Ötödmagával kirobbanthatatlan a brazil elitből, a kispadon edzőlegendák sora ült, a pályán varázslók tömege játszott a Sao Paulo FC piros-fehér-fekete mezében. Majdnem felújított stadionja, a Morumbi lett a 2014-es vb nyitó mérkőzésének helyszíne, de a brazil szövetség megorrolt a klubra, és inkább a Corinthians arénája helyett építtetett egy vadonatújat…
A jogelőd 1930. január 25-én a CA Paulistano és az AA des Palmeiras 60 korábbi tisztségviselőjéből, szurkolójából és játékosából alakult Sao Paulo de Floresta, de az első öt év a ma már nevetséges, akkoriban azonban véresen komoly, folyamatos profivádak miatt meglehetősen egzaltált; a mai Sao Paulo FC hivatalosan 1935 decemberében lépett színre. Nem véletlenül megbecsült tagja az 1987-ben a legősibb brazil klubok által összehívott exkluzív csoportnak, a Clube dos 13-nak.
Persze csak Sao Paulóban is van riválisa bőven, elég, ha a Santost, a Corinthianst vagy a Palmeirast vesszük, de a klub így is legalább három aranykort tud felmutatni.
A második világégés alatt és után a Paulistában (Sao Paulo állam bajnoksága – egységes brazil ligát az Európában honos kétfordulós rendszerben csak 2003 óta rendeznek) alig tudták megszorítani. Hasonló sikerek kísérték a ’70-es-’80-as éveket is, mígnem színre lépett a két részletben, egyebek mellett az 1982-es és az 1986-os vb-n szövetségi kapitányként is dolgozó Telé Santana, és irányításával már világszinten is meghatározó lett Sao Paulo büszkesége.
Mindmáig 21-szer nyerte meg a Paulistát, hatszor az összbrazil bajnokságot, ebből 2006 és 2008 között zsinórban háromszor már a mai, modern változatát, de a hívek talán a 2002-ben kiírt úgynevezett Supercampionato Paulista címre a legbüszkébbek, mert a három riválisból kettő az ősellenség Corinthians és Palmeiras volt. Háromszor (1992, 1993, 2005) volt a Libertadores-kupa, egyszer (2012) a Copa Sudamericana győztese, ráadásul 1992-ben és 1993-ban az Interkontinentális Kupát, 2005-ben pedig jogutódját, a klub-vb trófeáját is elhódította.
Nehogy azt higgyük, hogy több mint 17 millió szurkolójával simán veri a mezőnyt, ott, ahol a futball vallás, ezzel is csak a harmadik legnagyobb. Ám ha a pénzügyi hátteret vesszük, Brazília második leggazdagabb, egyben legértékesebb klubja.
A 71 ezres Morumbi-stadionban az elmúlt csaknem negyedszázadban hét Libertadores-kupa-döntőt játszottak, legutóbb 2006-ban. 1977-ben 146 ezren látták az aréna történetének leglátogatottabb meccsét, a Paulista bajnokság Corinthians–Ponte Preta döntőjét.
Tavaly óta, immár harmadik alkalommal, a klub egykori spílere, Muricy Ramalho a vezetőedző. a nagy elődök között ott van az első brazil világbajnok válogatott kapitánya, Vicente Feola (hét részletben ült a Sao Paulo kispadján!), az 1938-as vb-gólkirály Leónidas da Silva, az említett Telé Santana, de Diego Forlán édesapja, a volt uruguayi válogatott Pablo Forlán is.
A pályán pedig? Anno Hilderaldo Luíz Bellini volt az első brazil, aki a magasba emelhette a Rimet-kupát, és Cafu, aki mindmáig utoljára utódját, a FIFA Világkupáját. Didi, Gérson, Falcao, Careca, Raí, Jorginho, Edmílson, Kaká, Júlio Baptista, Juliano Belletti, Hernanes… – csupa ikon, mind-mind a Morumbiból indultak a világhírnév felé.
Guttmann itt, Guttmann ott
Bár öt rövid hónapig, 1939 májusától októberig a magyar válogatottban elsőként tizenegyest hárító Fradi-kapus, Amsel Ignác is irányította a Sao Paulo FC-t, nem ő az első magyar, aki az idősebb szurkolók eszébe jut.
Az első brazil világbajnoki cím szülőatyja, Vicente Feola 1957 tavaszán a vb-felkészülés miatt adta át a helyét előbb rövid időre Caxambunak, majd 1957 márciusától a magyar edzői szakma legnagyobb világvándorának, Guttmann Bélának.
Az idehaza ekkor már
KK-győztes, kétszeres magyar és az AC Milannal egyszeres olasz bajnok tréner 1956 és 1957 fordulóján csatlakozott az illegális dél-amerikai túrára utazó Honvédhoz (innen nem tértek haza Puskásék), majd maradt Brazíliában, ahol 1957-ben Paulista bajnoki címet nyert. a Sao Paulo FC élén 57%-os volt a mérlege, klubjával bevezette a 4–2–4-et, maga Feola, a világot 1958-ban elvarázsoló válogatott szövetségi kapitánya szögezte le tárgyilagosan, hogy a siker ötven százalékban a világhódító rendszert kitaláló Guttmann érdeme.
Címerezés
Puritán címer, egyszerű formákból és vonalakból, háromszögön egy téglalap, az utóbbin az SPFC rövidítés, az előbbin a CA Paulistano és az AA des Palmeiras összeolvadásából kialakuló piros, fehér és fekete sávok, a mai klubszínek. a Sao Paulo FC logóján az évtizedek alatt mindössze annyi változott, hogy a klubnév rövidítéséből (S. P. F. C.) eltűntek a pontok, továbbá hogy a trófeák számának gyarapodásával egyre több kis arany és piros színű csillag kerül rá. Mert van mire büszkélkedni.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2014. júniusi számában.)