Chile rekordbajnoka a Primera División 1933 óta íródó történetében egyszer sem hiányzott a mezőnyből. Több világbajnokságon is a Colo-Colo futballistáira épült a válogatott, a klub felvirágoztatásában magyar mestereknek is elévülhetetlen érdemeik voltak.
Harminckét chilei bajnoki aranyával több mint a dupláját nyerte, mint az örök városi rivális Universidad de Chile. A Santiago Macul nevű kerületében 1925-ben alapított Club Social y Deportivo Colo-Colo a CD Magallanes együttesével szakító játékosokból verbuválódott, nevét a mapuche indiánok egykori törzsfőnökéről kapta.
Az alapítók vezére David Arellano volt, aki a chilei futball történetének első európai túráján a Valladolid ellen egy ütközésnél hashártyagyulladást kapott, és a kórházban másnap elhunyt. A mai napig gyászszalag emlékeztet rá a játékosok mezén, és a nevét viseli a Colo-Colo 45 ezres arénája, a jelenlegi, modern formájában 1989-ben átadott maculi Estadio Monumental David Arellano.
Az ébredő chilei labdarúgás professzionális érája előtti utolsó bajnoki aranyérmet a szintén santiagói Audax Italiano ellen már-már megnyerte a klub 1932 decemberében. Ám ekkor a lelátó leszakadt, a szurkolók a pályára özönlöttek, közülük hárman meghaltak, 130-an megsérültek, a szövetség pedig nem hirdetett bajnokot, ellenben 1933-ban útjára indította a profiligát, csúcsán a Primera Divisiónnal.
Azonnal bajnoki ezüsttel jelentkezett be a csapat, és Luís Carvallo személyében a gólkirály is a Colo-Colóból jött. Négy évvel később már az első aranyat ünnepelték, amelyet további 28, a Chilei Kupában pedig tíz győzelem követett. A Libertadores-kupában az 1973-as második hely után tizennyolc évet vártak a „Hófehérek” szurkolói a legnagyobb dél-amerikai klubdiadalra, ám 1991 júniusában a paraguayi Olimpia Asunción ellen az idegenbeli 0–0 utáni hazai 3–0-val ez is összejött.
Közben az 1962-es, chilei rendezésű világbajnokságon öt Colo-Colo-játékos járult hozzá a nemzet mindmáig egyetlen vb-érméhez, a kapitányt is a klub adta Jorge Toro személyében. A közelmúltból a ma már a Borussia Dortmundban futballozó argentin-paraguayi Lucas Barrios irányította a Colo-Colóra a figyelmet, amikor 2008-ban 37 bajnoki góljával a világ legeredményesebb labdarúgója lett. (Két évvel előtte Humberto Suazo ugyancsak CC-labdarúgóként volt az első, 36 góllal.)
A chilei futball nagyágyúi közül legalább egy szezonra szinte mindenki felöltötte a klub fehér-fekete mezét, futballozott itt a legendás Carlos Caszely, a „Bika”, később Iván Zamorano, Matías, Arturo Vidal és Alexis Sánchez is. A 2010-ben a mélyben rekedt chilei bányászok közül Omar Reygadas egy Colo-Colo-zászlót lobogtatva szállt ki az őt a felszínre hozó kapszulából, de Chile lakosságának egy felmérés szerint amúgy is 45.6 százaléka vallja magát a klub hívének. Nem véletlen, hogy az Universidad elleni Superclásicóra elnéptelenednek az utcák.
L. Pap István
Az Andok magyarjai
A Colo-Colo történetét hosszú időn át magyar edzők is írták. A hőskorban, 1930-tól egy éven át a legendás Orth György vezette a csapatot, majd 1938-ban egy szezont Garay Miksa (arrafelé Máximo Garay vagy Godoy) töltött el a kispadon. 1939 és 1943 között a magyar futball egyik vándora, Plattkó Ferenc irányította az együttest, és lett vele bajnok 1939-ben és 1941-ben, mi több, amikor 1953-ban visszatért Santiagóba, ismét bajnoki címhez segítette a chilei futball maculi óriását. (Mellesleg mindhárman dolgoztak a chilei válogatott szövetségi kapitányaként is.)
Puskás Ferenc is tiszteletét tette az Andok lábainál, talán csak hogy elmondhassa magáról: valamennyi földrészen, sőt szubkontinensen edzősködött. A magyar futball legnagyobbja a spanyol Real Murcia és a szaúdi válogatott között félúton, 1975-ben szerződött az együtteshez, és egy szezonon keresztül gardírozta a közelmúltban minden idők harminc legeredményesebb klubja közé beválasztott Colo-Colót.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2011. decemberi számában.)
