Interjú Joe Brewin
Hogyan kerültél kölcsönbe a Stoke-tól a Trabzonsporhoz tavaly nyáron?
A lányom halála miatt sok megpróbáltatás ért. Úgy éreztem, egy időre távol kell kerülnöm Angliától. Néhány másodosztályú klub érdeklődött irántam, de valami másra vágytam, hogy kitisztuljon a fejem. Végül jól jött ki, hogy éppen felépültem a hosszú ideje húzódó térdsérülésemből, így ismét el tudtam kezdeni játszani.
Hogyan érzed magad a Trabzonnál?
Itt van velem a feleségem és a két gyerekem, a lakásunk közvetlenül a strand mellett van, amit mindenki imád. Nekik ez most olyan, mint egy hosszúra nyúlt nyaralás. Angliába csak a három legnagyobb klub, a Fenerbahce, a Galatasaray és a Besiktas híre jut el. A Trabzonspor a negyedik. A szurkolók lenyűgöznek, és bár most nem jöhetnek be a stadionba, folyamatosan üzenetekkel bombáznak. Trabzonban csak egy csapat van, így mindenki tudja, hogy ki vagy. A második meccsemen két gólt szereztem, aztán másnap étterembe mentem. „Már tegnap fizettél érte” – mondták, amikor a számlát kértem. Ha nyerünk, minden fantasztikus, de ha nem, akkor a legjobb otthon maradni!
Voltak már súlyos sérüléseid. Hogy élted meg a Bristol Citynél kölcsönben töltött időszakod elején történt sérülést?
Remekül kezdtem, de néhány nappal egy meccs előtt átvettem egy labdát, és nagyon szerencsétlenül értem földet. „Csak ne most, kérlek” – gondoltam magamban. Súlyosnak bizonyult. Colin Lewin klinikáján regenerálódtam hat hónapon át. Visszamentem Londonba, de miközben lábadoztam, meghalt a lányom. Minden rosszra fordult körülöttem. Tudtam, hogy amennyire lehet, erősnek kell maradnom. Sokan kérdezték, hogyan vészeltem át azt az időszakot, de nem tudok rá válaszolni. Csak azt tudom, hogy néhány nagyszerű ember és a boldogabb jövőbe vetett hitem segített.
Mennyit számított a futballközösség segítsége akkoriban?
Őszintén bevallom, hogy korábban nem is ismertem azokat, akiktől annyi szeretetet kaptam. Más apák világszerte átélik ezt a tragédiát. Hihetetlen, hogy mennyi szeretetet kaptam. Egyszer egy ismeretlen számról hívtak, de nem vettem fel. Az illető üzenetet hagyott. Arsene Wenger volt. Visszahívtam, jót beszéltünk. Pedig még csak nem is játszottam tétmeccset az Arsenal első csapatában. Ebből látszik, milyen ember.
A gyenge idénykezdés után a Trabzonspor kirúgta Eddie Newtont október elején. Idegeskedtél emiatt?
Az előző idényben megbízott vezetőedzőként jól tette a dolgát, megnyertük a Török Kupát, de a futball kegyetlen. Jól bánt velem. Már átéltem, hogy valaki szerződtetett, aztán távozott. Februárban betöltöm a huszonnyolcat, így ezek a dolgok már nem lepnek meg. A tapasztalatszerzés miatt jöttem ide, és nem hagyom, hogy bármi zavarjon. Nem hiszem, hogy panasz lenne rám. Az Antalyaspor ellen a kilencvenhatodik percben szerzett egyenlítő gólom biztosan emlékezetes maradt.
Colin Kazim-Richards korábban azt mondta nekünk, hogy egy isztambuli állatkereskedő egy oroszlánt akart neki eladni. Mi a legkülönösebb, ami veled történt?
A karantén miatt nem sok érdekességet láttam. Vannak azért apróságok, például amikor egy kóbormacska az étteremben a térdedre ül, és várja a kaját. Állandóan jönnek utánunk, ez teljesen megszokott. Egy kávézóban pedig így szólt hozzám egy fickó: „Gyere az emeletre, mutatok pár cuccot!”. Aztán fent elém tárta a Louis Vuitton legújabb kollekcióját. Pedig csak egy kávézó volt.
Visszatekintve milyennek gondolod az Arsenalnál töltött időt? Sajnálod, hogy nem volt tétmeccsed?
Hiányzik a csapat. Az volt a legszebb korszakom. Néha csak bámulok magam elé, és azokon a dolgokon gondolkodom, amik gyerekként történtek velem, aztán ráeszmélek, hogy minden nagyon gyorsan elmúlt. Minden nagyképűség nélkül mondom, hogy ha maradtam volna az Arsenalnál, most száz százalék, hogy állandó játékos lennék. Akkoriban Robin van Persie volt előttem. A csípősérülés, amit tizennyolc évesen szereztem, hét hónap kiesést jelentett. Játszanom kellett volna azon a bizonyos nyolc kettes vereségen az Old Traffordon. Akkor voltam a pályám csúcsán. Akkor úgy tűnt, mindig a legjobbak között leszek.
Fiatal fejjel találkoztál Diego Maradonával 2005-ben.
Tisztán emlékszem, olyan, mintha tegnap lett volna. Pedig tizenhat éve volt, és Maradona Pelével szerepelt az Aspire-bajnokságban, Katarban. Iszonyatosan sok videón láttam őt, a kedvencem volt. Minden jelszavam az ő nevét tartalmazta. Én nem vagyok olyan trükkös, mint ő, ezért csodáltam. Felejthetetlen volt a vele való találkozás.
Mit vársz 2021-től?
Még mindig imádom a futballt, és ki vagyok éhezve a sikerre, valamint még mindig izgulok a meccsek előtt. Sokak szerint ez csak egy munka. Szó sincs erről. Egyszer majd hazatérek Angliába, de ezt az idényt az otthonomtól távol kell töltenem, hogy újraépítsem az életemet a romokból, miközben újdonságokkal találkozom. A Stokenál még két évig érvényes a szerződésem. Majd meglátjuk, mi lesz.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. márciusi számában.)
