Hét ponttal vezetitek a bajnokságot, márciusban pedig három hónapos szünet után újra indul az orosz bajnokság. Milyen a hangulat most a Zenitnél? Remek edzőtáborokon vagyunk túl, a dohai és a törökországi is jól sikerült. A feltételek pompásak voltak, a csapat pedig keményen edzett, hogy fel tudjunk készülni a bajnokság második felére. Számunkra az orosz bajnokság a legfontosabb. Elsők akarunk lenni, ez nagyon sokat jelent a klub számára, a játékosoknak, a személyzetnek és az igazgatóságnak is. Legfontosabb célunk megnyerni az aranyérmet, az Európa-liga csak ez után jön.
Gondolom, nagyon csalódottak voltatok, hogy már a csoportkör után búcsúznotok kellett a Bajnokok Ligájától. Persze, főleg az utolsó, Monaco elleni meccs miatt. Jól játszottunk az első félidőben, de nem alakítottunk ki elég helyzetet. Majd jött Aymen Abdennour, és a Monaco az első helyzetéből rögtön gólt is lőtt. Idegenben itt már nagyon nehéz helyzetben voltunk. Rossz napot fogtunk ki, de a Bajnokok Ligája már a múlt, előre kell néznünk.
Milyen edző André Villas-Boas? Jó. Érkezése után feljebb tolt a pályán, aminek nagyon örülök, mert így a saját játékomat tudom játszani. Jól kijön a srácokkal, és egyre csak fejlődünk.
És hogy mit mondott még Axel Witsel? Keresd az újságosoknál a FourFourTwo aktuális számát az újságosoknál!
Witsel: Nem gondolok rá, hogy negyvenmillió eurót adtak értem, játszom, ahogy tudok

Miután 2012-ben irdatlan pénzért a Zenithez került, Axel Witsel az egyik legkeresettebb középpályás lett Európában. Taktikáról, célokról és Villas-Boasról beszélgettünk vele.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!