Az olasz tréner decemberben vette át a Manchester City irányítását, s érkezése jól láthatóan jót tett a csapatnak, amely most a Bajnokok Ligája-selejtezőért küzd. Tévez úgy véli, hogy akármilyen eredmény születik ma este a Tottenham Hotspur elleni rendkívül fontos mérkőzésen, Mancininek maradnia kell. „Természetesen nagyon szeretném, hogy itt folytassa” – így az ex-MU-s argentin támadóklasszis a The Sunnak. „Ugyanakkor senkinek a távozását nem szeretném, és folytatni kell azt a projektet, amit elkezdtünk.” „A menedzser megadta a folytonosságot, amire minden játékosnak szüksége van ahhoz, hogy a legjobbját nyújtsa. Segített az önbizalmam visszanyerésében. Köszönöm neki és a csapattársaimnak is, mert a segítségüknek köszönhetően futballozok magas szinten megint.” Tévez szót ejtett a nagy meccsről is. „A Tottenham nem jobb, de nem is rosszabb, mint mi, azonos erősségű a két együttes. Mindkettőnknek szüksége van a győzelemre, és az idő majd eldönti, hogy ki örülhet. A Bajnokok Ligája megkérdőjelezhetetlenül az egyik legcsodálatosabb torna a világon. Természetesen előfordulhat, hogy nem kvalifikáljuk magunkat, hiszen ez mégiscsak az első próbálkozás, az első lépés ahhoz, hogy nagycsapattá váljunk. Viszont abszolút reális célunk lehet a bejutás.” (skysports.com) Motyvai Márk Viktor
Tévez Mancini maradását szeretné
Carlos Tévez reméli, hogy a következő idényben is együtt dolgozhat Roberto Mancinivel.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!