Roberto Mancini jobbján Hegedűs Gábor
Ha csak Dzsudzsák Balázs, Tőzsér Dániel vagy Varga József nevét említjük, máris sejthető, milyen minőségi munka folyik a debreceni Olasz Focisulinál, amelyet a ’90-es évek elején alapított Hegedűs Gábor és fia, Tamás. Az édesapával beszélgettünk. Honnan jött az ötlet, és milyen tartalommal tölthető meg az elnevezésben az „olasz” előtag? Ezer szállal kötődünk Olaszországhoz, Tamás fiammal több évet töltöttünk el Olaszországban edzőként is. Én annak idején a Pescara utánpótlás-vezetője voltam, Tamás pedig ott járt iskolába, és ott is futballozott. Aztán középiskolába már Cagliariba járt, és játszott a szárd klub utánpótlás-csapatában, edzői és főiskolai tanulmányai befejezése után pedig dolgozott Rómában, edzőként az Olasz Labdarúgó-szövetségben, D’Ottavio Stefano, az akkor és ma is az egyik elsőszámú szakembernek számító utánpótlás-vezető mellett. A kinn szerzett tapasztalatok adtak számunkra inspirációt egy utánpótlásklub létrehozására. Én előtte idehaza is edzősködtem, a felnőttként a DVSC és a magyar olimpiai csapat pályaedzőjeként is dolgoztam évekig.
Miben ragadható meg az Olasz Focisuli lényege? Bő két évtizede egy egyedülálló rendszert adaptáltunk magyar viszonyokra. Az U14-es korosztályig képezzük a gyerekeket, majd a legtehetségesebbek a DVSC utánpótlásában folytatják. Dzsudzsák Balázs, Tőzsér Dániel, Tisza Tibor, Máté Péter, Kulcsár Tamás, Varga József vagy Bódi Ádám is tőlünk jutott el a DVSC-hez, majd léptek tovább onnan még magasabb szintre. Kapcsolatrendszerünk révén gyakran jutunk el olaszországi tornákra, sőt a segítségünkel más magyarországi csapatok is részt vehetnek Olaszországban olyan nemzetközi tornákon, amelyeken Európa legnagyobb klubjainak korosztályos csapataival találkozhatnak. Ilyen tornákra bejutni szinte lehetetlen lenne másként, annyi jelentkező van. A négyszeres világbajnok hazájában a gyerekek pótolhatatlan élményekhez jutnak, ami a fejlődésük szempontjából rendkívül áldásos.
A közelmúltban milyen itáliai tornákra jutottak el a gyerekek?
Az elmúlt hetekben is kétszer jártak Olaszországban nemzetközi tornán az Olasz Focisuli növendékei. Húsvétkor az MTK-Mészöly Focisuli játékosaival és a Haladás lurkóival Sarzana városába kaptunk meghívást, a résztvevők között olyan nagynevű ellenfelek voltak, mint az AC Milan, a Torino, a Parma, a Lazio, a Livorno, a Chievo Verona, a Juventus, a Bologna vagy a német 1860 München. A 2004-es korosztályban a Mészöllyel, míg 2006-os korosztályban a szombathelyiekkel alkottunk egy csapatot. Korosztályonként tizennyolc együttes szerepelt a tornán, három hatos csoportban. A 2006-osok az AC Milan fiataljai mögött a második helyet szerezték meg a csoportban, így a 4-6. helyért játszhattak nagynevű klubok, a Juventus és a Livorno ellen körmérkőzést. Előbbitől kettő nullára, utóbbitól pedig egy nullára kaptunk ki, de így az előkelő hatodik helyet szereztük meg. A 2004-esek végig szépen meneteltek a csoportban, egy döntetlen mellett csupa győzelem szerepelt a nevük mellett, majd következett az utolsó meccs a csoportelsőségért a Chievo Verona ellen, ezt három kettőre megnyerték, így bekerültek a hármas döntőbe, a másik két csoport győztesével, a Lazióval és a Torinóval együtt. A körmérkőzéses fináléban előbb a Torino legyőzte egy nullára a Laziót, majd a csatával indult, majd a Lazio egy nullára minket. Következett az utolsó meccs a Torino ellen, és a fantasztikus hangulatú összecsapáson három nullára megvertük a tavalyi győztest, és a több rúgott gólnak köszönhetően – meglepetésre – megnyertük a tornát! A legjobb kapus különdíját is a mi játékosunk, Varga Balázs érdemelte ki. Nem sokkal ezután a Garda-tónál található Bardolini városában szerepeltünk többek között az Internazionale, a Chievo, a Hellas Verona, az Atalanta, a Vicenza vagy a Süd Tirol társaságában. Négy győzelemmel, két döntetlennel és két vereséggel zártuk a harminckét csapatos tornát. Csapataink többet játszanak a Milannal, a Juventusszal vagy az Interrel, mint a hazai klubokkal.
A Lazio elleni döntő Sarzanában
Kupagyőztes!…
Milyen egyéb szakmai kapcsolatban van az olasz futball és a focisuli között?
A tornák mellet edzőink bejáratosak az olasz klubok egyébként meglehetősen zárt edzőcentrumaiba. Nemrég érkeztünk haza Rómából, ahol Francesco Totti csapatánál, az AS Románál töltöttünk el három napot, a klub utánpótlás-csapatainál. A napokban az Újpest és az Olasz Focisuli edzői pedig az Internazionalénál kaptak szakmai képzést Roberto Mancini vezetőedző segítségével. Mondanunk sem kell: nem válik a magyar edzőtársadalom kárára, hogy élni lehet ezekkel a lehetőségekkel.
Mancini szavait isszák a fiatalok
A római legenda, az AS Roma korábbi vezetőedzője, jelenlegi utánpótlás-igazgatója, Bruno Conti (jobbról a negyedik) társaságában
Bodnár Zalán