezte a klubot, avagy az egyaránt fénykorát élő belga, illetve dán futball klasszisai. Aztán szép lassan kihunyt a tűz, az Anderlecht távolabb került az elittől, ma már a BL-főtáblát is megsüvegelik Brüsszelben. (Nem mellesleg az említett diadalok mellett a KEK-ben két, az UEFA-kupában és elődjében, a Vásárvárosok Kupájában további egy-egy alkalommal volt döntős az RSC, míg a BEK-ben az 1982-es és az 1986-os elődöntő a csúcs.)
Az Anderlecht az első mecénása nevét viselő Emile Versé-stadion 1917-es átadása óta az Astrid Parkban játssza hazai mérkőzéseit, 1983-tól a klub korábbi elnökéről elnevezett Constant Vanden Stock-stadionban.
Az RSC Belgium legnépszerűbb csapata, 76 szurkolói klubbal, amelyekből jut Franciaországba és Lengyelországba, Montrealba, sőt Texasba is. De a fénykorát élő együttes klubszínei inspirálták az arab emírségekbeli al-Ain FC-t is – a sivatagba is jutott a lilából és a fehérből.
L. Pap István
A belga Juhász
Az Anderlechtben két meccs erejéig 1997-ben a belga bajnokságban összesen öt évet lehúzó Urbán Flórián is megmutatta magát, de természetes, hogy a klubtörténet legnevesebb magyarja a nyolc idényt Brüsszelben játszó Juhász Roland. Az egykor reményteljes csatárból az MTK-ban Egervári Sándor keze alatt klasszis középső védővé fejlődő játékos kétségtelen, hogy 2005-ben jó döntést hozott, amikor 22 évesen a belga fővárosba költözött (és rögvest be is mutatkozhatott új csapatában a Chelsea elleni BL-csoportmeccsen), hiszen négy belga bajnoki címet és egy Belga Kupát is nyert.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2011. novemberi számában.)
