Roberto Mancini együttese a Liverpoolhoz és a Chelsea-hez látogat el két soron következő idegenbeli mérkőzésén, közöttük pedig a Newcastle-t és a Norwichot fogadják otthon. A City hét végén izgalmas meccsen, 3-2-re verte a QPR-t a Loftus Roadon, ezzel őrizve meg ötpontos előnyét a második helyezett Manchester Uniteddel szemben. Ennek a ténynek, és a csapat néhol szemre is tetszetős játékának köszönhetően sok City-drukker abban reménykedik, hogy megtörik a 43 éves ínséges időszak, és a csapat újra bajnok lesz. Yaya Touré, akinek gólja három pontot ért a QPR ellen, minden esetre bizakodik. „Van esélyünk megnyerni a bajnokságot, hiszen az Old Traffordon is nyerni tudtunk" – mondta Toure. „Nehéz meccsek jönnek azonban a Stamford Bridge-en és az Anfielden. Aki bajnok akar lenni, annak minden csapatot meg kell tudnia verni. Tudjuk, hogy nehéz lesz, de keményen fogunk dolgozni, oda fogunk figyelni és akkor minden rendben lesz.” Touré kinevette azokat, akik azt állítják, a Carlos Tévez-ügy aláásta a gárda amúgy sem rózsás csapatszellemét. „A morállal semmi gond, amikor a Man City a pályára lép, akkor a közönség egy győztes mentalitású csapatot lát” – tette hozzá Touré. „A csapatnak ezt is sikerült elérnie. Pozitívnak és erősnek kell lennünk. Minden héten egyre jobban és jobban kell játszanunk, s keményen kell küzdenünk.”
Touré újabb skalpokat gyűjtene
Yaya Touré szerint következő két idegenbeli meccsük fogja meghatározni, a Man City-nek van-e esélye megnyerni idén a Premier League-et.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!