Del Bosque szeretné, ha csapata figyelmét semmi nem vonná el az előttük álló feladatról. A spanyolok Las Rozasban, Madridhoz közel edzőtáboroztak, ahol a távozás előtt a szakember ismertette a tiltást, ami a vb végéig érvényben is marad.
A spanyol szövetség egyik embere szerint az edző semmilyen zavaró tényezőt nem tűr meg az Európa-bajnokok körül, ami elvonná figyelmüket legnagyobb céljuktól, a vb-címtől.
Eközben Pedro és Javi Martínez kisorsolták egymás közt, melyikük viselje a mindenki által mellőzni kívánt kettes mezt – végül Pedro veszített, Martíneznek pedig így a 20-as jutott.
„Csak Javi és én maradtam szám nélkül, mivel mi érkeztünk utoljára, és igazából egyikünk se szívesen viselte volna a kettest” – mondta Pedro. „Végül kisorsoltuk, én vesztettem, így nekem jutott. De nem gond, semmi probléma nem lesz belőle.”
Pedro, aki nem szívesen viselte volna a kettest, amit általában védők szoktak, a Barcelonában a 17-es mezben játszik. Ezt azonban a Real Madrid védője, Alvaro Arbeloa már lefoglalta.
„Arbeloa már kiválasztotta a 17-est, de nem zavar” – mondta Pedro, aki Martínezhez hasonlóan először szerepel a válogatottban. „Végül ez jutott nekem, ezt kell viselnem.”
Telegraph
Márványi Péter
Vicente Del Bosque megtiltotta a közösségi oldalak használatát
Vicente Del Bosque, a spanyolok edzője megtiltotta játékosainak a vb idejére a közösség oldalak használatát, mint a Facebook vagy a Twitter.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!