Szöveg Szilágyi László Fotó Galán Laura, Getty Images, MTI, Réti Zsolt
Amilyen határozottan közlekedik, amilyen vehemensen reklamál a pályán Juhász Roland, olyan kedves, előzékeny, már-már kifinomult technikával állja az újságírók kérdéseit. A kétezres évek meghatározó védője a MOM Parkban tartott fogadóórát, amire betoppan az FFT, Juhász épp beszélget egy kedves kollégával. Percekkel később a szigorú védő alig jut szóhoz, az FFT kiváló krémesekkel kedveskedett neki. Roli jóízűen eszegetett.
Melyik volt a legnagyobb bravúr? A Milan ellen szerzett gólod a San Siróban?
giovanni, sms
Nem az volt életem meccse. Viszont a bemutatkozó találkozóm az Anderlechtben nagyon jól sikerült. Szinte le sem ültem az öltözőben, már Lampard és Drogba, azaz a Chelsea ellen játszottam BL-mérkőzést. Ugyan kikaptunk egy nullára, de a mai napig sok Anderlecht-drukker emlegeti ezt az összecsapást. Egy játékos életében mindig nagyon fontos, hogyan sikerül a belépő az új csapatában. Nekem jól sült el! Elég nagy váltás volt: az MTK-val ötszáz szurkoló előtt játszottunk Tatabányán, a Chelsea ellen négyezer drukker kísért el minket Londonba.
Köztudottan jóban voltál Huszti Szabival – csodálkoztál, amikor megírta a levelét? Igaz, hogy akkor te is elgondolkodtál a folytatáson? Miért nem tudtad rábeszélni, hogy térjen vissza a válogatottba?
Károly, e-mail
Nem csodálkoztam, mert korábban beszéltem vele arról, hogy hangot ad az elégedetlenségének. Amikor annak idején megkerestek ebben az ügyben, és kiálltam Szabi mellett, akkor azért tettem, mert tudtam, hogy Szabi mire, elsősorban a körülményekre gondol. (FFT: Fel sem vetődött benned, hogy te is lemondd a válogatottságot?) Á, nem! Akkor nem, annak ellenére sem, hogy voltak gondok. (FFT: Ezek szerint Egervárival jó volt a kapcsolatod?) Igazából persze… (FFT: Csak mert felhoztad, hogy voltak problémák, és ezek részben hozzá köthető dolgok voltak, legalábbis Szabi szerint.) Nem csak… Kár, hogy Szabi nem várt még egy kicsit, mert azóta sokkal jobb körülmények között készültünk a válogatottnál. (FFT: Próbáltad rábeszélni, hogy változtassa meg a döntését?) Nézd, akkor már túl volt egy visszajövetelen, szóval, biztos voltam benne, hogy másodszor nem tér vissza a válogatotthoz. Ebből is látszik, hogy a döntése nem Sanyi bá’ ellen irányult.
Haragudtál Erwin Koemanra, amikor a németek elleni válogatott meccsen védekező középpályást játszatott veled, pedig épp azon a meccsen voltak a lelátón külföldi megfigyelők?
GeorgeLucas, e-mail
Hát, az egy másik védekezőközéppályás-korszakom volt… Máig emlékszem, hétközben beszéltünk róla, hogy azon a poszton szeretne kipróbálni. Nem hiszem, hogy olyan jó ötlet volt, pont a németek ellen. Három nullára kikaptunk, és utána jött a hollandiai 1–6. Támadásban mindig Sanyi (Torghelle – a szerk.) mögött érkeztem a második hullámban, de védekezésben egy idő után kicsit elfogytam. Azt hittem, hogy a középpályán lehet föl-le robotolni, de életemben először, pont a németek ellen játszottam ezen a poszton. Ettől még nem haragszom Erwinre, nagyon jó edzőnek tartom. Ő volt az egyik legjobb kapitány, akivel a válogatottnál együtt dolgoztam. (FFT: Melyik klubtól figyeltek a németek elleni meccsen?) Az Aston Villa nézett. Először, még az Anderlechttel való hosszabbításom előtt a Zenit akart elvinni, de akkor még fiatalabb voltam, és nem akartam keletre menni. Korábban a Glasgow Rangers tett konkrét ajánlatot, Németországból egy időben a Mönchengladbach szeretett volna megszerezni. Ezek mindig meghiúsultak a pénz vagy az Anderlecht Bajnokok Ligája-ambíciói miatt. (FFT: Ez tüske a mai napig?) Van bennem hiányérzet, mert nem tudtam magam kipróbálni egy erősebb bajnokságban, de emiatt nem haragszom az Anderlechtre. Annak ellenére sem, hogy milyen tragikusan végződött a brüsszeli időszakom, nagyon szép nyolc évet töltöttem náluk. Jól éreztem magam, és a mai napig szívesen megyek vissza Brüsszelbe. Persze motoszkál bennem, hogy mire lettem volna képes egy másik bajnokságban. Viszont amikor eljöttem, elég határozott döntést hoztam: csak a Videoton jöhetett szóba. Sohasem fogom elfelejteni, hogy a Vidi kiállt mellettem, és ragaszkodott hozzám. (FFT: Szó volt a Fradiról is.) Utánam Ricardo Moniz érdeklődött, de akkor már a szavamat adtam a Vidinek. (FFT: Megvan már a terv, hogy mihez kezdesz a pályafutásod után?) Kíváncsian várom, hogy mit hoz az élet. De nem hiszem, hogy edzőként fogok dolgozni. Szeretném, ha lenne egy átmenet a foci után, mert egy sportoló életében a pályafutás befejezése nagyon fontos időszak, az, hogy miként tud beilleszkedni a civil életbe. Ezen is dolgozom, a TF-en sportszervezést és sportmarketinget tanulok, a szakmai angoltudásomat akarom fejleszteni. Készen akarok állni a futball utáni életemre.

A válogatottat 95 mérkőzésen szolgálta
Jól tudom, hogy nincs meg az érettségid?
nanejmar, e-mail
Két éve megszereztem (az interjú 2017-ben készült – a szerk.). Utólag azt mondom, hogy le tudtam volna érettségizni a futball mellett, de ez a „magántanulósdi” mellett nem sikerült. Ahogy hazajöttem Belgiumból, az volt az első dolgom, hogy becsülettel leérettségizzek. Jó volt megélni harmincévesen. És az is érdekes volt, amikor az első nap bementem a suliba, láttam a tanárokon, hogy milyen a megítélésem, de mire leérettségiztem, ez rengeteget változott. Fontos időszak volt az életemben, soha eszembe nem jutott, hogy vegyek magamnak egy érettségit, sokkal fontosabb volt, hogy saját erőmből megcsináltam. (FFT: Mit húztál?) Töriből Mátyás királyt. Milyen érdekes: pont abban az utcában lakom.
Mikor lesz Tápiószentmártonban Juhász Roland utca?
Nagy Krisztina, sms
Utca még nincs, viszont három éve díszpolgár lettem, a sportcsarnokban ki van állítva néhány ereklyém. A családom nagy része a mai napig ott él, a búcsúmeccsemen sokan képviseltették magukat a Groupama Arénában. Jó érzés, hogy ennyire szeretnek. (FFT: Akkor nem lesz Juhász Roland utca…) Nem tudom. Egyszer fel akartak kérni, hogy legyek én a polgármester, de ez persze nem jött szóba.
Milyen a kapcsolatod Lothar Matthäusszal?
hazard88, e-mail
Bármikor összefutunk Budapesten, elkezdünk sztorizgatni az akkori időszakról. Én is azok közé tartozom, akik rendszeresen játszottak nála. Sokat köszönhetek neki! Felnézek rá, lehet, hogy sokan elítélik őt, de értünk, játékosokért mindig kiállt. Végig bízott bennünk, Matthäusnak amúgy is tekintélyt parancsoló a fellépése az öltözőben és azon kívül is, és jó volt érezni, hogy ennyire hisz bennünk.
Legutóbb a Facebookon kiposztoltad, hogy Londonban jártál NFL-meccsen. Ez a hobbid?
patriotsfanatics, Facebok
Fecze (Feczesin Róbert – a szerk.) ezt kapta a születésnapjára, hogy elmegyünk Londonba egy NFL-meccsre. Kíváncsi voltam, mert ez volt az első NFL-mérkőzés, amit élőben láttam. Nagyon megtetszett, Cicó (Czvitkovics Péter – a szerk.) lelkesen elmagyarázott mindent. Ma már otthon én is belenézegetek az NFL-meccsekbe, de még nincs kedvenc csapatom.

Gólt fejelt a Milannak, de nem ezt tartja élete meccsének
Milyen érzés megelőzni legendákat a válogatottsági rangsorban?
Horváth Tihamér, sms
Óriási megtiszteltetés, ha bármilyen szinten, és itt most nyilván a válogatottságra gondolok, egy lapon említenek minket. Sokan jönnek azzal, hogy nem lenne szabad párhuzamot vonni, arról nem tehetek, hogy ennyiszer voltam válogatott, de nagyon büszke vagyok rá. (FFT: Nem lett volna szebb 100-szoros válogatottként visszavonulni? Nem kellett volna sok hozzá.) Valóban nem, de nekem a nyári Eb volt a csúcs. Az Eb és a búcsúmeccs bőven adott annyit, mint ha 100-szoros válogatott lettem volna. (FFT: Potyogtak a könnyeid a búcsúmeccsen.) Igen, és ezt nem szégyellem. Amikor kimentünk melegíteni, már akkor is nagyon nehéz volt a meccsre koncentrálni, a himnuszok alatt sírtam. Nagyon büszke vagyok a válogatottságra, ezt nem is lehet szavakba önteni. Ezt át kell élni. A sportoló életében ez a legeslegszebb dolog.
Mi volt a legszebb élményed az Eb-ről?
Deep Purple, fourfourtwo.hu
Az Izland elleni mérkőzés, de nyugodtan mondhatom a marseille-i két napot. Az egyenlítő gólunk is annak volt köszönhető, hogy ilyen sok magyar kilátogatott a mérkőzésre. A stadionnak is különleges atmoszférája van, és ott ennyi magyarral átélni a meccs végét úgy, hogy közben sejtettük, az Izland elleni döntetlennel továbbjutottunk. Ezért minden megérte! („Csatajelenet” a meccsről a túloldalon, jobbra fent – a szerk.) (FFT: Ha kimaradt volna az Eb az életedből, akkor…) Ebbe nem is gondolok bele. Azért is hangsúlyoztam annak idején, hogy pályafutásom legfontosabb tavasza következik. Tényleg katasztrófa lett volna, ha nem jutok ki az Európa-bajnokságra. Pedig erről álmodtam éveken keresztül. El sem tudom képzelni, hogy mi történik, ha engem hív fel a kapitány Vili (Vanczák Vilmos – a szerk.) vagy a Leo (Leandro – a szerk.) helyett. Ez szörnyű lehetett nekik, de hála Istennek, én ott lehettem a srácokkal, ez volt életem egyik legszebb élménye.
Most már elárulhatod, mi volt a problémája Gerának Koemannal. Ott voltál Dániában, amikor kikerült a keretből. Halljuk a részleteket!
Kenyeres Tibor, e-mail
Pontosan nem emlékszem. Talán az lehetett az indok, hogy Gerzson elkésett egy csapatösszejövetelről, és ha ez valóban így volt, akkor nem csodálkozom a döntésen. Korábban Portugália ellen Bodor Boldizsár is késett, és azonnal kikerült a keretből, pedig úgy volt előtte, hogy kezdeni fog. Erwin szigorú volt és következetes. (FFT: Próbáltál közvetíteni a felek között?) Nem, ez a kettejük dolga volt. Gerzson is van annyira érett játékos, hogy annak idején átgondolta a döntését. (FFT: Gera akkor volt élete formájában. Rá fél évre játszott Európa-liga-döntőt a Fulhammel.) Szabika is akkor mondta le a válogatottságot, amikor csúcsformában volt. Ő akkor a legjobb magyar labdarúgók közé tartozott. A személyes konfliktusokat csak a kapitány és a játékos tudja rendezni.
Csodálkoztál amikor Bernd Storck idején kikerültél a kezdőcsapatból?
Tottiforever, e-mail
A norvégok elleni első pótselejtezőt eltiltás miatt hagytam ki, az oslói találkozón a Lang, Guzmics kettős nagyon jól játszott. Én elismerem, ha valaki jól teljesít a helyemen, a mi csapatunknak egyébként is az az erőssége, hogy senki sem duzzog, hanem együtt lüktet a társaság. Nem hisztiztünk, inkább azért dolgoztunk, hogy az adott poszton játszó embernek segítsünk. Ennek is köszönhető, hogy ilyen jól alakult az Eb.
A válogatottban melyik meccsén játszott a legjobban és a legrosszabbul? És miért?
Bruckmeister, e-mail
A legrosszabbul Málta ellen ment a játék, kikaptunk 2–1-re. Meglepődnék, ha bárkit is ki tudnának emelni arról a meccsről. Késett a gépünk, a mérkőzés előtti éjszaka érkeztünk, megért egy misét az a túra. A legjobb találkozóm? Az argentinok ellen tudtam eladni magam. Crespo ellen játszottam, persze tudtam, hogy figyel az Anderlecht. Utána szerződtetett is, tehát annyira nem sikerülhetett rosszul az a meccs. Kikaptunk, de az jó meccsünk volt. (FFT: Hogyhogy nem a németek elleni találkozót mondod, amit kettőt nullárara nyertünk Kaiserslauternben?) Az argentinok ellen adtam el magam.
Védőként futott be, ám csatárként kezdett, és onnan tették hátrébb. Mérgelődött ezért?
Babajaro, e-mail
Egervári Sanyi bácsi tett vissza védőnek, fiatalként örültem, ha egyáltalán beraknak a csapatba, az volt a lényeg, hogy játszhassak. Kevesen tudják, hogy az utánpótlás-válogatottban végig védő voltam, az MTK-ban pedig csatár. Tehát nem volt ismeretlen számomra a védőposzt. Onnantól kezdve jól sült el a dolog.
Hány olyan meccsed volt, ami bajnoki címről döntött?
keletiszorny, e-mail
Egy! A Megyeri úton, az én fejesgólommal lettünk bajnokok az MTK-val, pedig mindenki azt hitte, hogy Várszegi – akinek annak idején két csapata volt – előre elrendezte az egészet. De nem így lett: a Fradi botrányos meccsen nulla nullát játszott a Debrecennel. A szezon végén kezdődött a védői pályafutásom.
A FourFourTwo magazin Tehetséggyanús rovatában olvasható mindig az alábbi: Mondj valamit, amit nem, vagy csak kevesen tudnak rólad! Te tudnál ilyet mondani?
Deep Purple, fourfourtwo.hu
Tizenhét éve ugyanabban a sípcsontvédőben játszom, az U16-os Eb-re kaptam, és azóta egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány meccsen nem volt rajtam. Annyira megszerettem, hogy azóta azt hordom. Nem a legszebb darab, de még megvan.

A Videotonban
Mit hallgatsz?
arsenehenger, e-mail
Hatalmas Coldplay-rajongó vagyok. Némó (Németh Krisztián – a szerk.) azzal lepett meg a nyáron, hogy elmentünk Berlinbe egy Coldplay-koncertre. Azóta még inkább szeretem őket, autóban is őket hallgatom, de élőben szenzációsak. Fergeteges hangulatú bulikat csinálnak, fülbemászó dallamú számokat írnak, mély dalszövegekkel. Nézegettük a többiekkel, hogy jövőre Bécsben lesz koncert, szerintem ott a helyünk. (FFT: Kis Grófo?) Dzsudzsi hozta be az öltözőbe, és ilyen mulatós zenéket hallgattunk a győztes meccs után. Az ő találmánya.
Miért lettél kegyvesztett az Anderlechtben?
Blues11, e-mail
Szerintem az Anderlecht is megbánta, hogy az akkori edző így félretett, mert odahozta az egyik játékosát. Nehezen éltem meg, de igyekeztem ebből is tanulni. Azt hiszem, hogy a mai futballból az emberi oldalt hiányolom: csak fél évekre lehet tervezni, egy pillanat alatt dobnak egy játékost, bármennyire is kötődik a klubhoz. Nem vagyok vándormadár típus: összesen három csapatban játszottam a pályám során. Nem tudtam hova tenni, hogy az Anderlecht edzője nem szemtől szemben rendezte a helyzetet, csak kerülgetett. Nem volt túl emberi.
Csodálkoztál, hogy Storck hirtelen megszabadult a magyar stábtagoktól? Szabics, Nyilasi és Andrusch a pótselejtező előtt távozott a válogatottól.
Kertész Tivadar, sms
Hosszasan lehetne taglalni, találgatni, hogy ennek mi lehetett az oka. De sokkal egyszerűbb ez az egész: minden edző a saját stábjával szeretne együtt dolgozni. Így volt ezzel a kapitány, és mi ezt tiszteletben tartottuk.
Mi a helyzet a belga sörökkel? Gondolom, kipróbáltál néhányat Brüsszelben.
ipa, e-mail
Nem vagyok nagy sörös, csak a meggysöröket szerettem szürcsölni, de azt is csak nyáron. Inkább a borokat szeretem. (FFT: És a híres belga specialitások?) A sült krumpli volt olyan, amit Belgiumban hetente fogyasztottam, de én inkább édesszájú vagyok. Nagyon szeretem a krémest, sokszor olyan helyet választottam, ahol jól, igényesen készítik a desszertet. Szerencsére nem látszott meg a súlyomon.
Mihez kezdesz a megkeresett pénzeddel? Eldöntötted már, mibe fektetsz be?
Charlesmonsun, e-mail
„Hobbiszinten” ingatlanos vagyok, felújítok lakásokat, majd értékesítem, néha kiadom, máskor eladom őket. Szeretem, ha egy rossz adottságú lakásból is ki lehet hozni valami izgalmasat. Van egy belsőépítész barátom, akivel évek óta együtt dolgozom. Ő tudja, mik az igények. (FFT: Ezt hosszabb távon tervezed?) Időszakosan jó, de nem napi szintű elfoglaltság, nem ez lesz a fő profilom. Inkább a sport mellett szeretnék maradni. És hogy mit hoz a jövő? Azt nem tudom.
Fent és Lent
Fent 2006
Gól a San Siróban a Milan ellen
Lent 2006
Váratlan vereség a magyar válogatottal Máltán, Eb-selejtezőn
Fent 2010
Az évtized legjobb magyar játékosa a HLSZ szavazásán
Lent 2013
Nyolc év után lemond róla az Anderlecht
Fent 2016
Három mérkőzést játszik a franciaországi Eb-n
Lent 2016
Kikerül a válogatott kezdőcsapatából
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. januári lapszámában.)