Arsene Wenger és az Arsenal nehéz helyzetben lesz a következő meccseken (Fotó: Telegraph)
A francia szakember azért kezdett el panaszkodni, mert mostanság sok sérülés tüzedeli a csapatát, ebből a szempontból pedig a védelem különösen rossz helyzetbe került: „Nagyon balszerensések voltunk az elmúlt időszakban, a lehető legrosszabb pillanatban jöttek a sérülések. Nehéz helyzetbe kerültünk. Jó lenne, ha jó képességű játékosokkal tudnánk helyettesíteni a sérülteket, ezért mindent meg is tettünk a nyáron, a jelenlegi gazdasági helyzet azonban nem tette lehetővé számunkra, hogy klasszis középső védőt szerződtessünk” – mondta. Az Arsenal nemrég Nacho Monreal és Mathieu Debuchy személyében két fontos védőjét is elveszítette. A csapat legközelebb szombaton a Tottenham ellen lép pályára az angol bajnokságban.
