A cikk 2012 augusztusában jelent meg!
Láss csodát, világ, amikor a francia futballra a PSG vagy a feltörekvő Monaco egyaránt dúsgazdag katari és orosz tulajdonosai irányítják a figyelmet, akkor egy délfrancia kiscsapat fennállása során először megnyerte a Ligue 1-t. Montpellier-ben talán ma sem hiszik el…
A klub Stade Olympique Montpelliérain néven 1919-ben alakult (hogy nem öt évvel korábban, az az első világégésnek köszönhető), és a város piros és fehér színeit viselte, pontosan hetven éven keresztül, ma kék-fehér. A kezdet nem volt egyszerű, 1925-ben például az elnök gyanús pénzügyi machinációi miatt a vezérkart és néhány játékost is eltiltottak, a csapatot pedig alacsonyabb osztályba száműzték.
A visszatérés (Sports Olympiques Montpelliérainként) fényesre sikerült, előbb visszaküzdötte magát az együttes a legjobbak közé, majd 1929-ben elhódította a Francia Kupát is. Egy év múlva a francia szövetség zöld utat adott a nemzeti profi ligának, és az első, 1932-ben induló idény ott találja a résztvevők között a Montpellier-t is. (Ezt a mai élvonalból további négy klub mondhatja el magáról.)
Ismét hullámvölgy, ismét akkori léptékkel hatalmas, 370 ezer frankos adóssághegy, kiesés, és természetesen újabb névváltozás, újra Stade Olympique Montpelliérainnek hívták az immár másodosztályú együttest. Elnökök jöttek és mentek, kisebb-nagyobb botrányok valamennyiük nevéhez fűződtek, közülük egy Fox nevűt örökre kitiltottak a francia labdarúgásból, mígnem 1969-ben a Montpellier elveszítette profi státusát is. Nem mondhatni, hogy könnyed volt a kilábalás, az újabb és újabb csődhelyzetek elől előbb a Montpellier Littoral, majd 1974-ben az AS Paillade nevű klubbal fuzionált, amikor a mai elnök, Louis Nicollin vállalkozó elkezdte a lassú rendbetételt. Ennek eredményeként 1989-től immár napjainkig hatóan Montpellier Hérault Sport Club a neve (merthogy Hérault megye is támogatja a klubot), kék-fehér a színe, szó sincs csődről, és az 1990-es kupaaranyat követően már bajnoki címe is van a kiscsapatnak.
Montpellier-ben kis túlzással ettől sem lettek olyan boldogok, mint amikor az ősi rivális Nimes ellen sikerül nyerniük, vagy az ellenség játékosait sikerül elszipkázni. Az előbbi veszély mostanában nem fenyeget, a Nimes momentán harmadosztályú. Az MHSC viszont szerényen, de él és virul, amiért a kispadon René Girard, sportigazgatóként pedig az 1984-es Európa-bajnok Jean-Francois Domergue tesz rengeteget. És az egyetlen, 1999-es UEFA-Intertotó-kupa-siker után ősztől a Bajnokok Ligájában is megmutathatja magát.
Stadionja a 32 900 nézőt befogadni képes Stade de la Mosson, amely az 1998-as vb-n hat mérkőzésnek is a helyszíne volt, de rendeztek itt meccseket a 2007-es rögbi-világbajnokságon is.
Amíg a párizsi krőzus, a PSG a 2011-12-es idény előtt100 millió eurót költött erősítésekre, addig a Montpellier éves költségvetése az aranyszezonban mindennel együtt 36 millió euró volt, amivel a 13. volt a Ligue 1-ban. A Montpellier átigazolási rekordja 2.1 millió euró a 2010-ben szerződtetett Olivier Giroud, aki a bajnoki győzelem évében 21 góllal társgólkirály lett a francia bajnokságban. Persze volt idő, amikor a Montpellier sem csak a saját nevelésű ifjoncokra lehetett büszke. A nyolcvanas években játszott itt Carlos Valderrama vagy Roger Milla is, a világbajnok Laurent Blanc pedig a klubban kezdte ragyogó profi karrierjét, a mai napig övé a gólrekord (76!), pedig csatár sohasem volt. És egy idényen keresztül a nehéz természetű Éric Cantona is a Montpellier-ben riogatta a kapusokat – és a környezetét.
L. Pap István
Zsenik a középcsapatban
Hemzseg a magyaroktól a Montpellier múltja. A háború előtt Ebner József, Zavadszky István és a francia gólkirály, sőt ötszörös francia válogatott szegedi Korányi Dezső vitték a prímet, de edzőként a ’30-as évek végén Berecz István is itt dolgozott, majd Zavadszky két részletben az ’50-es években a kispadra is leülhetett.
Zombori Sándor 1982-es érkezésekor virradt fel újra a napunk Montpellier-ben. A Pécs és a Vasas egykori remek válogatott középpályása (hazatérése óta kollégánk) három szezonon, 85 mérkőzésen keresztül volt a Montpellier meghatározó embere, és ottani megbecsültségére mi sem jellemzőbb, mint hogy visszavonulása után is a klub alkalmazásában maradt. A közelmúlt magyar futballjának két legnagyszerűbb csatára, Kiss László, majd Törőcsik András pályája alkonyán már az ő javaslatára és közbenjárására került Dél-Franciaországba, és tett hozzá összesen 19 gólt a klub terméséhez.
CÍMEREZÉS
A klub temérdek névváltozása természetesen címercserékkel is együtt járt. Az 1919-es alapításkor még piros-fehér gárda egy pajzs alakú japán zászlóval hökkentette meg Franciaországot, de a piros szín egészen 1989-ig kitartott, amikor is a mai nevét (Hérault Sport Club) elnyerte. Ekkor lett kék a monumentális „M” betű, de a Montpellier marketingesei érezhették, hogy modernebbre van szükség, a mai, csíkos verzió 2000 óta él.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2012. augusztusi számában.)
