A klubot 1908-ban alapították, de hivatalosan csak egy évvel később, 1909-ben jegyezték be Zsolnai Testgyakorlók Köre (ZSTK) néven. A hivatalos népszámlálási adatok szerint ekkoriban Zsolnán még számottevő magyar (25 százalék) és német (16 százalék) kisebbség élt, ezért nem meglepő, hogy az első futballsikerek kapcsán több magyar vonatkozású bejegyzést is találunk a zsolnai krónikákban.
1929-ben például az akkor éppen SK Zilina néven futó csapat a magyar Vágó Zoltán irányításával nyert nem hivatalos szlovákiai bajnoki címet, miután jobbnak bizonyult a pozsonyi Ligeti SC-nél. (A döntő mérkőzés botrányba fulladt, a „ligeti ifjak” nehezen viselték a zsolnai fölényt, Mayert és Kropacseket durvaság miatt kiállították, a meccs 5:0-s zsolnai vezetésnél félbeszakadt.)
Egy évvel később, 1930-ban a Ferencváros vendégszerepelt Zsolnán, és barátságos mérkőzésen 4:2-re nyert (a Fradi gólszerzői: Kohut 2, Toldi 2). A zsolnaiak a későbbiekben összesen négy nemzetközi kupameccset játszottak magyar ellenféllel, 1974-ben a Közép-európai Kupa második fordulójában a Tatabányával (2–3, 0–2), 1983-ban pedig ugyancsak a KK-ban a csoportküzdelmek során a Vasassal mérkőztek (3–1, 0–2).
A zsolnai futball felemelkedése egyetlen személy nevéhez köthető: a rimaszombati születésű Jozef Antosík (aki papíripari vállalkozóként alapozta meg vagyonát) 1995 óta támogatja a klubot. Első meglepő húzása az volt, hogy nem akart azonnal „világverő csapatot” verbuválni, hanem fokozatos építkezést javasolt. Az ő érdeme, hogy ma mintaszerűen működő, transzparens pénzügyi gazdálkodást folytató futballklubnak tartják a zsolnai MSK-t, ahol egy válogatott futballista havi átlagfizetése becslések szerint 9-10 ezer euró (körülbelül 2.5-2.8 millió forint).
A zilált közép-európai futballviszonyok közepette az is meglepőnek tűnhet, hogy Zsolnán az utóbbi években átgondolt – és hosszú távú – stratégia alapján adták-vették a játékosokat. A csapat váza minden nyáron ugyanaz maradt, a futballisták eladásából mégis 10.3 millió euró (csaknem hárommilliárd forint) bevételre tett szert a zsolnai klub az utóbbi nyolc évben. A nyári vb-n részt vevő szlovák csapatban hét olyan futballista szerepelt, aki Zsolnáról került külföldre (Mucha, Pernis, Kuciak, Zabavník, Pekarík, Strba, Sesták).
A zsolnai klub futballakadémiát is működtet, évi 600 ezer eurós (csaknem 170 millió forintos) ráfordítással. Egy jelentős sikerük már van: Jakub Vojtusért (aki tavaly 16 évesen mutatkozott be a szlovák élvonalban) január elején 500 ezer eurót (mintegy140 millió forintot) fizetett az Internazionale.
A stabil anyagi háttér és a koncepciózus szakmai munka eredményeként az MSK Zilina az utóbbi kilenc esztendőben ötször lett bajnok, háromszor pedig ezüstérmes, és sokak szerint „kinőtte” a szlovák ligát. Hasonló véleményen volt a klub tulajdonosa is, aki szerette volna csapatát a cseh bajnokságban indítani, akár azon az áron is, ha a zsolnai klub fuzionál a – ma már cseh második ligás – Tescoma Zlínnel, s a jogutód a cseh és morva szövetségnél lett volna bejegyezve, de Zsolnán játszotta volna meccseit (ezt az ötletet végül a cseh élvonalbeli klubok megvétózták).
A színvonalas bajnoki mezőnyt leszámítva Zsolnán minden adott az előrelépéshez: van egy sztárallűröktől mentes és szorgalmas játékosokból álló csapat (amely utóbbi 15 idegenbeli nemzetközi kupameccséből csak hármat veszített el), s van egy takaros stadion is, amely csupán 11 ezer férőhelyes, viszont komfortos, és az UEFA normáinak maradéktalanul megfelel.
Az idillhez már csak az hiányzik, hogy a klubvezetőség kibéküljön a szurkolókkal. A zsolnai keménymag ugyanis – válaszként a Chelsea elleni BL-mérkőzés irreálisan magas jegyáraira (amikor a nem bérletesek számára 300 euróba, vagyis több mint 80 ezer forintba került a legolcsóbb belépő) – bojkottot hirdetett. Az össznépi tiltakozás után hiába csökkentették az árakat, a szurkolók megmakacsolták magukat.
Attól persze nem kellett tartaniuk Zsolnán, hogy a 11 ezres stadion nem telik meg a Chelsea-meccsre (egyrészt mert szökőévenként jár arra ilyen kaliberű csapat, másrészt pedig mert a jegyüzérek közvetlenül az összecsapás kezdete előtt már 50 euróért kínálták a belépőket), mégis fura volt, hogy a klubtörténet eddigi legnagyobb jelentőségű mérkőzésén az „északi tribün” szokatlanul halknak tetszett – a zsolnai ultrák tiltakozásképpen odakint dalolásztak. Ezt a „hangulatdeficitet” leszámítva a találkozó príma volt; erről azok a magyarországi Chelsea-drukkerek is meggyőződhettek, akik a meccs napján az angolokkal együtt söröztek Zsolna belvárosában.
Gazdag József
Újpesti gólkirály a felvidéken
Ki volt az a „bátor, áttörő stílusú” csatár, aki az Újpest játékosaként magyar gólkirályi címet szerzett, s pályafutása vége felé Zsolnán kötött ki? Egy régi spílerről, a „Panye” becenevű Priboj Istvánról (Stefan Príbojról) van szó, akit az 1920-as évek egyik legjobban cselező futballistájának tartottak. A szlovák szüleivel együtt Trencsénből Budapestre költöző Priboj hatszor szerepelt a magyar válogatottban, s az Újpest játékosaként az 1922–1923-as szezonban 25 találattal gólkirályi címet szerzett. Prágai és pozsonyi kitérő után végül 1931 májusában került Zsolnára, ahol előbb játékosként, majd edzőként segítette a klubot, a ’40-es évek elején pedig három mérkőzésre (Németország, Horvátország és Románia ellen) ő készítette fel a szlovák válogatottat is.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2010. novemberi számában.)
