A vezetést már az ötödik percben megszerezték a nagyon tetszetős focit játszó hazaiak. A tettes nem más volt, mint Denilson. A brazil középpályás remekül kényszerítőzött Bendtnerrel a tizenhatosnál, majd középről lőtt a bal alsóba. 1–0
A félidő ezután nem hozott nagy helyzetet egészen addig, míg Vermaelen pirosat, a West Ham pedig tizenegyest nem kapott Franco visszahúzásáért. A büntetőt Diamanti végezte el, nem is rosszul, azonban Almunia remekül érezte, hogy hova jön a labda, és védeni tudott.
A kiállítás igencsak rányomta a bélyegét a második félidőre. A vendégek erejéből azonban mindössze egy kapufára tellett. Ezt Carlton Cole jegyezte a 78. percben. Ez azonban nem jelentett sokat, hisz pár perccel később, az Upson kezezésért megítélt büntetőt Fabregas magabiztosan érvényesítette, beállítva ezzel a végeredményt. 2–0
Győzelmével ismét az élre ugrott az Arsenal, hatalmas terhet rakva ezzel a vasárnap a Liverpool ellen rangadót játszó Manchesterre, valamint a Blackburnhöz látogató Chelsea-re.
Arsenal – West Ham United 2–0 (1–0)
Gólok: Denilson 5’, Fabregas 83’ (büntetőből)
Lázár Szilárd
Újra élen az Arsenal
Hiába játszott egy félidőn keresztül emberhátrányban Arsene Wenger csapata, mégis magabiztosan tudott nyerni.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!