Nagyinterjú: Gilberto Silva

Szöveg Fernando Duarte Portré Will Douglas

„Már szinte ott is vagyok, hamarosan találkozunk.” Meglehet, a brazilok nem a pontosságukról ismertek, de Gilberto Silva két perc múlva tényleg besétál a London közepén álló St. James’ Court Hotelbe.

A 43 éves volt labdarúgó ugyanolyan karcsú, mint volt aktív korában, pedig utolsó profi mérkőzését hat évvel ezelőtt játszotta. „A térdem miatt nem is menne már” – jegyzi meg.

Az Arsenal korábbi futballistájának pályafutása Brazíliában ért véget, most mégis Londonban ülünk le beszélgetni, ahová néhány hónappal korábban tért vissza, és marad, amíg fia, Gilberto Junior és lánya, Isabella befejezi középiskolai tanulmányait. A család Westminsterben él, ez mindenképpen változás ahhoz képest, amikor Észak-Londont tekintette otthonának.

Silva hat boldog idényt töltött az Arsenal csapatában. Több mint egy évtizeddel később itt van, és alig várja, hogy megválaszolja olvasóink kérdéseit egy olyan pályafutással kapcsolatban, amelyet világbajnoki címmel és a Legyőzhetetlen jelzővel koronázott meg.

Igaz, hogy abba kellett hagynod a labdarúgást fiatalon, hogy munkát vállalj a megélhetésért?
Thiago Nunes, Sao Paulo
Nem arról volt szó, hogy abba akartam hagyni, hanem arról, hogy muszáj. Tizenöt éves voltam, és Belo Horizontéban az América Mineiro akadémiájára jártam, amikor a családom nagyon nehéz anyagi helyzetbe került. Édesanyámnak az egészségével is baja támadt, emiatt visszaköltöztem a szülővárosomba, hogy munkát vállaljak, és segítsek rajtuk. Több mint két éven át egy karamellt előállító cégnél dolgoztam, a mai napig emlékszem a különböző fázisokra. Egy ideig nagyon boldog voltam, de nem sokkal később már a szagától is megfájdult a hasam. Aztán javulni kezdett a helyzet otthon. Emiatt úgy döntöttem, hogy adok a focinak még egy esélyt. Tizenkilenc éves voltam, tudtam, hogy ez az utolsó lehetőségem, hogy profi legyek. Az América visszavett, amiért nagyon hálás vagyok. Szerencsére sohasem hagytam abba a futballt, játszottam amatőr csapatokban, még a karamellgyárban is volt egy ilyen. Az volt az egyetlen vágyam, hogy kapjak egy újabb lehetőséget.

Ki volt rád a legnagyobb hatással?
Donny McDonald, Instagram
Mindig is az apám volt a példaképem, egyben a legkiválóbb tanárom. Ő is futballozott amatőrként. Egy cukornádültetvény mellett fekvő munkásfaluban nőttem fel, ott is volt egy ificsapat. Az első edzőm Waldir Ribeiro, nagyon hálás vagyok neki. Az olyanok, mint ő, odafigyelnek a gyerekekre, nem csak az eredmények miatt aggódnak.

Kik voltak fiatalkori futballista-példaképeid?
@reece_0x, Instagram
A nyolcvanas években nőttem fel Minas Gerais államban, és az Atlético Mineiro volt a legjobb csapat a környéken. Kiváló csapat, és az egyik korai példaképem közülük Toninho Cerezo volt, aki az 1982-es világbajnokságon is pályára lépett brazil mezben. A Sampdoriával bajnok lett az 1990–91-es idényben, és játszott az 1992-es BL-döntőben. Reinaldo is csodálatos volt, talán a legnagyobb csatár azok közül, akiket a Brazílián kívül élőknek nem adatott meg látni. Gyakran volt sérült. Zicót is nagyon szívesen néztem. Még ha nem is a csapatának drukkolt az ember, csodálta őt a játékáért. Franco Baresi szintén klasszis volt, hihetetlen, hogyan olvasta a játékot. Azért néztem a Milan meccseit a tévében, hogy lássam, hogyan focizik.

Elégedett voltál a „védekező középpályás” jelzővel, vagy szívesebben léptél volna Pelé és Romário nyomdokába?
James Hayfield, Instagram
Nem ismerek olyan embert, aki futballozni kezdett, és közben nem az járt a fejében, hogy szeretne csatár lenni. Én sem voltam más. Gyerekként elöl kezdtem, aztán szép lassan hátracsúsztam. Már akkor is védő voltam, amikor visszatértem az América Mineiróba, mivel rengeteg volt a középpályás. Nem nagyon bántam, majdnem három évet máshol töltöttem, örültem minden lehetőségnek. Miután az Atlético játékosa lettem, szintén hátvédként játszottam néhány mérkőzést a brazil bajnokságban. A csapat akkor a másodosztályban küzdött. Csak 1998-ban lettem védekező középpályás.

A 2002-es világbajnokság előtt mindössze háromszor léptél pályára a válogatottban. Hogyan kaptad meg a nagy lehetőséget, és mennyire izgultál?
Regina Leal, Manaus
Először 2001-ben kaptam meghívót a válogatottba. Brazíliának két selejtezője volt még hátra, és nem volt biztos, hogy sikerül kijutni. Ott voltam a pályán, amikor három egyre kikaptunk Bolíviától, és csereként fociztam, amikor három nullra megvertük Venezuelát, és ezzel továbbmentünk. Utána még számos barátságos mérkőzést játszottunk, ezek alatt volt időm bizonyítani. Egészen addig csere voltam, amíg Emerson, a Roma középpályása meg nem sérült az utolsó edzésen a törökök elleni első vébémeccsünk előtt. Rosszul éreztem magam miatta, és a csapat is érzékeny veszteséget szenvedett, mert Emerson volt a csapatkapitány. Egy pillanat alatt a brazil kezdőben találtam magam a világbajnokságon. Az emberek azt sem tudták, ki vagyok. Természetesen nagyon izgultam, de azért tudtam, hogy meg fogok birkózni a kihívással. Éreztem, hogy ezzel a lehetőséggel elérkezett az én időm. Csodálatos futballistákkal léphettem pályára. Többen közülük ott voltak, amikor kikaptunk az 1998-as döntőben. Mind azt mondták, soha többet nem akarják átélni, amit akkor. Ez persze felvillanyozott mindenkit. Nagyon sokat hallgattam őket. Végül megnyertük a tornát.

Vegyük át újra az örökös kérdést: úgy akarta Ronaldinho azt a bizonyos győztes gólt Anglia ellen a negyeddöntőben?
David Jackson, Frome
Ronaldinho bármire képes volt. Tény, hogy sokat gyakoroltuk a szabadrúgást az edzéseken, és ennek része volt, hogy ő lövi, én pedig várom a tizenhatoson belül. Az a negyeddöntő rendkívül nehéz mérkőzés volt. Egy nullás hátrányból álltunk fel, és Ronaldinhót kiállították, miután belőtte a második gólt. Végül sikerült kitartanunk. Vicces volt a vége: az angolok rengeteg magas labdát íveltek a tizenhatosunkon belülre, de a szél a mi kapunk irányába fújt. Talán észre sem vették. Öröm volt Ronaldinhóval játszani, vagy akár csak nézni az edzésen. Sosem mulasztott el egyetlen lehetőséget sem, hogy helyzetbe hozza a csatárokat. Az volt a legnagyobb kihívás mellette, hogy hozd, amit tudsz, és ezzel ő is hozhassa, amihez a legjobban ért. Egy gépezet részei voltunk, és a fogaskerekeknek forogniuk kellett.

Hogyan reagált a brazil csapat Ronaldo frizurájára a 2002-es világbajnokságon?
Louis Goodwin, Instagram
Rengeteget kapott tőlünk, de azt is tudtuk, hogy nagyon sok múlik rajta. Nem akart azzal foglalkozni, ami négy évvel korábban történt a döntőt megelőző órákban. Sosem kérdeztem róla, de így is biztos vagyok benne, hogy azért csinálta, hogy elvonja a figyelmet azokról az eseményekről, még a saját magáét is. Így sem úszta meg, hogy Edmilson elnevezze Cascaónak egy híres brazil képregényfigura után.

Mit mondanál el Ronaldóról?
Arun Chowdhury, Facebook
Ő volt a legjobb, akit valaha láttam. Hihetetlen, hogyan tért vissza abból a borzalmas sérülésből, ami után rengeteget kihagyott. Így is sikerült nyolc gólt szereznie a világbajnokságon. Mindig a gól járt a fejében, össze is jött neki néhány nagyon különleges.

Miért pont az Arsenalt választottad a 2002-es világbajnokság után? Biztos, hogy még számos lehetőséged adódott volna.
Jamie Stein, Instagram
Az egész ügyletet az Atlético Mineiro intézte. Tudom, hogy érdeklődött a Villarreal, a Werder Bremen és a Besiktas is. Végül az Arsenalnál kötöttem ki. A Premier League mérkőzéseit nem gyakran adta a brazil televízió, így nem sokat tudtam a klubról, de annyi is elég volt nekem, hogy a Bajnokok Ligájában szerepel a csapat. Megkérdeztem Edut is, bár csak az után beszélgettünk el igazán, hogy már aláírtam. Úgyhogy Angliába kerültem, és már az első mérkőzésemen gólt szereztem, egy nullra nyertünk a Liverpool ellen a Szuperkupában. A félidőben álltam be Edu helyére.

Hogy érezted magad, amikor megérkeztél? London bizonyára túl nagy volt akkor neked.
Kevin Walker, Islington
Először valóban, de aztán nagyon jól megismertem. London belvárosa nagyon zajos, igyekeztem is távol tartani magam tőle, most viszont már Westminsterben lakunk. Képtelenség autózni arrafelé, ezért sétálok vagy metróval utazom. Nem ismernek fel. Felveszem a láthatatlanná tevő sapkám.

Tényleg olyan őrületes volt egy edzés, ahogyan azt mondják? Állítólag Martin Keown egyszer eltörte Rami Shaaban lábát.
Terry Keeley, Potters Bar
Úgy edzettünk, ahogyan játszottunk. Intenzív alkalmak voltak, mindenki keményen küzdött. Viszont az az eset egészen másképp történt, mint ahogyan beszélik. Keown és Shaaban egy csapatban játszott azon az edzésen. Összeütköztek, miközben várták, hogy a labda lepottyanjon a magasból. Sajnálatos baleset volt.

Hallod még néha álmodban, ahogy Martin Keown kiabál veled?
Johnny Sutton, Stevenage
Igen. Remek fickó, és mindig nagyon barátságos volt velem, annak ellenére is, hogy komolyan vette a dolgokat. Nagyon fontos volt, hogy legyen egy ilyen figura a csapatban, valaki, aki ennyire ismeri az angol futballkultúrát. Szenvedélyesen futballozott. Gyakran hozzák fel vele kapcsolatban azt a bizonyos incidenst Ruud van Nistelrooyjal. Természetesen senki sem büszke rá, hogy ennyire felforrósodott a hangulat, de hatalmas volt a rivalizálás a két csapat közt. Van Nistelrooy már a tizenegyes előtt is részese volt egy incidensnek, amely során kiállították Patrik Vieirát. A büntető sem volt egyértelmű, ha már itt tartunk. Úgyhogy amikor kapufát lőtt, elszabadultak az érzelmek, Keown rávetette magát. Egyszer félrehívott engem, és megkérdezte, hogyan lehetséges, hogy sohasem kapok lapot. Azt válaszoltam neki, hogy arra képeztek ki, szerezzek labdát, amilyen gyakran csak lehet, és mindig ehhez is tartom magam. Szerintem ez a titkom. Minden erőmmel azon voltam minden pillanatban, hogy elkerüljem a szabálytalanságot. Muszáj volt odafigyelnem az erőnlétemre, és alkalmazkodom a többi, egymáshoz képest is nagyon különböző játékoshoz, akikkel a pályán szembe találtam magam. Mindössze tizennyolc alkalommal kaptam lapot az Arsenalban, ez nagyon kevés egy védekező középpályástól.

„AMIKOR MEGÉRKEZTEM ANGLIÁBA, NÉHÁNYAN A KÉTSÉGÜKET FEJEZTÉK KI. ÚGY GONDOLKODTAK, EGY BRAZIL KÖZÉPPÁLYÁS LŐJÖN GÓLOKAT. BOLDOG VAGYOK, HOGY VÁLTOZOTT A GONDOLKODÁSUK”

Ha arról lenne szó, hogy ismét veretlenül megnyerd a Premier League-et, vagy újra világbajnok legyél a brazil válogatottal, melyiket választanád?
Ben Marsden, Instagram
Azt hiszem, a világbajnokságot, mert tudom, milyen sokat jelentett odahaza az embereknek, és mekkora bulit rendeztek utána. Megindító élmény volt, ekkor éreztem át igazán, micsoda felelősség brazil mezben futballozni. Húsz évvel később még mindig megállítanak a világ minden táján, és arról a 2002-es aranyérmes brazil csapatról beszélgetnek. Nem mondom, az is különleges élmény, hogy a Legyőzhetetlen Arsenal tagja voltam, de a két helyzet különbözik egymástól.

Nem lehet, hogy Arséne Wenger megszállottsága, az, hogy veretlenül kell megnyerni a bajnokságot, gátat szabott annak, hogy az Arsenal győzedelmeskedjen a 2003–04-es FA-kupában, illetve a BL-ben? Nem idegesít, hogy nem sikerült jobban az európai kupaszereplés abban az évben?
Jake Christie, Instagram
Igyekeztünk távol tartani magunktól minden olyan megnyilvánulást, amely a veretlen idényről szólt. Minket is felvillanyozott, ahogy kezdtük azt az évadot, és onnantól kezdve már csak az érdekelt bennünket, hogy megelőzzük a Manchester Unitedot. Wenger valóban adott egy olyan interjút, amelyben azt fejtegette, megnyerhetjük veretlenül is az idényt, és ez biztos, hogy terhet jelentett a csapatnak. Minden mérkőzést úgy játszottunk, mintha döntő volna. Elkeserítő, hogy nem teljesítettünk jobban a nemzetközi színtéren. Volt annyira jó a csapatunk, hogy ez másképp legyen, de már csak ilyen a futball, néha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy az esélyek sugallnák. Egy kicsit mindig keserűen beszélek a BL-ről, mert 2006-ban nagyon közel álltunk hozzá, hogy megnyerjük, csak az utolsó pillanatokban kaptunk ki a Barcelonától. Wenger ragyogó edző, képes volt összetartani egy olyan csapatot, amelyben ennyire különböző tehetségek szerepeltek. Úgy vívta ki a tiszteletünket, hogy közben senkivel sem harcolt. Mindenki felnézett rá.

Milyen volt a hangulat az öltözőben, amikor az Arsenal kettő egyre megverte a Leicestert, és ezzel megnyerte a 2003–04-es idényt?
Kenny Lomas, Facebook
Csodálatos teljesítmény volt. Olyan eredményt értünk el, amilyet korábban csak egyetlenegy csapat, az is a tizenkilencedik században. Elképesztően büszkék voltunk azután a meccs után, jóllehet már a Tottenham ellen biztos volt a bajnoki cím. Hihetetlen munka állt a teljesítmény mögött. Tele voltunk tehetségekkel, és minden jól összeállt. A csapatban olyanok kaptak helyet, akik hazájuk válogatottjában is kezdők voltak. Franciaországban, Angliában, Brazíliában, Svédországban. Ha formában voltunk, nem lehetett megverni bennünket, ahogyan azt az az idény is bizonyította.

„AMIKOR WENGER AZT NYILATKOZTA, HOGY MEGNYERHETJÜK VERETLENÜL IS AZ IDÉNYT, MINDEN MÉRKŐZÉST ÚGY JÁTSZOTTUNK, MINTHA DÖNTŐ VOLNA”

Nem sokkolt, hogy Thierry Henry fejes gólja miatt kaptatok ki a 2006-os világbajnokságon?
Paul White, Milton Keynes
Dehogynem, nagyon nehéz volt elfogadni, azt viszont muszáj, hogy azon a tornán nem ment jól a brazil válogatottnak. A franciák teljesítménye is ingadozott, de végül jól megrázták magukat Frankfurtban. Feltüzelte őket, hogy Brazíliával találták szembe magukat a negyeddöntőben. Jól tették a dolgukat, mi pedig nem. Henry sohasem viccelődött azzal a mérkőzéssel. (FFT: Milyen volt vele játszani az Arsenalban?) Elképesztően technikás volt, és rendkívül gyors, illetve erős. Nem cselezett úgy, mint Ronaldinho, de olyan gólorientált volt, mint Ronaldo. És elég jók voltak a befejezései, nem igaz?

Melyik középső középpályás társad volt a kedvenc partnered?
@mygreatest11, Instagram
Mindenképpen Patrick Vieirát kell megemlítenem. Nagyon erős kapcsolat volt közöttünk. Ott volt még Kléberson. Ő a 2002-es világbajnokságon volt a partnerem, de vele nem játszottunk túl sok mérkőzést együtt. Vieirával vállvetve küzdöttünk nagyon sok Arsenal-mérkőzésen, és mindketten tagjai voltunk a Legyőzhetetlen csapatnak.

Miért nem tud bajnok lenni az Arsenal a 2003–04-es idény óta?
Susan Nixon, Aylesbury
Két nagy változás történt az Arsenalnál 2004 után: más lett a stadion, és más lett a csapat. Számos idősebb játékos fejezte be pályafutását, az újaknak pedig idő kellett, hogy beilleszkedjenek. A stadion miatt a klub hosszabb ideig nem tudta felvenni az anyagi versenyt társaival. Ebből olyan helyzet adódott, hogy azok is elmentek, akiket a kiöregedő generáció helyére vettek fel. Szerintem ennek a mai napig érződnek a hatásai. A Highbury különleges hely volt. Emlékszem, a csapatunk magas játékosokból állt, ezért a keskeny kijárón mindig úgy éreztük, hogy az ellenfél fölé tornyosulunk. A klub azonban úgy döntött, hogy szeretne versenyképesebbé válni. A bajnokság is keményebbé vált 2004 után, igaz, az Arsenal jó eséllyel megnyerhette volna a 2015–16-os idényt is. Nagyjából a közepéig vezetett a csapat. Aztán elveszített néhány értékes pontot, és tudjuk, hogyan alakult a Leicesterrel. Ekkor voltak a legközelebb az Ágyúsok ahhoz, hogy újra bajnokok legyenek.

Nem zavart, hogy sohasem lettél csapatkapitány?
WeeWoon Lam, Facebook
A 2006–07-es idényben számítottam rá, hogy megkapom a karszalagot, mindig én viseltem, ha Thierry Henry nem volt ott a pályán. Az életkor alapján az lett volna logikus, hogy én vegyem el tőle. Wenger azonban úgy döntött, hogy William Gallas kapja meg. Ez éppen akkor volt, amikor a Copa América miatt kihagytam a felkészülési időszakot. Viszont nem emiatt döntöttem úgy, hogy távozom, hanem akkor, amikor nem kaptam játéklehetőséget. Tudom, hogy Mathieu Flaminiek jó szezonja volt, de én is játszani akartam. Sosem veszekedtem Wengerrel. Pletykálták, hogy nem voltam hajlandó védőként pályára lépni, de ez nem igaz. Épp ellenkezőleg, egyszer megkértek, hogy játsszak azon a poszton, és nem ellenkeztem. Elkezdtem felkészülni, hogy a hátsó négyes tagja legyek.

Nem gondolod, hogy egy kicsit korán hagytad ott az Arsenalt? A csapat még évekig szenvedett a megfelelő védekező középpályás hiányában.
Mark McConville, Twitter
Nem, semmit sem bánok. Beszélgettem egy jót Wengerrel arról, hogy mit tervez, és arra a következtetésre jutottam, hogy ideje kipróbálnom valami újat. Kicsit ironikus, hogy utánam néhány fiatal játékos is lelépett, különösen Flaminire gondolok, aki a Milan játékosa lett. Olyat is hallottam, hogy a szurkolók szerint a mai napig hiányzik egy hozzám hasonló játékos a csapatból. Ha ez így van, akkor megtisztelő, hogy sikerült jó benyomást hagynom magam után, ahogy az is, hogy elismernek. Amikor megérkeztem Angliába, néhányan a kétségüket fejezték ki, vajon mennyire leszek hasznos a csapatnak. Biztosan úgy gondolkodtak, hogy egy brazil középpályás lőjön gólokat. Gyakran kellett elmagyarázom, hogy én nem ilyen vagyok. Örülök, hogy a végére ezt sokan észrevették.

A colechesteri állatkertben elneveztek rólad egy óriás hangyászt. Nem lehet, hogy erre vagy a legbüszkébb életedben?
Lee Merton, Southend
Szép pillanat volt, erre is nagyon büszke vagyok! Valaki a csapatnál szólt, hogy az állatkert úgy döntött, a Gilberto nevet adja az állatnak, úgyhogy odamentem, mert szerettem volna találkozni vele, és készíteni néhány fényképet. Azt sem tudom, él-e még egyáltalán, de jó buli volt.

Miért döntöttél úgy, hogy az Arsenal után a Panathinaikosz játékosa leszel? Más klub nem érdeklődött?
Jessie Lennon Stephens, Instagram
Amikor eldöntöttem, hogy odébbállok, volt egy kis pletyka az Evertonról, de nem lett belőle semmi. Ekkor jött a Panathinaikosz, és hároméves szerződést kínált, továbbá annak a lehetőségét, hogy kipróbáljak valami mást. Boldog voltam, hogy Görögországba mehetek. Nem szeretném összehasonlítani az ottani és az angol bajnokság színvonalát, de én és a családom is boldog időket éltünk meg ott. Az időjárás pedig picit kellemesebb volt, mint Londonban. Jól emlékszem az Olympiakosz elleni rangadókra. Már az előtte való hét is feszültségben telt, vibrált a levegő. Egyszer egy idegenbeli meccsre mentünk, a buszunkat megállította a rendőrség, mert az ellenfél szurkolói égő gumikat raktak az útra barikád gyanánt.

Ki volt a legkeményebb játékos, akivel pályafutásod során szembe találtad magad?
Jay Pandya, Twitter
Nem könnyű kérdés, mert játszottam néhány remek futballista ellen, ott volt köztük Lionel Messi, Cristiano Ronaldo, Andrea Pirlo és Ronaldinho. Nem könnyű egyet kiválasztani. Nekik köszönhetem, hogy kőkeményen készültem, és mindig a mérkőzésre kerültem csúcsformába. Elképesztően szerencsés vagyok, hogy a legmagasabb szinten focizhattam, volt időszak, amikor ez lehetetlennek tűnt.

Manapság tanácsadó vagy, és Fred a Manchester Unitedból is az ügyfeleid között volt. Miben tudsz segíteni?
William Horton, Nottingham
Elvégeztem egy sportmenedzsment tanfolyamot, és közvetítő vagyok. Fred az egyik első ügyfelem volt, ott akarta hagyni Ukrajnát, és tudtam, hogy a későbbi pályafutása érdekében korrekt szerződésre van szüksége. Őszinte voltam vele, és elmondtam neki, hogy ez az első ilyen jellegű munkám, de szerencsére megbízott bennem. Tudtam, hogy az első, Manchester Unitedban töltött idénye nagyon kemény lesz. Kapott néhány nem túl elegáns kritikát, miközben a klub hatalmas változáson ment keresztül. Nagyon sokba is került, és az ilyesmit mindig megjegyzik az emberek. De tudom, hogy mire képes, és ő is megmutatja majd, ha még több mérkőzésen pályára léphet.

Fiad, Gilberto Junior pályára lépett a Kent megyei bajnokságban a Gillingham Town játékosaként. Hogyan jellemeznéd?
Nick Day, Maidstone
Azért jöttünk Londonba, hogy ő és az egyik lányom befejezze a tanulmányait. Számos brazillal hozta össze a sors, és az egyikük a Gillingham Townban játszott. Nem túl sokat tudok a csapatról, ő is csak akkor foglalkozik vele, ha éppen nem tanul. A posztját tekintve támadó középpályás, van is hozzá tehetsége, de nagyon sokat kell még foglalkoznia vele. Nem kényszerítem semmire, bár azt elmondtam neki, elvárom, hogy a tanulásra fordítsa a figyelmét. Finoman figyelmeztettem, hogy egyáltalán nem könnyű profivá válni.

Amióta 2015-ben visszavonultál, nem fordult meg a fejedben, hogy valamilyen formában az Arsenal munkatársa legyél? Érdekelne ez?
Adam Waterhouse, Twitter
Gyakran kérdezik, hogy dolgoznék-e a csapattal egyszer. Nem volt ilyesféle megkeresés, de sohasem mondom azt, hogy soha. Érdekes kihívás lenne, mivel még mindig elkötelezett vagyok a klub iránt.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. februári lapszámában.)