Nagyinterjú: Denis Law

Interjú Charlie Ghagan Fotó Richard Cannon Fordítás Kovács Gergely

Huszonnyolc év telt el azóta, hogy visszavonult, mégis ő tartja az egy szezon alatt szerzett legtöbb gól rekordját a Manchester Unitednál. Egyedül Bobby Charlton talált be nála többször a klub színeiben, és a skót válogatottban is a nevéhez kapcsolódik a legtöbb gól. A termékeny nem elég kifejező jelző vele kapcsolatban. Ennek ellenére nem teljesen elégedett: „Őszintén szólva, nem tudtam gólt szerezni a tizenhatoson kívülről” – mondja az FFT-nek egy közösen elfogyasztott reggeli közben a híres londoni Leadenhall Marketen. Az ablakon át mutatja, hol fog egy óra múlva dedikálni, és a sor már hosszasan kígyózik. „Bobby huszonötharminc méterről is betalált, de én?! Még csak meg sem próbáltam.”

Na de, ha valaki annyira kíméletlen, mint a Király volt hat méterről, akkor kit érdekel? A United orvvadász királya (jóval Ruud van Nistelrooy és Javier Hernández előtt), 1964 aranylabdása ritkaságszámba megy Manchesterben: mindkét klub szurkolói mélyen tisztelik. Kétszer egy évet töltött a Citynél, és egy „nem sok örömet szerző” idényt Olaszországban, és sok más mellett amiatt a bizonyos 1974-es rangadó miatt fognak rá a legtöbben emlékezni, ahol egy pimasz hátrasarkazása miatt bekerült az utolsó szög is a United koporsójába, és a csapat kiesett. Law-t azonnal lecserélték, és többet nem játszott a bajnokságban. Az esetről azóta sem beszél. Ettől még kérdezni fogjuk. De még előbb ugorjunk vissza a háború utáni Aberdeenbe, ahol egy szemüveges csatár először keltette fel az angol klubok figyelmét.

Egyszer azt olvastam, hogy már tizenkét éves volt, amikor az első, játékra alkalmas cipőjét megkapta. Igaz ez? Hogy lehetett így futballista?
Jerry Sander, e-mail
Ez közvetlenül a háború után volt, a családomnak nem volt egy vasa sem, így mindent egy ócska vászoncipőben kellett megoldanom. A szomszédéknak kicsit jobban ment, így az ottani srác adta nekem az első cipőmet. Hatalmas volt a különbség. Nem sokban különböztünk a legtöbb aberdeeni családtól, mindenki próbált visszazökkenni a normális kerékvágásba. Ez évekbe tellett.

Majdnem egy rögbiiskolában kötött ki fiatalon. Ha valamiért mégsem profi futballista lett volna, van ötlete, miből élne most?
D. Harket, Madrid
Nagyon szívesen lettem volna építész, készítettem volna műszaki rajzokat, mivel ebben is jó voltam. Nyilván apám nyomdokaiba nem szívesen léptem volna, ő halász volt. Közel laktunk az Északi-tengerhez, de sohasem tettem bele a lábam. A vízhez kicsit gyáva vagyok, nem tudok úszni.

Úgy hallottam, gyerekként volt egy olyan kancsalsága, ami miatt az egyik szemét becsukva kellett játszania. Igaz ez?
Baz Smith, Twitter
Igen. Öttől tizenöt éves koromig az egyik szemem kancsal volt. Az egész családommal ez volt, úgyhogy ez valami genetikus dolog lehet. Egész nap szemüveget kellett viselnem, amikor pedig jött a játék, akkor levettem, és az egyik szememet becsukva fociztam. Mindenki cikizett a meccsek alatt, úgy hívtak, kancsal, de hamar megszoktam.

Igaz, hogy Huddersfieldben gyógyították meg a szemét?
Jake Duff, Newcastle
Azt javasolták tizenöt éves koromban, hogy menjek oda egy kezelésre, el is mentem, majd visszaküldtek Aberdeenbe egy szemműtétre, ahol ez meg is történt. Egy zsinórt vezetnek be, amit aztán meg is húznak, és így a szem visszaáll középre. Ez volt az egyetlen esélyem, életem legnagyobb esélye. Az arcom tíz napon át be volt kötve, fogalmam sincs, hogy nézhettem ki. Amikor aztán levették, és belenéztem a tükörbe, az volt életem legnagyobb pillanata. Tíz év után először tudtam valakinek belenézni a szemébe, ettől visszatért az önbizalmam pályán és azon kívül egyaránt.

Azután, hogy a Huddersfield sztárja lett Bill Shankly keze alatt, úgy hallottam, hogy magával akarta vinni Liverpoolba is, amikor ő odakerült 1959-ben. Mennyire volt ennek valós esélye?
J Calvillo, Stowmarket
Semmi más nem járt az eszemben, csak hogy követhessem Shankset. De a Liverpool, akárcsak a Huddersfield, a másodosztályban játszott, és nem volt annyi pénzük, amennyit a klubom kért, így ez végül ennyiben maradt. (FFT: Nagy csalódás volt?) Igen, mert szinte az apám volt, amikor elkerültem Skóciából. Végül aztán Manchesterben kötöttem ki.

Milyen érzés volt hat gólt szerezni a Cityben egyetlen meccsen a Luton ellen 1961-ben úgy, hogy aztán megsemmisítették a mérkőzés eredményét? Gondolom, hülyét kapott.
Trevor Cantwell, Sandbach
Mindössze huszonegy éves voltam, és azt gondoltam: „Ó, ugyan, lesz még ilyen”. De persze így visszanézve baromi kiábrándító volt. (Ha nem törölték volna az eredményt, Denis lenne az FA-kupa XX. századi gólkirálya Ian Rush előtt – a szerk.) Ömlött az eső, a labda alig mozdult a szélben, mégis csak húsz perccel a vége előtt fújták le a mérkőzést. Az meg még bosszantóbb, hogy az újrajátszott meccsen három egyre kikaptunk!

A catenaccio tetőfokán írt alá Olaszországba. Milyen élmény volt ez egy középcsatárnak?
Ruby Clements, e-mail
Szinte mindent szerettem Olaszországban: az életstílust, az ételeket, a borokat, a nőket, viszont focizni mentem oda, az pedig nagyon védekező jellegű volt. Nem tetszett. A Torino is ebben a szellemben játszott, kilencen védekeztek, ketten támadtak. Tehát az elejétől kezdve tudtam, hogy vissza kell menekülnöm Angliába. De az igazolási díjam olyan magas volt (110 ezer font, akkoriban rekord angol és olasz klubok között – a szerk.), hogy láttam, nem túl jók az esélyeim.

Úgy hallottam, ön és torinói csapattársa, Joe Baker részese volt egy csúnya autóbalesetnek. Mi történt?
Sam Sanders, London
Egyikünk sem volt túlzottan elragadtatva attól, ahogy Olaszországban alakultak a dolgaink (Baker, aki szintén csatár volt, ugyanabban az évben igazolt a Hiberniantól Torinóba – a szerk.), és ekkor történt a baleset is. Egy kicsi Fiatban ültünk, Joe vezetett, én ültem mellette, hátul a testvérem. Amikor egy körforgalomba értünk, ő angolosan balra kanyarodott be, és összeütköztünk egy autóval. Joe súlyosan megsérült, egy hónapot töltött kórházban, mielőtt visszatért volna Angliába az Arsenalhoz. Én és a testvérem kirepültünk, de ez jó is, mert ha lett volna biztonsági öv, meghaltam volna, ugyanis a tető és a műszerfal egybepréselődött. Így mindössze egy üvegszilánk ment a kezembe, amit két évvel később fedeztem fel.

„A legnagyobb kitüntetés volt életemben, hogy Puskással és Di Stéfanóval játszhattam”

Játszott azon a mérkőzésen 1961-ben, amelyiken Anglia kilenc háromra kivégezte Skóciát, ám később többször is játszott olyan meccsen, ahol Angliát verték. Melyik volt a legkedvesebb, és az a kilenc három lenne pályafutása legsötétebb napja?
Dave Earls, e-mail
Kilenc három? Tényleg volt ilyen? Egyáltalán nem emlékszem. (Próbáljuk emlékeztetni, amikor rájövünk, hogy szórakozik velünk, nem utoljára…) De más meccsekre emlékszem, igen. Különösen a Wembleyre 1967-ben, amikor megvertük őket. Gyönyörű volt. Ha igaz az a kilenc három – én nem emlékszem rá –, akkor édes lehetett a bosszú. Akkoriban nagyon nagy vetélkedés folyt, a Hampden Parkot a Futball otthonának neveztük, a Wembley pedig a világ leghíresebb stadionja volt, ott mindig külön öröm volt nyerni.

Játszott Bill Shankly és Sir Matt Busby keze alatt is, továbbá Enzo Bearzot oldalán. Önnek nem voltak menedzseri ambíciói?
Helen Hall, Twitter
Én sohasem mélyültem el a taktikában, és nem tudnék játékosokat felkutatni. Amikor visszavonultam, a menedzserek még nem kerestek jól. Ma már lehet, hogy más lenne a képlet. Elvállalsz egy klubot hat hónapra, kirúgnak, visszavonulsz csinos kis jutalommal, mert kiesett a csapat, meg ilyenek. Edzői szempontból nagyon megváltozott a játék.

Ön és Sir Matt Busby bepanaszolta Gilbert Pullin játékvezetőt a szövetségnél, mert a Manchester United egy 1962-es West Brom elleni meccsén a bíró végig cikizte önt. Az lett a vége, hogy Pullint eltiltották. Nem érzi úgy, hogy később emiatt megbélyegezték?
J. J. Michael, Twitter
Akkoriban sajnáltam, hogy számára vége, de amit tett, az nem volt profi játékvezetőhöz méltó. Az egész meccsen gúnyneveken szólított, és ilyeneket mondott: „Nem is érsz annyit”. Azt mondtam magamban: „Nem ez a dolgod. A te dolgod, hogy meccseket vezess.” Nem is ismertem őt, ő meg Pazarlásnak becézgetett. Szóval szóltam Mattnek, ő meg úgy döntött, lépünk. Nem én kezdtem. (FFT: Másképp kezelték utána a játékvezetők?) Talán egy egészen parányit negatívabban. Ez akkoriban épp elég volt: eltiltottak hat hétre, ki kellett hagynom emiatt kilenc meccset.

Emlékszem, egyszer azt mondta, rettenetesen lő messziről. Tényleg olyan rossz lett volna?
Don Harris, Facebook
Hogy egészen őszinte legyek, egyetlen egy olyan gólra sem emlékszem, amit a tizenhatoson kívülről lőttem volna. Olyan nehéz volt a labda, hogy ha esett, húsz méterre sem tudtam ellőni! Két méterről voltam a legjobb. (FFT: Van olyan mai United- vagy City-játékos, akinek a játéka a leginkább hasonlít az önére? Sir Alex Ferguson Javier Hernándezt említette.) Tetszik, ahogy Hernández futballozik, de az összehasonlítgatást meghagynám másnak.

1963-ban Puskás és Di Stéfano társaként játszott a világválogatottban Anglia ellen a Wembleyben, és gólt is szerzett. Nem lehetett könnyű kommunikálni a csapattagokkal! Milyen érzés volt ekkora legendákkal együtt szerepelni?
John Tucker, Manchester
Számomra az, hogy két példaképem, Puskás és Di Stéfano oldalán játszhattam, a legnagyobb kitüntetés volt, ami egész életemben ért! És aznap még a mezünk is kék volt! A kommunikációról: igaz, nem túl sokat beszéltek angolul, és nem hiszem, hogy a skót akcentusom sokat javított a helyzeten. De ilyen kaliberű emberekkel nem nehéz együtt játszani. Nem kell feltétlenül ugyanazt a nyelvet beszélni hozzá.

Számomra ön minden idők legnagyobb csatára, de ki a legjobb ezen a poszton, akivel valaha is játszott?
David Byers, Glasgow
Jimmy Greaves, kétségtelenül. És akkor is ő volt a legjobb angol, amikor a világválogatottal játszottunk ellenük. Ha hozzá került a labda a kapu közelében, azt igazán lehetett bánni, mert az ember tudta, hogy valahonnan, valahogyan biztosan rálövi. Hihetetlen futballista volt.

Mennyire volt rossz érzés kihagyni a Manchester United 1968-as BEK-döntőjét a Benfica ellen sérülés miatt? Hol nézte a meccset?
Peter Young, Hertfordshire
Nagyon kiábrándító volt, különösen az után, hogy játszottam az elődöntőben a Real Madrid ellen. Még csak nem is láttam a finálét. Volt ugyan tévé a kórházban, de pont akkor operálták a porcomat, amikor ment a meccs. Az, hogy nem játszhattam, kellemetlen volt, de azt gondoltam magamban, van olyan jó a csapatunk, hogy újra odakerüljünk, amit a következő évben meg is kellett volna tennünk. A Milan ellen vívtuk az elődöntőt a Wembleyben, és lőttem egy egyenlítő „gólt”, a labda biztosan a vonal mögött volt, de nem adták meg. Biztosan megvertük volna őket, ha azt a gólt megadják, ehhez nem fér kétség.

Miért markolászta állandóan a meze ujját? A hideg miatt, vagy csak egy rossz szokás volt? És mit szól ahhoz, hogy a mai játékosok kesztyűt viselnek?
Dave Small, e-mail
Számos oka volt: a hideg, a beidegződések, és persze, hogy megtöröljem az orrom. A karodba nem törölheted meg, nem igaz? Úgyhogy hosszú ujjút kellett viselnem. Ami a kesztyűt meg ilyeneket illeti, ezt nem tehettük volna meg. Az ellenfél rögtön azt mondta volna: „Hé, ott azt a gyereket kell kibélelnünk!”

Azt hallottam, hogy nem csupán Anglia történetének első tizenegyespárbajában vett részt 1970-ben, de ön volt az első olyan is, aki kihagyott egyet egy ilyen során. Idegesítette, vagy azt gondolta, legalább úttörő lehetett valamiben, amiről még évekig fognak majd nyafogni?
Michael Barnes, London
Erre nem emlékszem, sajnálom. (Fapofával mondja.) Ez olyan, mint a kilenc hármas meccs. Erre sem emlékszem. (FFT: A büntetőkkel továbbjutó Hull a Manchester United ellen a Watneykupában?) Semmire sem emlékszem. Csak két évvel később olvastam róla. (Elkezd röhögni.)

1973-ban Manchesteren belül csapatot váltott. Nem bántották emiatt a szurkolók, ahogy Carlos Tévezzel is tették 2009-ben?
J. Lind, Tignes, Franciaország
Nem, egyáltalán nem. Más volt a helyzet, mert már korábban rengeteg embert ismertem a Citynél, és játszottam is már a klubnál. És mindenki a barátom volt ott. Úgyhogy soha semmilyen probléma nem volt ezzel. Nagyon más helyzet volt, mint amikor Tévez otthagyta a Unitedot.

Dennis Bergkampot ön után nevezték el, kár, hogy rossz helyesírással. Találkozott vele valaha is? Ha igen, ki volt nagyobb zavarban? Izgalmas lehet olyannal találkozni, aki rólam kapja a nevét!
F. Mendoza, Hongkong
Igen, találkoztam vele, és igen, nagyon furcsa helyzet volt. Átadtam neki egy kupát Amszterdamban, majd megittunk valamit. Őszintén szólva, nehéz megmondani, ki volt nagyobb zavarban. Szerintem gyerekkorában nem különösebben izgatta a kérdés, amíg az apja el nem mondta neki. Sajnos Hollandiában az egy n-nel írt változat női név, ezért kell neki kettővel írnia.

Még ha a Manchester United amúgy is kiesett volna, mi járt a fejében, amikor belőtte azt a bizonyos gólt az 1973–74-es idény utolsó napján az Old Traffordon?
Carlos Vasquez, Bilbao
(Gondolkodás nélkül válaszol.) Jöhet a következő kérdés! (FFT: Rendben, nézzük egy másik vetületét: nem furcsa, hányan gondolják még ma is, hogy a Manchester United amiatt a gól miatt esett ki?) Érdekes, hogy ez még mindig téma. Jöhet a következő kérdés!

Nagyon kiábrándító volt az 1974-es világbajnokságon az első meccs után kikerülni a csapatból? Nem sajnálja, hogy elszalasztotta annak lehetőségét, hogy szemtől szemben álljon Brazíliával?
Jacob McLaughlin, e-mail
De, csalódott voltam, de még inkább, amikor egy elképesztően jó skót válogatottal nem sikerült részt vennünk a hatvanas évek vébéin. A hetvennégyes világbajnokságon már a pályafutásom végén jártam, és szerintem Willie Ormond szövetségi kapitány valami olyan élménnyel akart megkínálni, amin majd el tudok merengeni idősebb napjaimban. De akkor már régen túl voltam a csúcsformámon. Ha 1962-ben vagy 1966-ban kijutottunk volna, biztos vagyok benne, hogy nagyot alakítunk. Mi voltunk az első olyan válogatott a világon, amelyik nem kapott ki a selejtezők során, mégsem játszhattunk a tornán. Szégyen.

Igaz, hogy szőnyegkereskedő lett a visszavonulása után? Ez meg honnan jött?
Andy Hicks, Facebook
Valamihez kezdenem kellett, fogalmam sem volt, mi lesz az. Aztán egy barátom, aki ebben utazott, hívott, hogy vágjak bele. (FFT: Jó volt a szakmában?) Hm, nem. Nem tartott túl sokáig. Nem vagyok jó kereskedő.

Igaz, hogy aznap, amikor Anglia megnyerte az 1966-os vébét, te éppen golfoztál?
Johnny Giles, az egykori unitedos csapattárs
Persze, mi a baj ezzel, Johnny? Csak ketten voltunk a pályán. Egy angol barátom egy héttel korábban megvert golfban, és azt mondta: „Amikor visszavágót akarsz, jelezd!”. Én meg aznap jeleztem neki. Becsületes volt, belement. De őszinte leszek: apám két világháborúban is harcolt, persze hogy az angoloknak drukkoltam.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2012. márciusi lapszámában.)