Tevez szinte újjászületett mióta nyáron a városi rivális kedvéért elhagyta a Manchester Unitedet és remek szezont tudhat maga mögött, mely végére úgy tűnt, a City a következő szezonban elindulhat a legrangosabb európai kupasorozatban. A tegnapi, sorsdöntő mérkőzésen azonban vereséget szenvedtek a Tottenham csapatától így nem ők, hanem a Harry Redknapp vezette Spurs végzett a tabella negyedik helyén és lehet ott jövőre a bl-ben.
Az argentin csatár a szezonban többször kritizálta Mancini munkáját, aki kijelentette, ha Tevez nem boldog Manchesterben, el is mehet máshová. Ez, és a Bajnokok Ligájáról való lemaradás pedig arra engedett következtetni, Tevez elhagyja a Cityt, hogy új kihívások után nézzen. Roberto Mancini azonban röviden és tömören cáfolta ezeket a szóbeszédeket:
– Carlos Teveznek érvényes szerződése van a Manchester Cityvel, így egészen biztosan itt lesz velünk a következő idényben – mondta az olasz szakember.
Ez már csak azért is lehet megnyugtató a City híveinek, mert korábban kiderült, a nyáron akár tucatnyi játékos is elhagyhatja a kisebbik manchesteri csapatot.
Kádár Pál (sportinglife.com)
Tevez nem hagyja el a Man Cityt
Roberto Mancini biztos benne, hogy Carlos Tevez annak ellenére sem hagyja el a manchesteri klubot, hogy az jövőre nem indulhat a Bajnokok Ligájában.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!