Mindkét csapat óvatosan kezdte a mérkőzést, de a nagy tét szerencsére nem nyomta rá a bélyegét a találkozóra. Az első említésre méltó esemény a szlovén csapathoz fűződik, a hetedik percben Birsa eresztett el egy lövést, de James magabiztosan hárított. (Az amerikaiak ellen Robert Green hasonló lövést védett be). A 14. percben Lampard adott munkát a statisztikusoknak, akik a középpályás szabadrúgása után behúzhattak egy strigulát az angol kapura lövés, és a szlovén védés rublikába is. Negyedóra elteltével átvettek a kezdeményezést Capello fiai, ami két szögletben és mezőnyfölényben nyilvánult meg. A szlovénok sem adták fel a támadás lehetőségét, egy kontra végén Terry tisztázott szögletre. A sarokrúgásból Novakovic szerezhetett volna gólt, de lövése lelassult egy angol védőn, így James hárítani tudott. A 23. percben megszületett az angolok által várva várt gól! James kapott egy labdát a jobbszélen, beadását pedig Defoe kapásból lőtte Handanovic kapujába. A szlovén kapus még beleütött a labdába, de hárítania már nem sikerült. 0-1. Milner három perccel később újból remekül adott középre, ezúttal azonban Handanovic egy mutatós vetődéssel bokszolta ki a labdát a mezőnybe, amit Lampard kapásból küldött a kapu felé, de lövése pontatlan volt. Az angolok a 30. percben eldönthették volna a mérkőzést. Lampard próbálkozott lövéssel, Handanovic védett, majd pár másodperccel később Gerrard kísérletezett, de ő sem tudott kifogni a szlovén kapuson. Az első félidő 1-0-s angol vezetéssel ért véget, ami ekkor biztos angol továbbjutást jelentett. A második játékrészt a háromoroszlánosok kezdték, s nem is rosszul, rögtön szöglethez jutottak. A sarokrúgást Rooney egyből kapura ívelte, ám Handanovic időben visszaért a kapuja elé, s a mezőnybe ütötte a labdát, amit az angol középpálya egyből visszalőtt Defoe-nak, aki lábteniszes megoldással tette kapura a labdát, de próbálkozása célt tévesztett. Capello a szünetben arra kérhette játékosait, hogy hamar döntsék el a három pont sorsát, hiszen nagyon agilisan kezdtek a piros mezesek. A 49. percben újabb gólt lőtt Defoe, azonban a gólpasszt adó Rooney lesen volt, így a játékvezető érvénytelenítette a találatot. Az 58. percben Rooney került helyzetbe, ám lövését a már sokadik bravúrjánál tartó Handanovic tolta kapufára. A második félidő derekához érve csillapodtak az angol rohamok, Szlovénia szabadrúgásokkal próbált operálni, de James magabiztosan hárított minden próbálkozást. A 68. percben a csereként beállt Dedic próbálkozott, de Terry blokkolni tudott, a kipattanót újra a kapura küldték a szlovének, de ebbe a lövésbe Johnson állt bele, végül a harmadik próbálkozás már elkerülte az angol kaput. Nagy lehetőséget szalasztott el Szlovénia. A mérkőzés végéhez közeledve visszavettek a csapatok, az angolok több figyelmet fordítottak a védekezésre, a szlovének pedig nem tudtak egyszerűen mit kitalálni az angol védelem ellen. Több gól már nem született a meccsen, így az angolok Defoe góljának köszönhetően bejutottak a világ legjobb 16 csapata közé, s tovább küzdhet a hőn áhított trófeáért. Szlovénia: Handanovic – Brecko, Cesar, Suler, Jokic – Kirm, Radosavljevic, Koren, Birsa – Ljubijankic, (Dedic 62.), Novakovic. Szövetségi kapitány: Matjaz Kek Anglia: James – Johnson, Upson, Terry, A Cole – Milner, Lampard, Barry, Gerrard – Defoe, (Heskey 86.), Rooney, (Joe Cole 72.) Szövetségi kapitány: Fabio Capello FIFA labdarúgó-világbajnokság 2010, C csoport Szlovénia – Anglia 0-1 Port Elizabeth, Nelson Mandela Bay, 36893 néző Játékvezető: Wolfgang Stark (német) Gólszerző: Defoe (23.) Sárga lap: Jokic (40.), Birsa (79.), Dedic (81.), ill. Johnson (48.)
A vb 13. játéknapjának képgalériája
Szaniszló Máté
Tovább élnek az angol világbajnoki remények
Jó iramú mérkőzésen Anglia 1-0 arányban legyőzte Szlovéniát, így második helyen jutott a legjobb 16 közé a C csoportból.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!